MotoGP: Rossi tizedik hellyel búcsúzott, Gardner a Moto2 világbajnoka

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Francesco Bagnaia győzelmével zárult az idényzáró Valenciai Nagydíj, Valentino Rossi tizedik helyen fejezte be élete utolsó világbajnoki futamát. A Moto2-ben Remy Gardnernek egy pontszerzés is elég volt a bajnoki cím bebiztosításához. 

Fotó: motorsport.com

Moto3

A kategória világbajnoki címe már Portugáliában eldőlt, de a legkisebb géposztály így is emlékezetes versenyt hozott. A MotoGP-be távozó Darryn Binder rögtön a verseny elején elesett, a világbajnok Pedro Acosta viszont már az első körökben igyekezett eldönteni a versenyt a maga javára. Sokáig úgy tűnt, hogy ez sikerülhet is neki ám a hajrára Dennis Foggia utolérte őt. Az olasz nyitotta az élen az utolsó kört, riválisa azonban visszaelőzött az első kanyarban. Foggia vissza akart vágni ám elmérte a távolságot és kiütötte Acostát a versenyből. Az összetettben másodikként végző pilóta hatodikként ért célba ám egy büntetés miatt 12. helyen zárt. A versenyt az első győzelmét ünneplő Xavier Artigaz nyerte aki az utolsó kanyarban fékezte ki Sergio Garciát. A harmadik helyen Jaume Masia végzett. 

A bajnokságot Pedro Acosta 259 ponttal nyerte a 216 pontos Dennis Foggia és a 188 pontos Sergio Garcia előtt. 

Végeredmény:

1 Xavier ARTIGAS Leopard Racing Honda 38`30.302
2 Sergio GARCIA Valresa GASGAS Aspar Team GASGAS +0.043
3 Jaume MASIA Red Bull KTM Ajo KTM +0.232
4 Filip SALAC CarXpert PruestelGP KTM +0.443
5 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech 3 KTM +0.540
6 Stefano NEPA BOE Owlride KTM +1.156
7 Izan GUEVARA Valresa GASGAS Aspar Team GASGAS +1.209
8 Carlos TATAY Avintia Esponsorama Moto3 KTM +2.109
9 Niccolò ANTONELLI Avintia VR46 KTM +2.185
10 Ayumu SASAKI Red Bull KTM Tech 3 KTM +2.322
11 John MCPHEE Petronas Sprinta Racing Honda +2.461
12 Romano FENATI Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna +2.791
13 Dennis FOGGIA Leopard Racing Honda +3.819
14 Adrian FERNANDEZ Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna +13.298
15 Jeremy ALCOBA Indonesian Racing Gresini Moto3 Honda +13.348

Moto2

Fotó: Getty Images

Egyedül a középső kategóriában nem volt még lefutott a bajnoki cím sorsa igaz Remy Gardner 23 pontos előnnyel érkezett Valenciába Raul Fernandezzel szemben. Az élről a kategóriában veteránnak számító Simone Corsi indulhatott és meg is tartotta a vezetőhelyét, amikor Marco Bezzechi, Xavi Vierge és Lorenzo Baldassari is elesett. A pályán lévő olajfoltot percekig takarították és a futam távját 16 körre csökkentették. A futam drámája akkor fokozódott amikor kiderült, hogy Bezzechi csak a rajtrács végéről kezdheti meg az újraindított viadalt, amiért nem ért ki időben a bokszutcából. Simone Corsi még ennél is szerencsétlenebb volt ugyanis a rajtelső motorja tönkrement és nem is tudott elindulni. 

Augusto Fernandez rajtolt a legjobban mögötte testvére Raul és Fabio Di Giannantonio haladtak, Remy Gardner kilencedik volt az első körben. Az élbolyban a kategóriára nem jellemző módon számtalan előzés történt az első körökben, a Fernandez-fivérek és az olasz élmenő részvételével. A futam hajráját Raul Fernandez kezdte az élen miután megelőzte Di Giannantoniót és végül meg is szerezte idei nyolcadik győzelmét. A harmadikként Augusto Fernandez futott be. 

Hiába nyert azonban nyolcadszor is az idősebb Fernandez-testvér, Remy Gardner egy biztonsági futamot teljesítve tizedikként ért célba és így megszerezte a Moto2 világbajnoki címét. Kel Carruthers 1969-bes 250 köbcentis sikere óta ő az első ausztrál, aki az aktuális közéső kategóriában bajnokságot nyert. Ráadásul ezzel végleg édesapja nyomdokaiba lépett, Wayne Gardner 1987-ben volt a világ legjobbja az 500-as géposztályban. 

Remy Gardner 311 ponttal lett világbajnok a 307 pontos csapattársa Augusto Fernandez előtt, jövőre mindketten már a Tech3 KTM csapatát erősítik a királykategóriában. Marco Bezzecchi ugyan csak huszadikként ért célba, de így is harmadik lett a bajnokságban. 

Fontos még kiemelni, a középső kategóriában meghatározó alaknak számító Thomas Lüthi ezzel a futammal zárta le a pályafutását. A svájci versenyző karrierje 2002 óta tartott. Legnagyobb sikerének a 2005-ös 125-ös világbajnoki cím számít, a Moto2-ben kétszer volt második összetettben (2016, 2017), míg 2019-ben harmadik lett az év végén. Az egy (sikertelen) MotoGP-szezont teljesítő pilóta 17 győzelemmel és 65 dobogós helyezéssel zárta le karrierjét. 

Végeredmény:

1 Raul FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo Kalex  
2 Fabio DI GIANNANTONIO Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 0.517
3 Augusto FERNANDEZ Elf Marc VDS Racing Team Kalex 0.786
4 Celestino VIETTI SKY Racing Team VR46 Kalex 2.393
5 Aron CANET Inde Aspar Team Boscoscuro 4.978
6 Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex 5.091
7 Sam LOWES Elf Marc VDS Racing Team Kalex 5.415
8 Jorge NAVARRO Termozeta Speed Up Boscoscuro 5.808
9 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex 7.941
10 Remy GARDNER Red Bull KTM Ajo Kalex 9.112
11 Tetsuta NAGASHIMA Italtrans Racing Team Kalex 9.420
12 Thomas LUTHI Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 10.355
13 Stefano MANZI Flexbox HP40 Kalex 11.898
14 Marcos RAMIREZ American Racing Kalex 12.088
15 Hafizh SYAHRIN NTS RW Racing GP NTS 12.361

MotoGP

Fotó: Reuters

Bár a csapatok világbajnoki címe még nem dőlt el, de ezen a hétvégén minden Valentino Rossiról szólt. A kilencszeres világbajnok olasz legenda karrierje 432., egyben utolsó világbajnoki futamán indult. A motorsport legnagyobb legendái tették tiszteletüket Valeniában, hogy elbúcsúztassák a Doktort, többek között Rossi korábbi riválisai közül itt volt Casey Stoner, Jorge Lorenzo, sőt még Max Biaggi is. A korszakos ellenfelek közül egyedül Marc Marquez nem tette tiszteletét a Ricardo Tormo versenypályán, a spanyolok nyolcszoros világbajnoka ugyanis szemsérülés miatt nem tudott rajthoz állni a szezonzárón. Sőt ő volt az egyetlen aki nem küldött videóüzenetet a visszavonuló bajnoknak (ezt szinte minden legendás egykori versenyző megtette Kenny Robertstől kezdve Wayne Rainey-n át Giacomo Agostinin át) ám kettejük ellenséges viszonyát ismerve ez nem annyira meglepő. Mivel Marquez mellett Pol Espargaro is megsérült, így 1995 óta ez volt az első futam amelyen nem indult Repsol Honda. 

A futam elején Takaki Nakagami és Alex Rins is elesett, utóbbi búcsúját követően lényegében az volt a kérdés, hogy melyik Ducati-pilóta nyeri majd meg a futamot. Végül Francesco Bagnaia húzta be a győzelmet az év legjobb újoncának számító Jorge Martin illetve csapattársa Jack Miller előtt. A Ducati Lenovo Team ezzel a kettős dobogóval nyerte meg a csapatversenyt az olasz gyártó története során először sajátította ki a komplett dobogót. A negyedik helyen a tavalyi világbajnok Joan Mir futott be az idei vb-első Fabio Quartararót és Johann Zarcót megelőzve. Brad Binder hetedikként végzett Enea Bastianinit és Aleix Espargarót. 

Fotó: AFP

Bár egyes emberekben felmerült, hogy Rossit segíteni fogják a többiek ahhoz, hogy dobogóhoz jusson és ezáltal 200 királykategóriás pódiummal fejezze be mesés karrierjét, erre természetesen nem került sor. A Doktor az idei évéhez képest végig stabilan versenyezve a 10. pozícióban ért célba. A legendát (a töbiekkel egyetemben) egy másik ikon, a brazil Ronaldo intette le a futam végén, aki az Inter-szurkoló Rossi kedvenc labdarúgója évtizedek óta. A karrierjét abbahagyó versenyzőt a többiek megvárták a leintést követően és hosszú percekig csak őt ünneplte mindenki. 

A további pontszerző helyeken Franco Morbidelli, Andrea Dovizioso, Alex Marquez, Miguel Oliveira és Iker Lecuono végzett. A karrierje utolsó MotoGP-futamát teljesítő Danilo Petrucci a 18. helyen ért célba. A kétszeres futamgyőztes versenyző a Dakar-ralin indul januárban. 

A világbajnok Fabio Quartararo 278 ponttal zárt az élen a 252 pontos Francesco Bagnaia és a 208 pontos Joan Mir előtt. A tervek szerint a 2022-es szezon a Katari Nagydíjjal veszi kezdetét március 6-án, immáron Valentino Rossi nélkül. 

Végeredmény:

1 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo Team Ducati 41`15.481
2 Jorge MARTIN Pramac Racing Ducati +0.489
3 Jack MILLER Ducati Lenovo Team Ducati +0.823
4 Joan MIR Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +5.214
5 Fabio QUARTARARO Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +5.439
6 Johann ZARCO Pramac Racing Ducati +6.993
7 Brad BINDER Red Bull KTM Factory Racing KTM +8.437
8 Enea BASTIANINI Avintia Esponsorama Ducati +10.933
9 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +12.651
10 Valentino ROSSI Petronas Yamaha SRT Yamaha +13.468
11 Franco MORBIDELLI Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +14.085
12 Andrea DOVIZIOSO Petronas Yamaha SRT Yamaha +16.534
13 Alex MARQUEZ LCR Honda CASTROL Honda +17.059
14 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM Factory Racing KTM +18.221
15 Iker LECUONA Tech 3 KTM Factory Racing KTM +19.233
16 Maverick VIÑALES Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +19.815
17 Luca MARINI SKY VR46 Avintia Ducati +28.860
18 Danilo PETRUCCI Tech 3 KTM Factory Racing KTM +32.169
Címkék: MotoGP, Motorsport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59646/pics/lead_800x600.jpg
MotoGP,Motorsport

További cikkek

Autó-motor

MotoGP: Quartararo nagyot lépett a bajnoki cím felé, dobogón az Aprillia!

2021.08.29. 14:55
Fabio Quartararo nyerte a Brit Nagydíjat és így tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben. A harmadik helyen Aleix Espargaro zárt, aki az …

Autó-motor

MotoGP: hihetetlen esőkáosz után Brad Binder győzött Ausztriában

2021.08.15. 15:00
Elképesztő utolsó köröket követően a száraz pályára alkalmas abroncsokkal versenyző Brad Binder győzelmével ért véget az Osztrák Nagydíj.

Autó-motor

MotoGP: Martin először nyert a nagyok között, Pedrosa pontszerzéssel tért vissza

2021.08.08. 15:50
Élete első királykategóriás futamgyőzelmét aratta Jorge Martin a Stájer Nagydíjon, ahol Dani Pedrosa pontszerzéssel tért vissza.

Autó-motor

MotoGP: Valentino Rossi visszavonul az idény végén!

2021.08.05. 16:55
A kilencszeres világbajnok motorversenyző Valentino Rossi bejelentette, hogy több mint 420 futam és 26 szezon után az idény végén befejezi pályafutását.

Autó-motor

MotoGP: kettős Yamaha-győzelem az asseni szentélyben

2021.06.27. 15:05
A világbajnokságot vezető Fabio Quartararo győzelmével zárult a Holland Nagydíj.

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a La Ligában és az NB I-ben

2020.11.21. 07:30
A Budapest Honvéd otthonába látogat a címvédő Ferencváros, míg az Atlético Madrid a Barcelonát fogadja a szombati napon.

Magyar foci

Közvetítések: visszatér az NB I, rangadót játszik a Paris Saint-Germain

2020.11.20. 07:30
A Kisvárda fogadja a remek formában lévő Paksot az NB I 11. fordulójának nyitómérkőzésén, míg a Paris Saint-Germain az AS Monacohoz látogat a …

Magyar foci

Közvetítések: Magyarország-Szerbia, Török Nagydíj a hét utolsó napján

2020.11.15. 07:30
Folytatódik a Nemzetek Ligája a csütörtökön Eb-pótselejtezőt játszó magyar labdarúgó-válogatott számára, míg a "száguldó …

Külföldi foci

Közvetítések: Manchesterben lép pályára a címvédő Liverpool, rangadók Olaszországban

2020.11.08. 07:30
Az elmúlt idényben az angol élvonal második helyén végző Manchester City a Liverpoolt fogadja.

Külföldi foci

Közvetítések: Dortmund-Bayern München a slágermérkőzés, pályán a kézilabda-válogatott

2020.11.07. 07:30
A szombati napon rendezik meg a német szuper rangadót.