Vb-selejtezők: Észak-Macedónia készülhet a pótselejtezőre (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Észak-Macedónia 3-1-re legyőzte Izlandot a világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában és így pótselejtezőt vívhat a világbajnoki szereplésért. 

Németország számára már nem volt tétje az Örményország elleni mérkőzésnek, de a Nationalelf így is könnyedén nyerte zsinórban kilencedik mérkőzését is a csoportban. A jereváni mérkőzésen Kai Havertz juttatta vezetéshez a vendégeket, majd Ilkay Gündogan tizenegyesből vette be az örmény kaput majd a Manchester City középpályása a fordulás után akcióból is betalált. Az örmények Henrih Mihtarjan büntetőjével szépítettek, de Jonas Hofmann hamarosan visszaállította a korábbi különbséget és beállította a végeredményt. 

Észak-Macedónia története során először vívhat pótselejtezőt a világbajnoki részvételért miután legyőzte Izlandot. Ezgjan Alioski alig hét perc alatt előnyhöz juttatta a hazaiakat, majd a félidő vége előtt Darko Churlinov gólját érvénytelenítették les miatt. Jon Dagur Thorsteinsson a második félidő elején egyenlített az izlandiak egyetlen kaput eltaláló lövéséből, de az északmacedónok nem roppantak meg. Elif Elmas révén a második játékrész közepén megint a hazaiak kerültek előnybe majd a Napoli középpályása három perccel a rendes játékidő vége előtt eldöntötte a mérkőzést. Izland 10 emberrel fejezte be a mérkőzést, mivel a fiatal Isak Johannessont kiállították a hajrában. Az északmacedónok eredményének értékét növeli, hogy az ország történetének legjobb labdarúgója Goran Pandev júniusban lemondta a válgatottságot, így ezt a sikert részben nélküle vívták ki. 

Románia hiába verte 2-0-ra Liechtensteint (Dennis Man és Nicusor Silviu Bancu talált be) nem tudta megelőzni Észak-Macedóniát a csoportban így az elmúlt öt alkalomhoz hasonlóan ezúttal sem jutott ki a vb-re. 

J-csoport

Észak-Macedónia–Izland 3–1 (Alioszki 7., Elmasz 65., 86., ill. Thorsteinsson 54.)
Liechtenstein–Románia 0–2 (Man 7., Bancu 87.)
Örményország–Németország 1–4 (Mhitarjan 59. – 11-esből, ill. Havertz 15., Gündogan 45+4. – 11-esből, 50., Hofmann 64.)

A csoport végeredménye: 1. Németország 27 pont, 2. Észak-Macedónia 18, 3. Románia 17, 4. Örményország 12, 5. Izland 9, 6. Liechtenstein 1

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59653/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,2022-es világbajnoki selejtezők

További cikkek

Külföldi foci

Elődöntő után - Guardiola elégedetlen

2016.04.28. 11:05
Ha hagyjuk futni a spanyolokat, bajba kerülhetünk - mondta a Bayern mestere az elveszített elődöntő után

Külföldi foci

BL: Előnyben az Atletico (videó)

2016.04.27. 22:50
A Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén az Atletio Madrid hazai pályán 1-0 arányban tudta verni a Bayern Münchent.

Külföldi foci

Leicester: 10 millió fontot bukhatnak a brit fogadóirodák

2016.04.26. 17:40
Minden idők legnagyobb veszteségét könyvelhetik el a brit fogadóirodák, ha a Leicester City megnyeri az angol bajnokságot

Külföldi foci

Dele Alli, mint Muhammad Ali - megütötte ellenfelét a Spurs játékosa (videó)

2016.04.26. 16:05
Néhány napja még a szezon legjobb fiataljaként ünnepelték, most botrányos viselkedése miatt került a címlapokra a Tottenham tehetsége

Külföldi foci

PL: ikszelt a Tottenham, egy győzelemre van a Leicester a bajnoki címtől

2016.04.25. 23:20
A West Bromwich jelentősen csökentette a Tottenham bajnoki esélyeseit, így a Leicesternek már nem kell sok a csodához.

Külföldi foci

Serie A: A Roma legyőzte a Napolit; bajnok a Juventus (videó)

2016.04.25. 16:55
A Romának egy késői Nainggolan góllal sikerült megvernie a Napolit, és ezzel zsinórban ötödik alkalommal bajnok a Juventus.

Külföldi foci

Török foci: bíróverés a Trabzon meccsen (videó)

2016.04.24. 22:35
Már 4-0-ra vezetett a Fener, amikor egy beszaladó drukker megütötte és megrúgdosta az alapvonali játékvezetőt

Külföldi foci

Bundesliga: menekül a Frankfurt

2016.04.24. 21:55
Nyert a Mainz ellen Huszti csapata, így megmaradt a reménye a bentmaradásra a német Bundesligában

Külföldi foci

Kialakult az angol kupa döntő párosítása (videó)

2016.04.24. 20:00
A Crystal Palace lesz a Manchester United ellenfele az FA Kupa döntőjében, miután az elődöntőben 2-1-re nyert a Watford ellen

Külföldi foci

PL: Vardy nélkül is magabiztosan nyert a Leicester (videó)

2016.04.24. 19:10
A Leicester City a szezonban először tudott négy góllal többet rúgni az ellenfelénél, és még Vardy se kellett hozzá.