Bajnokok Ligája: Szoboszlai gólt lőtt, csapata győzelemmel búcsúzott (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az RB Leipzig, Szoboszlai Dominik góljának is köszönhetően 2-1-re nyert a Manchester City ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában. 

Fotó: AFP

A-csoport

Különösebb tétje nem volt a mérkőzésnek, mivel a Leipzig jó eséllyel pályázott az El-szereplést érő harmadik helyre, míg a Manchester City már korábban bebiztosította a csoportelsőségét. Az angol bajnok némileg tartalékosan állt ki, az edzőváltás miatt átmenetileg kinevezett lipcsei tréner Achim Beierlorzer viszont a kezdőcsapatba jelölte Gulácsi Pétert és Szoboszlai Dominiket is (Willi Orbán továbbra is karanténban van) . Az első 20 perc során mindkét csapat egy-egy lehetőséget alakított ki, a hazaiak kicsit közelebb voltak az előnyszerzéshez de Zackary Steffen védte Konrad Leimer lövését. A 24. percben aztán megtört a gólcsend: Leimer remekül ugratta ki Szoboszlait, aki gólt szerzett. A magyar válogatott középpályása másodszor volt eredményes az idei BL-szezonban. A hátrányból hamar felébredett a City, de Phil Foden csak kapufáig jutott, Kevin de Bruyne pedig Gulácsi eszén nem tudott túljárni. A hazaiak sem voltak adósak a helyzetekkel, de Steffen is állta a sarat a továbbiakban. 

Fordulás után jóval kevesebb jelentős esemény történt, úgy tűnt mindkét csapat számára megfelel az eredmény, A 71. percben aztán Andre Silva megduplázta a Leipzig előnyét. A manchesteri csapat 0-2-nél némileg magára talált és Riyad Mahrez révén szépített. A vendégek emellett nagyon sok szabálytalanságot vétettek és a 84. percben Kyle Walkert kiállították Silva megrúgása miatt. Az eredmény a hátralévő időben nem változott, így a Leipzig győzelemmel köszönt el az európai elittől. 

Szeptemberben a Brugge otthon pontot szerzett a PSG ellen, a párizsiak viszont most meglehetősen hamar igyekeztek meggátolni ezt a lehetőséget: Kylian Mbappénak hét percre sem volt szüksége arra, hogy duplázzon. A világbajnok francia támadó immáron 30 gólnál jár a legrangosabb európai kupában, mindezt a huszonharmadik születésnapja előtt. A francia sztárcsapat nem állt le, de Gianluigi Donnarummának is akadt védenivalója  Cisse Sandra és Mats Rits próbálkozásainál. A 38. percben aztán Lionel Messi is megvillant, az immáron hétszeres aranylabdásnak Mbappe adott gólpasszt. A Brugge a második félidő derekán Mats Ritts révén megszerezte a becsületgólt, de a hajrában Messi büntetőből visszaállította a különbséget. A belga bajnok hiába kezdte bíztató eredményekkel az idei BL-idényt, búcsúzik az európai kupaporondtól. 

RB Leipzig-Manchester City 2-1 (Szoboszlai 24., Andre Silva 71. illetve Mahrez 76.)
Paris Saint-Germain-Club Brugge 4-1 (Mbappé 2., 7., Messi 38., 75. - a másodikat büntetőből illetve Rits 68.) 

A csoport végeredménye:1. (és továbbjutott) Manchester City 12 pont, 2. (és továbbjutott) Paris Saint-Germain 11, 3. (és Európa-ligás) RB Leipzig 7, 4. Club Brugge 4

Cikkünk folyamatosan frissül! 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59805/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája

További cikkek

Külföldi foci

Javul Pelé állapota

2022.12.06. 18:35
A kezelését végző kórház tájékoztatása szerint folyamatosan javul a legendás brazil labdarúgó, Pelé állapota.

Külföldi foci

Katar 2022: Samuel Eto`o megrúgott egy youtubert

2022.12.06. 13:40
Összetűzésbe került Samuel Eto,o, a Kameruni Labdarúgó Szövetség elnöke, legendás játékos egy youtuberrel a katari világbajnokságon.

Külföldi foci

Katar 2022: ausztrál cserejátékosé lett Messi 1000. meccsén viselt meze

2022.12.06. 11:00
A katari labdarúgó-világbajnokságon egy percet sem futballozó Cameron Devlinhez került Lionel Messi pályafutása 1000. tétmérkőzésén, az Ausztrália …

Külföldi foci

Katar 2022: távozik a dél-koreaiak kapitánya, Tite nem tudta megállni, hogy ne táncoljon

2022.12.06. 09:10
Paulo Bento, a dél-koreai válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy távozik a posztjáról, miután csapata 4-1-re …

Külföldi foci

Katar 2022: Brazília parádés első félidővel a nyolc között

2022.12.05. 22:15
Brazília csapata negyeddöntőbe jutott a katari labdarúgó-világbajnokságon, mivel a hétfő esti nyolcaddöntőben 4-1-re legyőzte a dél-koreai válogatottat.

Külföldi foci

Katar 2022 - Livakovic: ez pályafutásom legboldogabb pillanata

2022.12.05. 20:00
Pályafutása legboldogabb pillanatának nevezte az 1-1-es döntetlent követő tizenegyespárbajt a horvát Dominik Livakovic.

Külföldi foci

Katar 2022: tizenegyesekkel jutott túl Japánon a horvát válogatott

2022.12.05. 19:10
A legutóbb ezüstérmes horvát válogatott 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-1-re kerekedett a japán csapat fölé a katari labdarúgó-világbajnokság első …

Külföldi foci

Katar 2022: a FIFA elutasította a franciák panaszát Griezmann meg nem adott gólja miatt

2022.12.05. 18:40
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága hétfőn elutasította a francia szövetség (FFF) panaszát.

Külföldi foci

Katar 2022: akár 15 meccses eltiltást is kaphat az uruguayi védő

2022.12.05. 17:10
Akár 15 meccses eltiltást is kaphat José Giménez, az uruguayi labdarúgó-válogatott védője, mert a katari világbajnokságon lekönyökölte a Nemzetközi Labdarúgó …

Külföldi foci

Katar 2022: könnyed angol siker és továbbjutás

2022.12.04. 22:15
Az angol válogatott vasárnap este simán, 3-0-ra legyőzte Szenegál együttesét a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében.