Premier League: a szezon végéig Ralf Rangnick irányítja a MU-t

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Manchester United hivatalosan is bejelentette, hogy az idény végéig Ralf Rangnick látja el a vezetőedzői teendőket a klubnál. 

Fotó: eurosport.com

Ole Gunnar Solskjaer menesztését követően az angol sajtóban szinte azonnal felmerültek olyan hírek, hogy Ralf Ragnick veheti át a Manchester United irányítását. Amíg a "vörös ördögök" tárgyaltak a német szakemberrel, addig Michael Carrick megbízott edzőként tevékenykedett. A mai napon aztán hivatalosan is bejelentették, hogy megegyeztek Ragnickkal aki a munkavállalási engedélye megérkezése után a szezon végig vezetőedző lesz a csapatnál. Amíg az engedély megérkezik, addig Carrick irányít. Ragnick és a MU megállapodása értelmében a 63 éves tréner nyártól 2024-ig tanácsadói szerepkört fog betölteni a manchesteri klubnál. 

John Murtough klubigazgató a klub közleményében kijelentette, hogy Rangnick volt az elsőszámú opció a menedzseri posztra. Az új tréner korábban irányította a Schalkét, a Hoffenheimet és az RB Leipzigot is (ahol sportigazgatóként is dolgozott), míg legutóbb a Lokomotiv Moszkvánál dolgozott sportigazgatói minőségben. 

A Manchester United 13 forduló után a nyolcadik helyen áll a Premier League-ben tizennyolc megszerzett ponttal, valamint a Bajnokok Ligájában már bebiztosította helyét a nyolcaddöntőben. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59743/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester United

További cikkek

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Morata a 88. percben lőtte elődöntőbe a spanyolokat Bragában

2022.09.27. 22:55
A spanyol válogatott jutott utolsóként a labdarúgó Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, miután kedden 1-0-ra nyert a portugál együttes …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: tömegverekedés Londonban

2022.09.27. 11:30
Verekedés tört ki egy Wembley Stadion közelében lévő kocsmában a hétfő esti, angol-német labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: nyeretlenül zártak az angolok

2022.09.26. 23:05
A magyarokkal azonos csoportból búcsúzó Eb-döntős angol válogatott Londonban hatgólos döntetlent játszott a német együttessel a labdarúgó Nemzetek Ligája hatodik, utolsó fordulójában hétfőn.

Külföldi foci

Vb-2022: az amerikai rapper, Lil Baby énekli a torna hivatalos dalát

2022.09.26. 11:55
A Grammy-díjas amerikai rapper, Lil Baby kiadta The World is Yours to Take című számát, amely a november 20-án kezdődő katari labdarúgó-világbajnokság hivatalos …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Horvátország és Hollandia készülhet a négyes döntőre

2022.09.25. 23:00
Horvátország ausztriai győzelemmel, Hollandia a vendég belgák elleni sikerrel nyerte meg csoportját a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziójában.

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Mancini szerint egyenlők az esélyek a csoportgyőzelemre

2022.09.25. 19:10
A magyar és az olasz labdarúgó-válogatottnak egyenlők az esélyei a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemezetek Ligája-mérkőzés előtt Roberto …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Rossi örökké emlékezetes mérkőzésre készül az olaszok ellen

2022.09.25. 17:25
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint örökké emlékezetes lehet a magyar labdarúgó-válogatott számára az olaszok elleni …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: a spanyolok kikaptak otthon, a portugálok idegenben nyertek

2022.09.24. 22:50
A spanyol válogatott otthon 2-1-re kikapott Svájctól, míg a portugál együttes 4-0-ra győzött Csehországban a labdarúgó Nemzetek Ligája ötödik …

Külföldi foci

Premier League - Wenger: az Arsenalnak most jó esélye van a bajnoki címre

2022.09.24. 13:10
Arsene Wenger szerint a mostani idényben az Arsenalnak jó esélye van megnyerni az angol labdarúgó Premier League-et.

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: telt ház előtt fogadja a magyarokat a német válogatott

2022.09.23. 14:25
Telt ház, csaknem 40 ezer néző előtt lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott pénteken (ma) este Lipcsében, a németek elleni Nemzetek …