UFC: Glover Teixeira 42 évesen lett világbajnok (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A veterán Glover Teixeira fojtással legyőzte a világbajnok Jan Błachowiczot és így elhódította a UFC félnehézsúlyú világbajnoki övét. 

Abu Dhabiban ma rendezték a UFC 267. számozott gáláját, amelynek főmeccsén a világbajnok Jan Blachowicz csapott össze a veterán Glover Teixeirával. A két harcos eredetileg júniusban mérkőzött volna meg a félnehézsúlyú világbajnoki övéért, ám azt a meccset el kellett halasztani. 

A lengyel Blachowicz 13 hónapja nyerte el a címet, ám az első menet nem éppen róla szólt: a kihívó azonnal földre vitte a bajnokot és földharcot produkálva nyerte is az első menetet. A második öt perc elején a a bajnok ütésekkel próbált operálni és úgy tűnt nem viselték meg a történtek. A menet felénél aztán a címvédő megpróbálta levinni Teixeirát, aki azonban megkontrázta a támadást és ő került ellenfele fölé. A brazil-amerikai élt is a lehetőséggel, hamarosan folytani kezdte ellenfele nyakát és a mérkőzésvezető beszüntette a mérkőzést. 

Glover Teixeira, aki csütörtökön ünnepelte negyvenkettedik születésnapját élete negyvenedik meccsén (33-7 a mérlege) lett világbajnok. 

Címkék: Küzdősport, UFC
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59550/pics/lead_800x600.jpg
Küzdősport,UFC

További cikkek

Egyéni sportok

UFC: Francis Ngannou "stílust váltva" védte meg világbajnoki címét (videó)

2022.01.23. 10:30
A várakozásokkal ellentétben végigment Francis Ngannou és Cyril Gane mérkőzése a nehézsúlyú világbajnoki övéért a UFC …

Egyéni sportok

UFC: kikapott a verhetetlennek hitt Amanda Nunes (videó)

2021.12.12. 11:10
Óriási meglepetést hozott a UFC 269 gála ahol Julianna Pena legyőzte a több éve veretlen harmatsúlyú világbajnok Amanda Nunest.

Egyéni sportok

Küzdősport: magyar érmek a ju-jitsu vb-n, éremesélyek a karate-világbajnokságon

2021.11.17. 22:10
Négy magyar érem született a múlt héten befejeződött ju-jitsu világbajnokságon ,míg a kedden elkezdődő karate-vb-n több magyar …

Egyéni sportok

UFC: pontozással tartották meg öveiket a bajnokok

2021.11.07. 10:40
A váltósúlyú Kamaru Usman és a szalmasúlyú Rose Namajunas is pontozással védte meg világbajnoki címét a UFC 268-as gálán.

Egyéni sportok

Kick-box: hat magyar harcos is aranyérmes egyéniben!

2021.10.23. 13:30
Hat magyar aranyérem született az olaszországi Jesolóban rendezett kick-box világbajnokság egyéni döntőiben.

Egyéni sportok

UFC: brutális sérülés miatt ért véget Poirier és McGregor harmadik mérkőzése

2021.07.11. 07:20
Az első menet után beszüntették a küzdelmet Dustin Poirier és Conor McGregor harmadik mérkőzésén, miután az ír ketrecharcos súlyos …

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a férfi kézilabda-világbajnokság

2021.01.16. 07:30
Napestig tartó kínálattal érkezik a szombati nap: láthatjuk a topligákat, a férfi kézilabda-vb-t és a Ferencváros női kézilabda csapatát …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női kézilabda-válogatott, városi rangadó Madridban

2020.12.12. 07:30
Megkezdi középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, de Real Madrid-Atlético Madrid és Manchester …

Külföldi foci

Közvetítések: Manchesterben lép pályára a címvédő Liverpool, rangadók Olaszországban

2020.11.08. 07:30
Az elmúlt idényben az angol élvonal második helyén végző Manchester City a Liverpoolt fogadja.

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …