Vb-selejtezők: Dél-Korea és Irán is magabiztosan nyert, Ausztrália botlott

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Egyetlen meglepetést hozott az ázsiai kontinens világbajnoki selejtezősorozat mai játéknapja: Ausztrália nem bírt Kínával. A csoportelsők vagyis Irán és Szaúd-Arábia hozták a kötelező győzelmet. 

Három szakaszból áll az ázsiai selejtezősorozat, amely még 2019-ben vette kezdetét a katari kvótákért. Az első körben a legjobbak még nem vettek részt, a második szakaszban (amely a koronavírus-járvány miatt másfél évig tartott) nem született igazán nagy meglepetés. A zárószakaszban két hatos csoportra osztották a továbbjutókat innen az első és második helyezettek egyenes ágon kijutnak a katari vb-re, míg a két harmadik helyezett megmérkőzik egymással azért, hogy melyikük vív interkontinentális pótselejtezőt. Bár a harmadik szakasz első felében volt néhány meglepetés, de lassan kezdenek kialakulni az erőviszonyok a hatodik fordulót követően. 

A csoportelső Irán nem hagyott esélyt az utolsó helyen szerénykedő Szíriának, a Zenitet erősítő Sardar Azmoun, az AEK Athénban szereplő Ehsan Hajsafi és a Belgiumban légióskodó Ali Gholizadeh találataival 3-0-s iráni győzelem született.

Dél-Korea szintén könnyedén győzött az irakiak ellen, a koreaiak legnagyobb sztárja Szon Hung Min tizenegyesgóllal vette ki a részét a 3-0-s sikerből. Mindkét élcsapat jó helyzetben van a világbajnokságra való kijutási esélyeket tekintve.

Az Arab Emírségek legyőzte és megelőzte Libanont a pótselejtezőért vívott küzdelemben.

A B-csoportban Szaúd-Arábia áll az élen annak is köszönhetően, hogy 1-0-ra győzött a pont nélkül álló Vietnám otthonában. A meccsen egyedül Saleh Al Shehri volt eredményes. 

Omán két hónnappal ezelőtt óriási meglepetésre győzött Japánban, most viszont érvényesült a papírforma. A vendégek 1-0-ra győztek Junya Ito 81. percben szerzett találatával.

Ezzel a sikerrel a japánok megelőzték az ausztrál válogatotta, amely 1-1-es döntetlent játszott Kínával. 

Végeredmények:

A-csoport

Libanon–Arab Emírségek 0–1
Irak–Dél-Korea 0–3
Szíria–Irán 0–3

A csoport állása 6 forduló után: 1. Irán 16 pont, 2. Dél-Korea 14, 3. Arab Emírségek 6, 4. Libanon 5, 5. Irak 4, 6. Szíria 2 

B-csoport

Vietnám–Szaúd-Arábia 0–1
Kína–Ausztrália 1–1
Omán–Japán 0–1

A csoport állása 6 forduló után: 1. Szaúd-Arábia 16 pont, 2. Japán 12, 3. Ausztrália 11, 4. Omán 7, 5. Kína 5, 6. Vietnám 0 

Az ázsiai világbajnoki selejtezők január 28-án folytatódnak és március 29-én zárulnak. Még négy kör van hátra ebből a szakaszból, a playoffot illetve az interkontinentális pótselejtezőt majd jövő nyáron rendezik. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59663/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,2022-es világbajnoki selejtezők

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt Wim Jansen a Feyenoord és a holland futball legendája

2022.01.25. 15:45
Hetvenöt esztendős korában meghalt Wim Jansen, a Feyenoord, az Ajax illetve a holland válogatott BEK-győztes, kétszeres világbajnoki döntős egykori …

Külföldi foci

Afrika-kupa: derekasan küzdött a Comore-szigetek, de Kamerun jutott tovább (videó)

2022.01.24. 21:55
A házigazda Kamerun 2-1-re győzött a torna meglepetéscsapatának számító Comore-szigetek ellen, míg az újonc Gambia 1-0-ra verte …

Külföldi foci

Topligák: londoni rangadót nyert a Chelsea (videó)

2022.01.23. 23:05
A Real Madrid pontvesztése, a Chelsea rangadón aratott győzelme és a Bayern München fölényes sikere emelkedik ki leginkább a hétvége mérkőzései közül az európai topbajnokságokban.

Külföldi foci

Afrika-kupa: Nigéria búcsúzott a nyolcaddöntőben, Gabon is kiesett

2022.01.23. 22:00
Elsőként a tizenegyespárbajban Gabont legyőző Burkina Faso valamint Tunézia jutott tovább a negyeddöntőbe a Kamerunban rendezett Afrikai Nemzetek Kupáján.

Külföldi foci

Topligák: a ráadásban győzött az Atlético, a MU és az Inter is (videó)

2022.01.22. 23:20
Több csapat is az utolsó pillanatban nyerte meg aktuális mérkőzését az európai topbajnokságok mai játéknapján, az Atlético Madrid konkrétan a …

Külföldi foci

Labdarúgás: kiengedték Pelét a kórházból, de aggasztó hírek érkeztek róla

2022.01.22. 16:15
Az ESPN úgy tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy kiengedték Pelét a Sao Paulo-i Albert Einstein kórházból, ám a háromszoros világbajnok …

Külföldi foci

Afrika-kupa: Nigéria szárnyal, Kamerun magabiztos, Algéria már hazautazott

2022.01.21. 09:20
Csütörtökön befejeződtek az Afrikai Nemzetek Kupája csoportküzdelmei. Az eddig nem túl magas színvonalú tornán óriási meglepetésre már nincs …

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: döntős a Liverpool, a Barcelona nem véd címet a kupában

2022.01.21. 00:15
A Barcelona és a Real Madrid is hosszabbításra kényszerült a Spanyol Kupában, de csak egyik gigász jutott tovább. A Liverpool …

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: a kiesés széléről jutott tovább az Internazionale (videó)

2022.01.19. 23:35
Az Internazionale az utolsó percben vívta ki a hosszabbítást, amelyben legyőzte az Empolit az Olasz Kupában. A Tottenham a …

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt Paco Gento, a Real Madrid ikonja

2022.01.18. 11:40
88 éves korában elhunyt Feancisco Gento, a Real Madrid legendája, a futballtörténelem egyetlen hatszoros BL-győztes játékosa.