Rövidpályás úszó-Eb: Milák Kristóf ezüstérmes 200 pillangón

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Megszerezte élete első érmét rövidpályás nagyversenyen az olimpiai bajnok Milák Kristóf, miután második lett 200 méteres pillangóúszásban. 

Fotó: Getty Images

Nem kérdés, hogy nagymedencében kevés úszó emelkedik ki úgy a mezőnyből, mint Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban. Az olimpiai bajnok azonban eddig meglehetősen kevésszer versenyzett 25 méteres medencében, sőt első igazán nagy versenyének számít ez az Európa-bajnokság. 

Az olimpiai bajnok Milák kedvenc távján ötödik volt az előfutamokban, majd a legjobb idővel került a ma délutáni fináléba. A harmadik kazanyi döntőjét teljesítő úszó a tegnapi nappal ellentétben nem kezdett erősen, így 50 méter után próbálta ledolgozni a hátrányát Alberto Razzettivel szemben. Az olasz azonban nem fáradt el és a fordulói jobban sikerültek mint Miláknak, aki végül ezüstérmet szerzett. 

Eredetileg Mihályvári-Farkas Viktória képviselte volna Magyarországot az 1500 méteres gyorsúszás döntőjében, ám a szobatársa koronavírusos, így elsődleges kontaktként nem lehetett ott a fináléban. Mivel egy másik versenyző is visszalépett, így Fábián Bettina ott lehetett a legjobb 8 között ahol hetedik lett.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk Kós Hubert új junior Európa-csúccsal a negyedik helyen végzett 200 méteres vegyesúszásban.

A Kazanyban két aranyérmet szerző Szabó Szebasztián formája továbbra is kitart, kedvenc számában 50 méter pillangón 22.00-s idővel, új Európa-bajnoki csúccsal és a legjobb idővel került döntőbe. Női 200 vegyesen szintén lesz magyar a holnapi fináléban a 17 éves Ugrai Panna személyében. 

A magyar küldöttség így két aranyéremmel és egy ezüstéremmel áll a negyedik napot követően. 

Végeredmények:

férfi 200 m vegyes

1. Andreasz Vazajosz (Görögország) 1:51.70 perc
2. Thomas Ceccon (Olaszország) 1:52.49
3. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:52.75
4. Kós Hubert 1:52.87 - junior Európa-csúcs

férfi 200 m pillangó

1. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:50.24 perc
2. Milák Kristóf (Magyarország) 1:51.11
3. Jegor Pavlov (Oroszország) 1:51.81

férfi 100 m hát

1. Kliment Kolesznyikov (Oroszország) 49.13 másodperc
2. Robert-Andrei Glinta (Románia) 49.31
3. Aposztolosz Hrisztu (Görögország) 49.87

női 1500 n gyors

1. Anasztaszija Kirpicsnyikova (Oroszország) 15:18.30 perc
2. Simona Quadarella (Olaszország) 15:34.16
3. Martina Rita Caramignoli (Olaszország) 15:37.33
...7. Fábián Bettina (Magyarország) 16:13.72

női 100 m gyors

1. Sarah Sjöström (Svédország) 51.26 másoperc
2. Katarzyna Wasick (Lengyelország) 51.58
3. Marrit Steenbergen (Hollandia) 51.92

női 200 m mell

1. Jevgenyina Csikunova (Oroszország) 2:16.88 perc
2. Marija Temnyikova (Oroszország) 2:18.45
3. Francesca Fangio (Olaszország) 2:19.69

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59586/pics/lead_800x600.jpg
Úszás,Milák Kristóf,Rövidpályás úszó Európa-bajnokság

További cikkek

Egyéni sportok

Úszás: edzője szerint nagyon sokat javult Milák Kristóf hozzáállása

2022.09.22. 17:50
Edzője, Virth Balázs szerint nagyon sokat javult az olimpiai bajnok Milák Kristóf hozzáállása az idei szezonban.

Egyéni sportok

Wladár Sándor szerint Kós Hubertnek lendületet ad majd az amerikai környezet

2022.09.13. 15:15
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Kós Hubertnek előnyére válhat, hogy a jövőben az Egyesült Államokban készül.

Egyéni sportok

Junior úszó-vb: arannyal és ezüsttel kezdtek a magyarok Limában

2022.08.31. 08:15
Egy-egy arany- és ezüstéremmel kezdték szereplésüket kedden a magyarok a Limában zajló junior úszó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Úszás: Kós Hubert Michael Phelps korábbi edzőjével folytatja

2022.08.30. 13:10
Kós Hubert Európa-bajnok úszó az Egyesült Államokban, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps korábbi edzőjének, Bob Bowmannek az irányítása mellett folytatja …

Egyéni sportok

Vizes Eb: elkeseredettek a magyar nyíltvízi úszók, de várják az egyéni számokat

2022.08.18. 20:20
A csapatverseny törlése miatt elkeseredettek a római vizes Európa-bajnokság nyíltvízi küzdelmeire készülő magyar sportolók, …

Egyéni sportok

Vizes Eb: törölték a nyíltvízi úszók csapatversenyét

2022.08.18. 14:45
A várható kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a római úszó Európa-bajnokság szervezői törölték a nyíltvízi úszók küzdelmeiből a csapatversenyt.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Kós arany-, Késely bronzérmes a medencés úszás zárónapján

2022.08.17. 19:50
Kós Hubert arany-, Késely Ajna pedig bronzérmet nyert a római úszó Európa-bajnokság zárónapján.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Késely Ajna bronzérmes 400 méter gyorson

2022.08.17. 19:30
Késely Ajna bronzérmet nyert 400 méter gyorson szerdán a római úszó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Kós Hubert aranyérmes 200 méter vegyesen

2022.08.17. 19:20
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a római úszó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Milák meglepetésekkel készül

2022.08.17. 15:20
Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.