Forma-1: Hamilton Katarban is győzött, Alonso hét év után a dobogón

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Lewis Hamilton nyerte az első alkalommal megrendezett Katari Nagydíjat. A címvédő mögött Max Verstappen és a hét év után újra dobogós helyet szerző Fernando Alonso végzett. 

Fotó: DPI

Első alkalommal rendezett Katar Forma-1-es futamot, az időmérő edzésen Lewis Hamilton autózta a leggyorsabb időt, így ő indulhatott az élről. A rajtsorrend azonban változott a kvalifikációhoz képest: Max Verstappen a másodikról a hetedik helyre esett vissza amiért nem vette figyelembe a sárga zászlót a Q3-ban, míg Valtteri Bottas a harmadik helyett a hatodik pozícióból várhatta a lámpák kialvását szintén büntetés miatt. A hétszeres világbajnok mellől így Pierre Gasly indulhatott, míg a második sorból Fernando Alonso és Lando Norris startolhatott. 

Hamilton megőrizte a vezető pozícióját, Alonso pedig feljött a második helyre. Verstappen már az első kör végén  a negyedik helyen állt, Bottas viszont a 11. helyig esett hátra. Nem a finn volt azonban az aki a legrosszabbul kezdte a versenyt, mivel a 10. helyről induló Sebastian Vettel hét helye veszített. Verstappen alig öt kör alatt megelőzte Gaslyt és Alonsot, legnagyobb riválisa azonban négy másodperccel volt előtte. A két vb-aspiráns csapattársa eközben a középmezőnyben haladt: Sergio Perez a nyolcadik helyről tört előre hatodiknak, míg Bottast már Toto Wolfnak kellett utasítania arra, hogy aktivizálja magát. 

Már a 10. körben elkezdődtek a kerékcserék, ekkor Yuki Tsunoda jött ki lágy abroncsokon, csapattársa Pierre Gasly volt az első aki kijött az élmezőnyből. Verstappen és Hamilton egy kör eltéréssel (19-20. kör) jöttek ki, mindketten kemény keverékkel folytatták a versenyt. Jellemző a vb-éllovas holland fölényére, hogy a második helyét könnyedén megtartotta. Perez közben már a negyedik helyre is felzárkózott miután elment Lando Norris mellett, aki meögött már Valtteri Bottas állt. Alonso a 23. körben jött ki és másfél másodperccel Perez elé jött vissza. A mexikói ugyan átvette a pozíciót, de a stratégiai előny a kétszeres világbajnoknál volt. 

A 34. körben aztán Bottas bal első defektet kapott és a kavicságyba is kicsúszva a 14. helyre tért vissza a bokszból kijövet. Verstappent és Perezt a 41-42. körben hozták ki majd Hamilton is kijött közepes keverékért. A bajnokesélyesek megtartották az első két helyet, Perez viszont csak a hetedik volt, de stratégiai előnyben volt Alonsoékkal szemben. A Red Bull pilótája elment Lance Stroll mellett majd Esteban Ocon nagyot védekezett ellene, de ő sem tudott mit kezdeni a mexikói autójának sebességével akárcsak Lando Norris. Bottas végül hat körrel a vége előtt állt ki majd Nicholas Latifi és George Russell is defektet kapott, előbbi nem is fejezte be a versenyt. 

Lewis Hamilton végül magabiztosan nyerte a Katari Nagydíjat a leggyorsabb kört megfutó és az utolsó körökre új gumikat kapó Max Verstappen illetve Fernando Alonso előtt. A kétszeres Forma-1-es világbajnok aki három év, az Indy500, a Le Mans-i 24 órás és a Dakar-rali megjárása után tért vissza az F1-be a 2014-es Magyar Nagydíj után szerzett ismét dobogós helyezést. Sergio Perez negyedik lett Esteban Ocon és Lance Stroll előtt. A hetedik-nyolcadik helyen a két Ferrari futott be Carlos Sainz Jr, Charles Leclerc sorrendben, míg a legjobb 10-be Lando Norris és Sebastian Vettel fért be. 

Max Verstappen 351,5 ponttal vezeti a bajnokságot a 343,5 pontos Lewis Hamilton előtt, Valtteri Bottas 203 ponttal áll. A konstruktőri bajnokságban a Mercedes 546,5 ponttal vezet az 541,5 pontos Red Bull és a 297,5 pontos Ferrari előtt. A világbajnokság december 5-én Szaúd-Arábiában folytatódik majd egy héttel később Abu Dhabiban zárul.

Végeredmény:

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59689/pics/lead_800x600.jpeg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Sebastian Vettelt kizárták!

2021.08.01. 23:00
Nem megfelelő mennyiségű üzemanyag miatt kizárták a második helyen célba érő Sebastian Vettelt a Magyar Nagydíjról. Az Aston Martin fellebbezett a döntés ellen.

Autó-motor

F1: kaotikus verseny a Hungaroringen, először nyert futamot Esteban Ocon

2021.08.01. 17:30
Kaotikus versenyt hozott a Formula–1-es Magyar Nagydíj, amelyen Esteban Ocon pályafutása első F1-es futamgyőzelmét ünnepelhette, míg Lewis Hamilton csak a …

Autó-motor

Forma-1: Lewis Hamilton indul az élről a Hungaroringen

2021.07.31. 16:25
A címvédő Lewis Hamilton indul az élről a Magyar Nagydíjon. A hétszeres világbajnok mögött Valtteri Bottas és Max Verstappen végzett az időmérő edzésen.

Autó-motor

F1: elkezdődtek az egyeztetések, 2037-ig lehet Magyar Nagydíj

2021.07.31. 12:15
Szombaton Palkovics László, innovációs és technológiai Miniszter, valamint Gyulay Zsolt, a Hungarorign Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója egyeztetett az F1-et irányító …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton kiütötte Verstappent majd a büntetése ellenére is nyert

2021.07.18. 18:10
Bár a futam elején történt ütközés miatt megbüntették, de Lewis Hamilton így is megnyerte a Brit Nagydíjat. A címvédő mai sikerének …

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen nyerte a sprintversenyt és ő indulhat az élről

2021.07.17. 17:55
Max Verstappen egy jó rajtot követően megelőzte Lewis Hamiltont és a sprintversenyt megnyerve megszerezte az első rajtkockát a Brit Nagydíjon.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton kezdi az élről a sprintfutamot

2021.07.16. 20:05
Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíj időmérőjét és így ő kezdheti az első rajtkockából a történelem első Forma-1-es sprintversenyét.

Autó-motor

Forma-1: elhunyt a legendás argentin pilóta, Carlos Reutemann

2021.07.08. 09:55
Életének nyolcvanadik évében elhunyt a többszörös futamgyőztes egykori Forma-1-es pilóta Carlos Reutemann.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen megint győzött és jelentősen növelte az előnyét

2021.07.04. 16:30
Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat és így tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben a dobogóról leszoruló Lewis Hamiltonnal szemben.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen ismét a pole-ban, Norris megtréfálta a Mercedeseket

2021.07.03. 16:45
A világbajnokságot vezető Max Verstappen indulhat az élről az Osztrák Nagydíjon. Lewis Hamiltont többen is megelőzték a kvalifikáción.