NFL: esélyt sem hagyott az Indianapolis a Jetsnek

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az Indianapolis Colts 45-30-ra győzött a New York Jets ellen az NFL kilencedik játékhetének nyitómérkőzésén. 

Indianapolis Colts–New York Jets 45–30

Fontos meccset vívtak a csapatok, mivel mindkét gárda negatív mérleggel várhatta a kilencedik játékhetet. Az első negyedet 7-7-el zárták a felek, a következő két játékrészben a Colts viszont öt touchdownt szerzett úgy, hogy a vendégek összesen kilenc pontra voltak képesek. A Jets az utolsó negyedórában ugyan kozmetikázott a végeredményen, de az Indianapolis sikere nem forgott veszélyben. 

Carson Wentz három alkalommal is touchdown-passzt adott, 272 yardot passzolt, ami a legtöbb mióta az Indianapolis játékosa és nem adta el a labdát. Futásban Jonathan Taylor ellenálhatatlan volt, 172 yarddal és két futott TD-vel, de Nyheim Hines sem szégyenkezhetett (74 yard, 1 TD). 

A New York esetében nemcsak a vereség miatt főhet a játékosok, szurkolók, klubvezetők feje, hanem amiatt is, hogy az újonc irányító Mike White könyöksérülés miatt hamar befejezte a mérkőzést. A helyére behozott Josh Johnson viszont nem mozgott rosszul (317 yard, 3 TD-passz), vendégrészről Elijah Moore ért el két hatpontost. 

Címkék: NFL, Amerikai futball
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59579/pics/lead_800x600.jpg
NFL,Amerikai futball

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a Nemzetek Ligája

2020.09.05. 07:30
Hat válogatott mérkőzés mellett Forma-1-es időmérőt, Tour de France-szakaszt és Superbike-futamot is láthatunk a mai napon.

Amerika

NFL: a Washington elküldte a sztárfutót

2020.09.04. 14:40
A Washington Football Team (vagy ahogyan mindenki ismeri, Washington Redskins) kitette a keretéből a futó Adrian Petersont.

Amerika

NFL: Kansasben lehetnek nézők a lelátókon

2020.08.18. 10:50
Az észak-amerikai profi futball-liga címvédője úgy döntött, ha korlátozott számban is, de enged be nézőket stadionjába a szeptemberben kezdődő szezonban.

Amerika

NFL: óriási összegű szerződést kap a San Francisco klasszisa

2020.08.13. 18:25
A San Francicso 49ers alapos fizetésemelés mellett meghosszabbította George Kittle szerződését.

Amerika

NFL: hatvanhat játékos hagyja ki a szezont a koronavírus miatt

2020.08.07. 17:00
A játékosok csütörtökig jelezhetik a ligának, ha szeretnék kihagyni a szeptemberben startoló idényt a koronavírus-járvány miatt.

Amerika

Amerikai futball: Dwayne Johnson vásárolta meg az XFL-t

2020.08.04. 08:30
A pankrátorikonból lett filmsztár Dwayne Jonhson, művésznevén The Rock vásárolta meg az áprilisban csődbe ment amerikai futball-ligát az XFL-t.

Amerika

NFL: a koronavírus nem kegyelmez, az Eagles edzője is megbetegedett

2020.08.03. 08:40
Pozitív lett Doug Pedersonnak, a Philadelphia Eagles vezetőedzőjének koronavírus-tesztje. Ő a második tréner, akinél kimutatták a betegséget az NFL-ben.

Amerika

NFL: újabb sztárok mondtak le a szezonról

2020.07.30. 16:55
A címvédő Kansas City Chiefs futójátékosa, Damien Williams is kihagyja a koronavírus-járvány miatt a szeptemberben startoló NFL-szezont.

Amerika

NFL: hat Patriots játékos is kihagyja a szezont a koronavírus miatt

2020.07.28. 22:55
Az észak-amerikai profi futball-liga 21 játékosa jelezte eddig, hogy nem vesz részt a szeptemberben rajtoló szezonban a koronavírus-járvány miatt.

Amerika

NFL: Kobe Bryant előtt tiszteleg a Philadelphia Eagles

2020.07.28. 15:00
Az NFL-ben szereplő Philadelphia Eagles egy óriásplakátot helyezett el edzőközpontjában, amelyen az egykori kosarassztár látható és az ő motivációs tíz pontja olvasható.