Női jégkorong olimpiai selejtező: elsöprő győzelemmel kezdett a magyar csapat

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar női jégkorong-válogatott győzelemmel kezdte a csehországi Chomutovban rendezett olimpiai selejtezőtornát, miután 11-1-re verte Lengyelországot. 

Fotó: Fotó: Vörös Dávid / MJSZ

Magyarország–Lengyelország 11–1 (3–1, 4–0, 4–0)

Három mérkőzést vív az olimpiai selejtezőtornán a magyar női jégkorong-válogatott. A világbajnokságon kilencedikként végző gárda az ötkarikás részvételért Lengyelországgal, Norvégiával és Csehországgal mérkőzik története első ötkarikás részvételéért. Az első mérkőzést a kvartett leggyengébb tagja, a harmadosztályú lengyelek ellen vívta Lisa Haley csapata. 

Az erőviszonyok ellenére a lengyelek szereztek vezetést egy emberelőnyös találattal ám a mieink Huszák Alexandra, Jókai-Szilágyi Kinga és Kreisz Fanni találataival már az első harmadban fordítottak. Németh Anikó kapujára egyenlő létszámnál nem is volt igazán veszélyes az ellenfél. A második húsz perc során aztán nemcsak, hogy kinyílt a magyar gólzsák, de lényegében el is dőlt a mérkőzés mivel a mieink négyszer is bevették a lengyel kaput. Az utolsó játékrészben aztán újabb négy magyar gól következett és így csapatunk 11-1-re győzött a torna nyitómeccsén. 

Seregély Mira mesterhármasig jutott Kreisz Fanni és Baker Taylor duplázott, de a már említett Huszákon és Jókai-Szilágyin kívül Szamosfalvi Petra és Horváth Imola is bevette a lengyel kaput. 

A magyar női jégkorong-válogatott szombaton Norvégiával mérkőzik, majd vasárnap Csehország ellen zárja szereplését a selejtezőtornán. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59625/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,magyar jégkorong-válogatott

További cikkek

Amerika

NHL: a Vegas és a Winnipeg is kinyitotta a gólcsapot (videó)

2021.12.04. 11:00
A Vegas Golden Knights 7-1-re, a Winnipeg Jets pedig 8-4-re győzött az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: megint háromgólos hátrányból nyert a Florida (videó)

2021.12.03. 11:00
A Florida Panthers 1-4-ről felállva 7-4-re nyert a Buffalo Sabres ellen az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: kitömte a Toronto a Coloradot (videó)

2021.12.02. 08:15
A Toronto Maple Leafs 8-3-as győzelmet aratott a Colorado Avalanche felett az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: Filip Forsberg és a Nashville kivégezte a Columbust (videó)

2021.12.01. 12:00
A Nashville Predators 6-0-ra győzött a Columbus Blue Jackets ellen az NHL mai játéknapján. A mérkőzésen Filip Forsberg mesternégyest szerzett.

Amerika

NHL: lehengerlő kapusteljesítménnyel nyert az Arizona (videó)

2021.11.30. 12:25
Az Arizona Coyotes 1-0-ra győzött Winnipegben az élete meccsét teljesítő Karel Vejmelka vezérletével.

Amerika

NHL: idegenben nem lehet megállítani a Torontót (videó)

2021.11.29. 12:30
A Toronto Maple Leafs 5-1-re nyert Anaheimben az NHL mai játéknapján és így zsinórban hetedik győzelmét aratta idegenben.

Amerika

NHL: Ovecskin és Kuznyecov tolta a Washington szekerét (videó)

2021.11.27. 11:10
A Washington Capitals két orosz sztárjátékosa vezérletével 4-3-ra verte a Forida Pantherst az NHL legutóbbi játéknapjának rangadóján.

Amerika

NHL: kikapott az Edmonton Dallasban, McDavid sorozata megszakadt (videó)

2021.11.24. 10:30
A Dallas Stars 4-1-re győzte le az Edmonton Oilerst, míg a Tampa Bay Lightning kapott gól nélkül nyert a Philadelphiával szemben az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: gólzáporos meccsen győzött a Columbus és a Colorado (videó)

2021.11.23. 10:30
A Columbus Blue Jackets 7-4-re győzött Buffaloban, míg a Colorado Avalanche 7-5-re nyert az Ottawa Senators ellen az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: utolsómásodperces góllal nyert a New York Rangers (videó)

2021.11.22. 13:05
A New York Rangers 5-4-re győzött a Buffalo Sabres ellen, a hazaiak győztes gólja a dudaszó pillanatában esett.