Bajnokok Ligája: Ronaldo és Sancho továbblőtte a MU-t (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Manchester United 2-0-ra győzött a Villarreal otthonában és így egy fordulóval a csoportkör vége előtt továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. 

E-csoport

A Bayern München azzal a tudattal léphetett pályára a kijevi hóesésben, hogy győzelem esetén továbbjutott, a Dinamo Kijevnek viszont nincs esélye a továbblépésre. A bajorok a 14. percben szerezték meg a vezetést, amikor is Robert Lewandowski ollózó mozdulattal juttatta a kapuba a labdát. A Bayern irányította a játékot és a félidő vége előtt megduplázta a különbséget, ekkor Kingsley Coman volt eredményes. A hó elolvadt a második félidőre, és a hazaiak a müncheni védelem hibáit kihasználva kétszer is helyzetbe kerültek. Ezek a lehetőségek még kimaradtak, de Gyenisz Garmas a 70. percben szépített. A hátralévő időben Lewandowski illetve a kijevi Cigankov sem tudta kihasználni a lehetőségeit, így 2-1-es müncheni győzelem született. 

Dinamo Kijev-Bayern München 1-2 (Harmas 70., ill. Lewandowski 14., Coman 42.)

F-csoport

Néhány perc késéssel kezdődött a mérkőzés mivel a videórendszert javítani kellett. Az első félidő nem hozott érdemi eseményt, maximum annyit, hogy Yeremi Pino sárga lapot kapott és így nem játszhat a hatodik fordulóban. David De Gea védéseivel őrizte a MU az eredményt, de a spanyol kapus a 60. percben produkálta legnagyobb hárítását amikor Manu Trigueros eszén járt túl. Tizenkét perccel a rendes játékidő vége előtt aztán vezetéshez jutottak a manchesteriek: Geronimo Ruli kapus és Capoue nem értették meg egymást, a felperdülő labdát pedig Cristiano Ronaldo a hálóba vágta. A hálóőr öt perccel később ugyan bemutatott egy szép védést, de csapattársai nem tudtak egyenlíteni. Sőt a ráadásban újabb gólt kapott, ekkor Jadon Sancho talált be első alkalommal a United színeiben. A Manchester United bebiztosította a továbbjutását, míg a Villarreal az utolsó körben ki-ki meccset vívhat az Atalantával. 

Villarreal-Manchester United 0-2 (C. Ronaldo 78., Sancho 90.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59704/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Szoboszlai mentett pontot, továbbjutott a Liverpool és az Ajax

2021.11.03. 23:05
Az RB Leipzig 2-2-es döntetlent játszott a PSG-vel a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, amelyet követően az Ajax és a …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: nehéz helyzetben a Milan, élre állt a Real Madrid (videó)

2021.11.03. 20:45
Negyedik meccsén is nyeretlen maradt az AC Milan miután döntetlent játszott a Portoval, míg a Real Madrid 2-1-re verte a Sahtar Donyecket a Bajnokok …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: továbbjutott a Juventus és a Bayern München (videó)

2021.11.02. 23:00
A Juventus 4-2-re verte a Zenitet, míg a Bayern München 5-2-re győzte le a Benficát és így mindkét csapat továbbjutott a Bajnokok Ligája csoportkörének …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: egy gól is elég volt a Chelsea svédországi győzelméhez (videó)

2021.11.02. 20:45
A címvédő Chelsea 1-0-ra győzött Malmöben és így közel került a továbbjutáshoz a Bajnokok Ligájában.

Külföldi foci

Premier League: Antonio Conte a Tottenham új menedzsere

2021.11.02. 13:40
A Tottenham Hotspur bejelentette, hogy Antonio Contét nevezte ki menedzsernek a menesztett Nuno Espírito Santo helyére.

Külföldi foci

Topligák: még mindig nyeretlen a Cagliari és a Levante (videó)

2021.11.01. 23:05
Olaszországban a Cagliarinak, Spanolországban a Levanténak nincs még győzelme a bajnokság egynegyedét követően.

Külföldi foci

Topligák: nyertek az olasz bajnokaspiránsok, botlott a Sociedad

2021.10.31. 22:55
Olaszországban a bajnoki címért vetélkedő Napoli és Milan is győzött, míg Spanyolországban döntetlenje ellenére még mindig a Real Sociedad áll a tabella élén.

Külföldi foci

Topligák: feledtette súlyos vereségeit a Bayern München és a Manchester United (videó)

2021.10.30. 23:00
A Bayern München és a Manchester United is fölényes győzelmet aratott az európai topbajnokságok mai játéknapján.

Külföldi foci

Topligák: Di Maria nyerte meg a rangadót a PSG-nek, Messi megsérült (videó)

2021.10.29. 23:00
Bár Lionel Messit a szünetben le kellett cserélni, a PSG így is legyőzte a címvédő Lille-t a francia bajnokság 12. fordulójának rangadóján.

Külföldi foci

Labdarúgás: elképesztő végjáték után a Monterrey nyerte a CONCACAF-BL-t (videó)

2021.10.29. 13:20
A mexikói Monterrey 1-0-ra legyőzte a Club Américát a CONCAFA-zóna Bajnokok Ligájának döntőjében és így kijutott a …