Bajnokok Ligája: a Juventus kiütésével továbbjutott a Chelsea (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A címvédő Chelsea 4-0-ra győzött a Juventus ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában és így továbbjutott. A Barcelona gól nélküli döntetlent játszott a Benficával és így még mindkét csapat reménykedhet az utolsó körben. 

E-csoport

Az már a kora esti mérkőzés után eldőlt, hogy a Bayern München lesz a csoportelső, de a második helyért még nagy csata volt várható a Barcelona és a Benfica között. Mivel a katalánok kétpontos előnnyel várhatták a hazai mérkőzésüket, így egy győzelemmel akár a továbbjutásukat is bebiztosíthatták volna. A meccsen mindkét csapaton látszott, hogy győzni akar: az első félidőben Odisszeasz Vlahodimosz óriásit védett Jordi Alba próbálkozásánál, majd a 18 éves Yusuf Demir találta el a kapufát. A portugálok legnagyobb lehetőségét  Roman Jaremcsuk hibázta el Mark-Andre Ter Stegen védése miatt, míg Nicolas Otamendi hiába talált be Everton szögletét követően, a labda korábban már elhagyta a játékteret. A második játékrészben a csereként beállt Ousmane Dembélé is komoly helyzetett hagyott ki, Ronald Araujo pedig csak lesről talált be. A barcelonaiak kitámadtak, a Benfica pedig a 93. percben életveszélyes kontrát vezetett, Haris Seferovic viszont hiába jutott túl a kapuson, az üres kapura mellé rúgta a helyzetét. 

A második helyezettről az utolsó forduló dönt, a Benfica a már biztos kieső Dinamo Kijevet fogadja, míg a Barcelona a Bayern Münchenhez látogat, így a lisszaboni csapatnak van könnyebb dolga. 

Barcelona-Benfica 0-0 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Bayern München 15 pont, 2. FC Barcelona 7, 3. Benfica 5, 4. Dinamo Kijev 1

F-csoport

Az Atalanta és a Young Boys esélyei is megmaradtak a Villarreal vereségével, sőt az olaszok egy Svájcban aratott győzelemmel akár a spanyolok elé is kerülhettek volna. Ennek szellemében kezdtek a vendégek, akik Duvan Zapata kapáslövésével vezetést szereztek. Mario Pasalic nem tudta növelni a bergamóiak előnyét és Jordan Siebatcheu egy szöglet után egyenlíteni tudott. Fordulás után Jose Luis Palomino megint az Atalantát juttatta előnyhöz, Zapatát viszont sérülés miatt le kellett cserélni. Az eredmény sokáig nem változott, Vincent Sierro viszont a 80. percben egyenlített. Négy perccel később Silvan Hefti bombagóljával pedig már a Young Boys vezetett. A selejtezőben a Ferencvárost kiejtő svájciak viszont nem sokáig örülhettek a vezetésnek, mivel újabb négy perc múlva Luis Muriel kvázi az első labdaérintéséből egyenlített egy szabadrúgásból. 

Az Atalanta a következő körben hazai pályán meccselhet a Villarreallal a továbbjutásért, a Young Boysnak reálisan már csak az Európa-ligára van indulása. 

Young Boys–Atalanta 3–3 (Siebatcheu 39., Sierro 80., Hefti 84., ill. D. Zapata 10., Palomino 51., Muriel 88.)

Az állás: 1. (már továbbjutott) Manchester United 10 pont, 2. Villarreal 7, 3. Atalanta 6, 4. Young Boys 4

G-csoport 

Legyőzte a Salzburgot és élre állt a Lille az ötödik fordulót követően. A francia bajnok egyetlen gólját a remek formában lévő Jonathan David szerezte aki Burak Yilmaz passzát követően talált be. A salzburgiak legnagyobb helyzete Rasmus Kristensen kapufája volt a második félidőben. 

Először nyert meccset az idei BL-idényben a Sevilla, miután 2-0-ra felülmúlta a Wolfsburgot. A hazaiak Joan Jordan fejesével kerültek 1-0-s előnybe, de Pavo Pervan védései miatt sokáig nem tudták növelni a különbséget. A győzelmet végül Rafa Mir gólja biztosította be a 97. percben. 

Az utolsó körben Wolfsburg–Lille és Salzburg–Sevilla mérkőzéseket rendeznek.

Lille –Salzburg 1–0 (J. David 31.)
Sevilla –Wolfsburg  2–0 (Jordán 13., Mir 90+7.)

Az állás: 1. Lille 8 pont, 2. Salzburg 7, 3. Sevilla 6, 4. VfL Wolfsburg 5

H-csoport

A Malmö közel volt ahhoz, hogy meccset nyerjen a BL-főtáblán. A svéd bajnok Soren Rieks révén szerzett vezetést, amelyet egészen a ráadás perceiig őrzött mivel Artyom Dzjuba büntetőjét Johan Dahlin kivédte, majd a szentpétervári csatár lesről talált csak be. Dmitrij Csisztyakov kiállítása miatt a Zenit 10 emberrel fejezte be a mérkőzést, de a vendégek így is pontot mentettek mivel újabb büntetőt kaptak, amelyet Jaroszlav Rakickij belőtt. A Zenit ezzel bebiztosította az El-szereplését. 

A Juventus már biztos továbbjutóként utazott Londonba a Chelseahez, ám a címvédőt nyilván fűtötte nemcsak a továbbjutás, de a visszavágás iránti vágy (Torinóban 1-0-s olasz győzelem született). Először a 25. percben változott az eredmény, ekkor Trevoh Chalobah volt eredményes. Bár a torinóiak azt reklamálták, hogy a támadásnál Antonio Rüdiger kézzel ért a labdához, de a VAR-szoba helybenhagyta a pályán történt ítéletet. Reece James az első félidő végén még nem tudott gólt lőni Wojciech Szczesnynek, de a második félidőben ő növelte kettőre a különbséget. A találat előtt Matthijs de Ligt  vétett kapitális hibát azzal, hogy a játékszert rossz helyre fejelte. Két perccel a második gól után egy újabb Chelsea-nevelés, Callum Hudson-Odoi is bevette a torinóiak kapuját, lényegében eldöntve a meccset. A hajrában Szczesny és Edouard Mendy is bemutatott egy-egy szép védést, de előbbi Timo Werner lövésével szemben is tehetetlen volt és így megalázó verést mért ellenfelére a címvédő. A két csapat azonos pontszámmal áll, így az utolsó kör dönt a csoportelsőségről. 

Chelsea –Juventus 4–0 (Chalobah 25., R. James 56., Hudson-Odoi 58., Werner 95.)
Malmö –Zenit  1–0 (Rieks 28., ill. Rakickij 95. – 11-esből)

Az állás: 1. (már továbbjutott) Chelsea 12 pont, 2. (már továbbjutott) Juventus 12, 3. Zenit 4, 4. Malmö 1

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59706/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022: Wales könnyed legyőzésével csoportelső lett Anglia

2022.11.29. 22:05
Az angol válogatott könnyedén háromgólos győzelmet aratott a walesi csapat felett a katari labdarúgó-világbajnokság keddi napján, így elsőként jutott tovább a B …

Külföldi foci

Katar 2022: először vezet női bíró férfi vb-meccset

2022.11.29. 20:45
A francia Stéphanie Frappart lesz az első női vezetőbíró, aki férfi labdarúgó-világbajnoki mérkőzésen fog dirigálni.

Külföldi foci

Katar 2022: kétgólos győzelemmel csoportgyőztes Hollandia

2022.11.29. 18:10
Hollandia a papírformának megfelelően 2-0-ra legyőzte kedden a házigazda katari együttest, így első helyen jutott tovább a nyolcaddöntőbe a labdarúgó-világbajnokság A …

Külföldi foci

Katar 2022: Ecuador legyőzésével Szenegál nyolcaddöntős

2022.11.29. 18:10
Szenegál válogatottja 2-1-re legyőzte az ecuadori csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság keddi játéknapján, így második helyen továbbjutott az A csoportból.

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Hollandiában lesz a négyes döntő

2022.11.29. 14:05
Hollandia lesz a házigazdája jövő nyáron a labdarúgó Nemzetek Ligája négyes döntőjének.

Külföldi foci

Katar 2022: Neymar lázas, bizonytalan a visszatérése

2022.11.29. 09:30
Bokasérülése mellett most már enyhe lázzal is küzd Neymar, a katari világbajnokságon szereplő brazil válogatott sztárlabdarúgója.

Külföldi foci

Serie A: lemondott a Juventus teljes vezérkara

2022.11.29. 09:00
Andrea Agnelli klubelnök javaslatára hétfőn este lemondott a Juventus labdarúgócsapatának teljes vezérkara, beleértve az elsőszámú vezetőt is.

Külföldi foci

Katar 2022: Bruno Fernandes nyolcaddöntőbe lőtte Portugáliát

2022.11.28. 22:15
A portugál válogatott Bruno Fernandes góljaival 2-0-ra legyőzte az uruguayi csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának hétfői második fordulójában, ezzel …

Külföldi foci

Katar 2022: Svájc legyőzésével továbbjutottak a brazilok

2022.11.28. 19:10
A brazil válogatott Svájc 1-0-s legyőzésével már a csoportkör második fordulójában, hétfőn biztosította továbbjutását a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjából.

Külföldi foci

Katar 2022: a ghánai kapitány szerencséről, a dél-koreai igazságtalanságról beszélt

2022.11.28. 18:25
A ghánai szövetségi kapitány szerencséről, a dél-koreaiak szakvezetője pedig igazságtalanságról beszélt a két csapat …