Topligák: magabiztos volt az Atalanta, hozta a kötelezőt a Juventus (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az Atalanta 4-0-ra verte a Veneziát, míg a Juventus 2-0-ra nyert  Salernoban az olasz bajnokság 15. fordulójában. Angliában nem bírt egymással a két kiesőjelölt. 

Premier League, 14. forduló

Nem javított a helyzetén sem a Newcastle sem a Norwich. A kilencedik percben megfogyatkozó hazaiak Callum Wilson tizenegyesével szerezték meg a vezetést, de a "kanárik" mezőnyfölényét kihasználva Teemu Pukki révén a hajrában kiegyenlítettek. Az utolsó percekben Pierre Lees-Melou megnyerhette volna a meccset a Norwichnak, ám nem tudta kihasználni a hazai védelem hibáját. Mindkét csapat a kiesőzónában tartózkodik jelenleg, a Newcastle ráadásul nyeretlenül. 

Mindössze négyszer találta el a két csapat a kaput a Leeds-Crystal Palace mérkőzésen és úgy tűnt 0-0-al ér véget a mérkőzés. A 93. percben azonban a hazaiak tizenegyest kaptak, amelyet Raphinha értékesített és így a Leeds értékes három pontot szerzett egy helyett. 

Newcastle United–Norwich City 1–1 (C. Wilson 61. – 11-esből, ill. Pukki 79.)
Leeds United–Crystal Palace 1–0 (Raphinha 90+3. – 11-esből)

Tabella:

1 Chelsea 13 9 3 1 31 5 +26 30
2 Manchester City 13 9 2 2 27 7 +20 29
3 Liverpool 13 8 4 1 39 11 +28 28
4 West Ham United 13 7 2 4 24 16 +8 23
5 Arsenal 13 7 2 4 15 17 −2 23
6 Wolverhampton Wanderers 13 6 2 5 12 12 0 20
7 Tottenham Hotspur 12 6 1 5 11 17 −6 19
8 Manchester United 13 5 3 5 21 22 −1 18
9 Brighton & Hove Albion 13 4 6 3 12 14 −2 18
10 Leicester City 13 5 3 5 20 23 −3 18
11 Brentford 13 4 4 5 17 17 0 16
12 Crystal Palace 14 3 7 4 19 20 −1 16
13 Aston Villa 13 5 1 7 18 21 −3 16
14 Everton 13 4 3 6 16 20 −4 15
15 Leeds United 14 3 6 5 13 20 −7 15
16 Southampton 13 3 5 5 11 18 −7 14
17 Watford 13 4 1 8 18 24 −6 13
18 Norwich City 14 2 4 8 8 28 −20 10
19 Burnley 12 1 6 5 14 20 −6 9
20 Newcastle United 14 0 7 7 16 30 −14 7

Serie A, 15. forduló

Könnyed győzelmet aratott az Atalanta a Venezia felett egy 4-0-s siker képében. A meccs legjobbja Mario Pasalic volt, aki középpályásként ért el mesterhármast. A bergamóiaktl még Teun Koopmeiners volt eredményes a mérkőzés során. 

Gólokban gazdag mérkőzést hozott a Fiorentina és a Sampdoria mérkőzése. A firenzeiek hétvégén előnyről kaptak ki, most viszont hátrányból fordítva győztek: Manolo Gabbiadini még a vendégeket juttatta vezetéshez, de Riccardo Stoil passzából Jose Callejon egyenlített, a gólerős Dusan Vlahovics találata már a vezetést jelentette a hazaiaknak, majd Sotil is betalált. Győzelmével a Fiorentina tartja helyét a legjobb 6-ban. 

Paulo Dyabala távoli lövésével szerzett vezetést a Juventus Salernoban, majd hét perccel később Giorgio Chiellini is bevette a sereghajtó kapuját, ám ezt a találatot nem adták meg les miatt. Fordulás után csaknem a semmiből egyenlíthetett volna a Salernitana, de Luca Ranieri csak a kapufát találta el. Massimiliano Allegri a 66. percben becserélte Alvaro Moratát, aki négy perccel később megduplázta a torinóiak előnyét. A vendégek az utolsó percben tizenegyeshez jutottak, de Dybala fölé lőtte a labdát, így a Juventus 2-0-al szerezte meg a kötelezőnek mondható győzelmet. 

Atalanta–Venezia 4–0 (Pasalic 7., 12., 67., Koopmeiners 57.)
Fiorentina–Sampdoria 3–1 (Callejón 23., Vlahovics 32., Sottil 45., ill. Gabbiadini 15.)
Salernitana–Juventus 0–2 (Dybala 21., Á. Morata 70.)
Verona–Cagliari 0–0

Tabella:

1 Napoli 14 11 2 1 30 7 +23 35
2 Milan 14 10 2 2 30 18 +12 32
3 Internazionale 14 9 4 1 34 15 +19 31
4 Atalanta 15 9 4 2 32 17 +15 31
5 Roma 14 8 1 5 24 15 +9 25
6 Fiorentina 15 8 0 7 24 20 +4 24
7 Juventus 15 7 3 5 20 16 +4 24
8 Lazio 14 6 3 5 25 25 0 21
9 Bologna 14 6 3 5 20 24 −4 21
10 Hellas Verona 15 5 5 5 28 25 +3 20
11 Empoli 14 6 1 7 21 26 −5 19
12 Sassuolo 14 5 3 6 22 21 +1 18
13 Torino 14 5 2 7 17 14 +3 17
14 Udinese 14 3 6 5 16 20 −4 15
15 Sampdoria 15 4 3 8 21 29 −8 15
16 Venezia 15 4 3 8 12 25 −13 15
17 Spezia 14 3 2 9 15 32 −17 11
18 Genoa 14 1 7 6 17 26 −9 10
19 Cagliari 15 1 6 8 16 29 −13 9
20 Salernitana 15 2 2 11 11 31 −20 8
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59760/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A,Premier League

További cikkek

Külföldi foci

Olasz Szuperkupa: az utolsó pillanatban nyerte meg a trófeát az Inter (videó)

2022.01.12. 23:25
Alexis Sanchez utolsó percben szerzett góljának köszönhetően az Internazionale 2-1-re verte a Juventust az Olasz Szuperkupa döntőjében.

Külföldi foci

Spanyol Szuperkupa: El Classicót nyerve jutott döntőbe a Real Madrid (videó)

2022.01.12. 23:00
A Real Madrid 3-2-re legyőzte a Barcelonát a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében és így bejutott a vasárnap rendezett fináléba.

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: továbbjutott a MU az Fa-kupában (videó)

2022.01.10. 23:00
A Manchester United kiejtette az Aston Villát az FA-kupában, a Torino pedig fölényesen verte a Fiorentinát az olasz élvonalban.

Külföldi foci

Topligák: őrült meccsen győzött a Juventus, pontokat veszített a PSG (videó)

2022.01.09. 23:00
A Juventus 1-3-ről felállva győzött Rómában, a PSG döntetlenre végzett a Lyonnal szemben, míg az Udinese fél tucat gólt elérve verte az …

Külföldi foci

FA-kupa: a Nottingham búcsúztatta az Arsenalt (videó)

2022.01.09. 20:15
Óriási meglepetésre az Arsenal már a legjobb 64 között búcsúzott az FA-kupában, miután 2018-hoz hasonlóan kikapott a Nottingham Forresttől

Külföldi foci

Topligák: Szoboszlai remeklése lipcsei győzelmet eredményezett, nagy dortmundi fordítás

2022.01.08. 22:50
Az európai topbajnokságok mai mérkőzései közül a Leipzig könnyed győzelme, a Dortmund frankfurti fordítása és a Real …

Külföldi foci

Premier League: Coutinhót kölcsönvette az Aston Villa

2022.01.07. 13:20
Az Aston Villa hivatalosan is bejelentette, hogy kölcsönvette Philippe Coutinhót az FC Barcelonától. A felek szerződése az idény végéig szól.

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: döntetlen játszott a Juventus és a Napoli (videó)

2022.01.06. 23:25
Nem bírt egymással a Juventus és a Napoli az olasz bajnokság 20. fordulójának a rangadóján, a Milan viszont 3-1-re verte az AS Romát. A …

Külföldi foci

Topligák: kikapott a Real Madrid, döntetlen az angol rangadón (videó)

2022.01.02. 23:05
Két európai topbajnokságban rendeztek mérkőzéseket az év első vasárnapján. Angliában a Chelsea és a Liverpool nem bírtak egymással, Spanyolországban …

Autó-motor

Premier League: a ráadásban nyert a Manchester City és a Tottenham is (videó)

2022.01.01. 20:35
A három szombati mérkőzésből kettő is az utolsó pillanatokban dőlt el az angol élvonal 21. fordulójában.