Topligák: előzött a Manchester City és a Milan is (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Angliában kikapott a listavezető Chelsea és így immáron a Manchester City áll a tabella élén, míg Olaszországban a Milan és az Inter és kihasználta a Napoli újabb botlását. 

Premier League, 15. forduló

A Liverpool után újabb "nagyvad" kapott ki az Upton Parkban. Pedig a Chelsea szerzett először vezetést Thiago Silva fejesgóljával, majd a brazil hátvéd a saját kapuja előtt is főszerepet játszott amikor menteni tudott. Edouard Mendy, a vendégek kapusa a 40. percben összehozott egy tizenegyest, amelyből Manuel Lanzini egyenlített, de négy perccel később megint a "kékek" vezettek Mason Mount találatával. A második félidő elején a West Ham megint egyenlíteni tudott Vladimir Coufal ugratta ki a büntetőt kiharcoló Jarrod Bowent aki nem hibázott. A hajrában aztán megint a hazaiak pillanatai következtek: Arthur Masuaku oldalról észrevette, hogy Mendy nem zárja jól a szöget, így kapura lőtt és a kapus csak beleütni tudott a lövésbe, amely a gólvonalon is túljutott. Ezzel a potyaízű találattal nyert a West Ham és a "kalapácsosok" tartják negyedik helyüket, míg a Chelsea két pozíciót is rontott. 

A Chelsea botlása után megvolt a lehetősége a Liverpoolnak, hogy előzzön, ehhez képest Jürgen Klopp csapata az első félidőben kaput sem talált a Wolverhampton otthonában. Fordulás után aztán aktiválták magukat a vendégek, de Thiago Alcantara és  Sadio Mane sem tudott túljárni Jose Sa eszén, Diogo Jota elől pedig a védők tisztáztak. A kontrajátékra berendezkedő farkasok sem tudták bevenni a liverpooli kaput, így úgy tűnt, hogy nem hoz gólt a találkozó. Az ötperces ráadás véghajrájában aztán Virgil van Dijk előre ívelt labdáját Mohamed Szalah tette középre, a csereember Divock Origi lefordult a védőjéről majd eldöntötte a mérkőzést. 

A belga csodacsere élre lőtte a Liverpoolt, de a Manchester Citynek is megvolt a lehetősége, hogy átvegye a vezetést, Pep Guardiola csapatának ehhez a Watfordot kellett vernie. A címvédőnek nyolc perc sem kellett, hogy Raheem Sterling fejesével előnyhöz jusson, majd az első félióra végén Bernardo Silva használta ki az ellenfél kapusának helyezkedési hibáját. A portugál játékos a második játékrész elején ismét betalált, eldöntve a három pont kérdését. A kiesés elől menekülő hazaiak ugyan szépítettek, de érdemben nem tudtak hozzászólni a mérkőzéshez. A City vezeti a bajnokságot, de az első három szinte teljesen együtt van féltávhoz közeledve. 

Kiesési rangadón született meg a Newcastle United első győzelme. A "szarkák" egy meglehetősen vitatható góllal verték a Burnleyt: a 40. percben Nick Pope lehúzott egy szögletet ám ütközött az előtte álló Newcastle-i játékossal, Callum Wilson pedig az üres kapuba lőhetett. 

Watford–Manchester City 1–3 (Cucho 75., ill. Sterling 8., Bernardo Silva 31., 63.) 
Newcastle United–Burnley 1–0 (C. Wilson 40.)  
Southampton–Brighton 1–1 (Broja 29., ill. Maupay 90+8.)
Wolverhampton Wanderers–Liverpool 0-1 (Origi 90+4.)
West Ham United–Chelsea 3–2 (Lanzini 40. – 11-esből, Bowen 56., Masuaku 87. ill. Thiago Silva 28., Mount 44.)

Tabella:

1 Manchester City 15 11 2 2 32 9 +23 35
2 Liverpool 15 10 4 1 44 12 +32 34
3 Chelsea 15 10 3 2 35 9 +26 33
4 West Ham United 15 8 3 4 28 19 +9 27
5 Arsenal 14 7 2 5 17 20 −3 23
6 Tottenham Hotspur 13 7 1 5 13 17 −4 22
7 Manchester United 14 6 3 5 24 24 0 21
8 Wolverhampton Wanderers 15 6 3 6 12 13 −1 21
9 Brighton & Hove Albion 15 4 8 3 14 16 −2 20
10 Leicester City 14 5 4 5 22 25 −3 19
11 Crystal Palace 14 3 7 4 19 20 −1 16
12 Brentford 14 4 4 6 17 19 −2 16
13 Aston Villa 14 5 1 8 19 23 −4 16
14 Southampton 15 3 7 5 14 21 −7 16
15 Everton 14 4 3 7 17 24 −7 15
16 Leeds United 14 3 6 5 13 20 −7 15
17 Watford 15 4 1 10 20 29 −9 13
18 Burnley 14 1 7 6 14 21 −7 10
19 Newcastle United 15 1 7 7 17 30 −13 10
20 Norwich City 14 2 4 8 8 28 −20 10

Bundesliga, 12. forduló

A német élvonal történéseiről, köztük a Borussia Dortmund-Bayern München rangadóról a nap folyamán már beszámoltunk:

Serie A, 16. forduló

Kötelező volt győznie a Milannak a sereghajtó és a szakemberek szerint az élvonal szintjét nem megütő Salernitanaval szemben és a piros-feketék már az ötödik percben vezetéshez jutottak amikor Franck Kessie lőtte ki a sarkot. A 18. percben aztán Alexis Saelemaekers is betalált, majd találatát követően Simon Kjaer mezét tartotta az égnek, aki súlyos sérülése miatt valószínűleg már nem léphet pályára az idényben. Pietro Pellegri sérülése viszont némileg így is beárnyékolta az első 45 percet a hazaiaknak. A piros-feketék végigtámadták a komplett mérkőzést, ám Vid Belec több bravúros védéssel megóvta csapatát egy súlyos vereségtől. 

Jose Mourinho 2008 és 2010 között mindent megnyert az Interrel amiről edző álmodhat és most a Roma kispadján fogadta egykori csapatát. A meccs aztán rémálomszerűen alakult a portugál trénernek és a "farkasoknak" is. A milánóiak már a tizenötödik percben előnybe kerültek miután Hakan Calhanoglu szögletből ívelt a római kapuba. Kilenc perccel később Edin Dzeko megduplázta a különbséget, majd Denzel Dumfries a 39. percben lezárta a meccs érdemi részét. Fordulás után az Internazionale tartotta az eredményt, a rómaiak pedig nem tudtak szépíteni. 

Az Atalanta-Napoli rangadó mindkét csapatnak kulcsfontosságú volt, hiszen a Napolinak győznie kellett ahhoz, hogy az élen maradjon, míg a vendégek csak három ponttal visszaszállhattak volna a bajnoki versengésbe. Ruszlan Malinovszkij révén bergamóiak szerezték meg a vezetést, de Piotr Zielinski révén a hazaiak egyenlítettek. A második félidő Dries Mertens góljával indult, ám az Atalanta átvette hamarosan a kezdeményezést és  Merih Demiral egalizált. Négy perccel később Josip Ilicic kihagyhatatlan helyzetbe hozta Remo Freulert, aki nem hibázott a kapu előtt és megnyerte a meccset a vendégeknek. A Napoli ezzel visszaesett a harmadik helyre, az Atalanta ugyan negyedik, de csak négy ponttal lemaradva az Intertől. 

Napoli–Atalanta 2–3 (Zielinski 40., Mertens 47., ill. Malinovszkij 7., Demiral 66., Freuler 71.)
Milan–Salernitana 2–0 (Kessié 5., Saelemaekers 18.)
Roma–Internazionale 0–3 (Calhanoglu 15., Dzeko 24., Dumfries 39.)

Tabella:

1 Milan 16 12 2 2 35 18 +17 38
2 Internazionale 16 11 4 1 39 15 +24 37
3 Napoli 16 11 3 2 34 12 +22 36
4 Atalanta 16 10 4 2 35 19 +16 34
5 Roma 16 8 1 7 24 19 +5 25
6 Fiorentina 15 8 0 7 24 20 +4 24
7 Juventus 15 7 3 5 20 16 +4 24
8 Bologna 15 7 3 5 21 24 −3 24
9 Lazio 15 6 4 5 29 29 0 22
10 Hellas Verona 15 5 5 5 28 25 +3 20
11 Empoli 15 6 2 7 23 28 −5 20
12 Sassuolo 15 5 4 6 24 23 +1 19
13 Torino 15 5 3 7 19 16 +3 18
14 Udinese 15 3 7 5 20 24 −4 16
15 Sampdoria 15 4 3 8 21 29 −8 15
16 Venezia 15 4 3 8 12 25 −13 15
17 Spezia 15 3 2 10 15 34 −19 11
18 Genoa 15 1 7 7 17 29 −12 10
19 Cagliari 15 1 6 8 16 29 −13 9
20 Salernitana 16 2 2 12 11 33 −22 8

La Liga, 16. forduló

Továbbra is bizonyítja a Sevilla, hogy számolni kell vele a dobogóért folyó harcban. Az andalúzok ezúttal a gyengélkedő Villarreal ellen gyűjtötték be a három pontot Lucas Ocampos fejesének köszönhetően. 

Bár még féltávnál sem járunk a spanyol pontvadászatban, egyre inkább úgy tűnik, hogy az Atlético Madridnak bravúr kellene ahhoz, hogy megvédje bajnoki címét. Diego Simeone együttese Matheus Cunha találatával 68 perc után vezetést szerzett a Mallorcával szemben, a különbséget viszont nem tudta növelni. A vendégek az első félidőben még csak gólhelyzetig, a másodikban viszont gólokig jutottak: előbb Franco Russo fejese kötött ki Jan Oblak hálójában, majd a Realtól kölcsönvett Takefusa Kubo találata már vendégvezetést eredményezett. Joao Felix a túloldalon nem tudott betalálni a 92. percben, így a címvédő meglepő vereséget szenvedett. 

Dobogóról kezdi az őszi véghajrát a Betis miután győzni tudott a Camp Nouban. Pedig a katalánok Philippe Coutinho révén többször is vezetést szerezhettek volna a meccs elején. A 36. percben a Barcelona sérülés miatt elveszítette ifjú tehetségét Gavit és végül 0-0-al zárult az első 45 perc. Fordulás után a sevillai Juanmi gólját les miatt érvénytelenítették, a gránátvöröskékek pedig Ousmane Dembele által veszélyeztettek többször is. A francia cserejátékos lehetőségei kimaradtak, Juanmi viszont érvényes találatot szerzett a 79. percben. Abde kihagyta a meccs legnagyobb ziccerét és így a Barcelona nem tudott egyenlíteni. A katalánok így vereséggel hangoltak a Bayern München elleni sorsdöntő BL-meccsükre. 

Karim Benzemát alig 17 perc után le kellett cserélni combsérülés miatt így a Real Madrid legjobb góllövője nélkül próbálta meg feltörni a Sociedad védelmét. Ez a fordulás után jött össze Carlo Ancelotti csapatának, amikor a bombaformában játszó Vinicius Junior volt eredményes. A gólpasszt a Benzemát váltó Luka Jovics adta, majd a szerb támadó fejjel maga is betalált. A madridiak ezzel megtörték ellenfelük lendületét és 2-0-s győzelmet arattak, amelynek köszönhetően vezetik a tabellát. 

Barcelona–Real Betis 0–1 (Juanmi 79.)
Atlético Madrid–Mallorca 1–2 (Cunha 68., ill. Russo 80., Kubo 90+1.)
Sevilla–Villarreal 1–0 
(Ocampos 16.)
Real Sociedad–Real Madrid 0–2 (Vinícius Júnior 48., Jovics 57.)

Tabella:

1 Real Madrid 16 12 3 1 37 15 +22 39
2 Sevilla 15 9 4 2 25 11 +14 31
3 Real Betis 16 9 3 4 26 18 +8 30
4 Atlético Madrid 15 8 5 2 27 16 +11 29
5 Real Sociedad 16 8 5 3 19 13 +6 29
6 Rayo Vallecano 15 7 3 5 23 16 +7 24
7 Barcelona 15 6 5 4 23 17 +6 23
8 Athletic Bilbao 15 4 8 3 13 11 +2 20
9 Espanyol 15 5 5 5 15 14 +1 20
10 Osasuna 15 5 5 5 15 19 −4 20
11 Valencia 15 4 7 4 22 21 +1 19
12 Mallorca 16 4 7 5 16 23 −7 19
13 Villarreal 15 3 7 5 16 17 −1 16
14 Celta Vigo 15 4 4 7 16 19 −3 16
15 Granada 15 3 6 6 16 23 −7 15
16 Alavés 15 4 2 9 12 21 −9 14
17 Elche 15 2 6 7 12 21 −9 12
18 Cádiz 15 2 6 7 13 27 −14 12
19 Getafe 15 2 4 9 10 19 −9 10
20 Levante 15 0 7 8 13 28 −15 7

Ligue 1, 17. forduló

Bár megküzdött a győzelemért, de végül sikerrel járt a Lille és egyre inkább jön fel  tabellán. Pedig a Troyes hat perc után bevette a címvédő kapuját Tristan Dingome révén. Fordulás után a góllövőlistát vezető Jonathan David egalizált és a hazaiak végül egy öngóllal nyerték meg a meccset a hajrában. 

Folyamatosan botladoznak az ezüstéremért küzdő csapatok, ezúttal a Marseille szenvedett meglepő vereséget a Bresttől. A hatodik helyen álló vendégek győztes gólját Franck Honorat szerezte. 

Lionel Messit a kapufa, Mauro Icardit (kétszer) és Angel di Mariát pedig Jean-Louis Leca akadályozta meg abban, hogy bevegye a hazai kaput Lensban. A dobogóért hajtó vendégek a második félidőben aztán vezetést szereztek, Seko Fofana távoli lövését Keylor Navas bevédte. A Lens el is dönthette volna a meccset nemsokkal később, de David Costa csak kapufáig jutott. Leca az utolsó pillanatokig őrizte az eredményt csapatának, a 92. percben viszont  Georginio Wijnaldum fejesével szemben már ő is tehetetlen volt. 

Lens–PSG 1–1 (Fofana 62., ill. Wijnaldum 90+2.)
Olympique Marseille–Brest 1–2 (Gerson 29., ill. Faivre 53. – 11-esből, Honorat 70.)
Lille–Troyes 2–1 (J. David 48., Giraudon 85. – öngól, ill. Dingomé 6.)

Tabella:

1 Paris Saint-Germain 17 13 3 1 36 16 +20 42
2 Marseille 16 8 5 3 23 14 +9 29
3 Rennes 16 8 4 4 27 14 +13 28
4 Nice 16 8 4 4 25 12 +13 27
5 Lens 17 7 6 4 30 23 +7 27
6 Brest 17 6 6 5 25 23 +2 24
7 Lille 17 6 6 5 23 24 −1 24
8 Strasbourg 16 6 5 5 31 22 +9 23
9 Monaco 16 6 5 5 23 20 +3 23
10 Angers 16 5 7 4 23 21 +2 22
11 Montpellier 16 6 4 6 24 23 +1 22
12 Lyon 15 6 4 5 23 23 0 22
13 Nantes 16 5 4 7 20 21 −1 19
14 Reims 16 4 7 5 18 19 −1 19
15 Troyes 17 4 4 9 16 25 −9 16
16 Lorient 16 3 6 7 13 25 −12 15
17 Clermont 16 3 5 8 19 31 −12 14
18 Bordeaux 16 2 7 7 24 37 −13 13
19 Metz 16 2 6 8 18 33 −15 12
20 Saint-Étienne 16 2 6 8 17 32 −15 12
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59787/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,Serie A,Premier League,La Liga,Ligue 1

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Benzema és a Real Madrid kiejtette a PSG-t (videó)

2022.03.09. 23:00
Hiába vezetett két góllal is a párharcban a PSG, a Real Madrid a triplázó francia támadó vezérletével fordított és bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a Bayern kivégezte a Salzburgot, hiába nyert az Inter (videó)

2022.03.08. 23:00
A Bayern München 7-1-re verte a Salzburgot, míg a Liverpool hiába kapott ki 1-0-ra hazai pályán az Internazionalétól, továbbjutott a Bajnokok …

Külföldi foci

Kupasorozatok: a Tottenham kiesett az FA-kupából (videó)

2022.03.01. 23:00
A Tottenham hosszabbításban kikapott a másodosztályú Middlesbroughtól és így búcsúzott az angol kupasorozattól. Az Olasz Kupában nem bírt egymással a két milánói csapat az …

Külföldi foci

Az orosz-ukrán háború hatásai a sportra: kizárt csapatok, hadba lépő sportolók

2022.02.28. 20:00
Ahogyan az várható volt, a múlt csütörtökön kezdődő orosz-ukrán háború a sportvilágra is alaposan rányomta a bélyegét. Az orosz …

Külföldi foci

Angol Ligakupa: maratoni tizenegyespárbaj után a Liverpool nyerte a döntőt (videó)

2022.02.27. 20:35
Gólnélküli döntetlent követően 11-10-re végződött tizenegyespárbajt követően a Liverpool legyőzte a Chelsea-t az Angol Ligakupa …

Külföldi foci

Topligák: pontokat veszített a Milan és az Inter is (videó)

2022.02.25. 23:05
Egyik milánói bajnokaspiráns sem tudott győzni az olasz bajnokság 26. fordulójában. Az Internazionale a Genoaval, a Milan pedig az Udinesevel játszott döntetlent.

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: kettős vereséggel esett ki a Celtic (videó)

2022.02.24. 23:45
A Bodö/Glimt 2-0-ra legyőzte a Celticet és így 5-1-es összesítéssel jutott tovább a legjobb 16 közé a harmadikszámú európai kupasorozatban.

Külföldi foci

Európa-liga: a Barcelona kiejtette a Napolit, a Leipzig is továbbment (videó)

2022.02.24. 23:00
Az RB Leipzig 3-1-re győzött a Real Sociedad otthonában, míg a Barcelona 4-2-re verte a Napolit az Európa-liga rájátszásában és így mindkét …

Külföldi foci

Premier League: elsöpörte a Liverpool a Leedset (videó)

2022.02.23. 23:25
A Liverpool három pontra megközelítette a listavezető Manchester Cityt, miután 6-0-s győzelmet aratott a Leeds United ellen.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a hajrában egyenlített a MU, mindkét párharc nyitott (videó)

2022.02.23. 23:00
Az Ajax a Benficával, a Manchester United az Atlético Madriddal játszott döntetlent idegenben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek mai …