Bajnokok Ligája: a Chelsea döntetlenje miatt a Juventus a csoportelső (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Chelsea 3-3-as döntetlent játszott idegenben a Zenittel és így a Malmöt legyőző Juventus zárt a H-csoport élén a Bajnokok Ligájában. 

H-csoport

A címvédőnek győznie kellett Szentpéterváron és a Chelsea meg is tette ehhez az első lépést a második percben, amikor Timo Werner révén vezetést szereztek. Romelu Lukaku és Mason Mount növelhette volna a különbséget, de kihagyták a helyzeteiket. A félidő végére aztán magára talált a Zenit: Claudinho egyenlített majd Szardar Azmun találata már a vezetést jelentette a szentpéterváriaknak. A fordulás után megint a vendégek irányítottak, ekkor Werner és Lukaku összjátékát a belga támadó fejezte be góllal. Thomas Tuchel együttese aztán öt perccel a rendes játékidő vége előtt betalált és úgy tűnt ezzel góllal a Chelsea a csoport élén zár. A vészót azonban a Zenit mondta ki: Magomed Ozdojev a 94. percben védhetetlen lövést küldött Kepa kapujára, amivel kiegyenlített. 

A Juventus hamar magához ragadta a kezdeményezést a győzelem nélkül álló Malmö ellen. Moise Kean az első helyzetét még kihagyta, de a 18. percben már vezetéshez juttatta a torinóiakat. A "zebrák" fordulás után is domináltak, de Adrien Rabiot és Moise Kean sem tudott élni a lehetőségeivel. A svéd bajnok igazán nem tudott veszélyes lenni ellenfele kapujára, a hazaiaknak így elég volt az 1-0. A Chelsea pontvesztésének köszönhetően a Juventus zárt a csoport élén. 

Juventus –Malmö  1–0 (Kean 18.)
Zenit –Chelsea  3–3 
(Claudinho 38., Azmun 42., Erohin 90+6., ill. Werner 2., 85., R. Lukaku 62.)  

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Juventus 15 pont, 2. (és továbbjutott) Chelsea 13, 3. (az Európa-ligába jutott) Zenit 5, 4. Malmö 1

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59810/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Benzema és a Real Madrid kiejtette a PSG-t (videó)

2022.03.09. 23:00
Hiába vezetett két góllal is a párharcban a PSG, a Real Madrid a triplázó francia támadó vezérletével fordított és bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a Bayern kivégezte a Salzburgot, hiába nyert az Inter (videó)

2022.03.08. 23:00
A Bayern München 7-1-re verte a Salzburgot, míg a Liverpool hiába kapott ki 1-0-ra hazai pályán az Internazionalétól, továbbjutott a Bajnokok …

Külföldi foci

Kupasorozatok: a Tottenham kiesett az FA-kupából (videó)

2022.03.01. 23:00
A Tottenham hosszabbításban kikapott a másodosztályú Middlesbroughtól és így búcsúzott az angol kupasorozattól. Az Olasz Kupában nem bírt egymással a két milánói csapat az …

Külföldi foci

Az orosz-ukrán háború hatásai a sportra: kizárt csapatok, hadba lépő sportolók

2022.02.28. 20:00
Ahogyan az várható volt, a múlt csütörtökön kezdődő orosz-ukrán háború a sportvilágra is alaposan rányomta a bélyegét. Az orosz …

Külföldi foci

Angol Ligakupa: maratoni tizenegyespárbaj után a Liverpool nyerte a döntőt (videó)

2022.02.27. 20:35
Gólnélküli döntetlent követően 11-10-re végződött tizenegyespárbajt követően a Liverpool legyőzte a Chelsea-t az Angol Ligakupa …

Külföldi foci

Topligák: pontokat veszített a Milan és az Inter is (videó)

2022.02.25. 23:05
Egyik milánói bajnokaspiráns sem tudott győzni az olasz bajnokság 26. fordulójában. Az Internazionale a Genoaval, a Milan pedig az Udinesevel játszott döntetlent.

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: kettős vereséggel esett ki a Celtic (videó)

2022.02.24. 23:45
A Bodö/Glimt 2-0-ra legyőzte a Celticet és így 5-1-es összesítéssel jutott tovább a legjobb 16 közé a harmadikszámú európai kupasorozatban.

Külföldi foci

Európa-liga: a Barcelona kiejtette a Napolit, a Leipzig is továbbment (videó)

2022.02.24. 23:00
Az RB Leipzig 3-1-re győzött a Real Sociedad otthonában, míg a Barcelona 4-2-re verte a Napolit az Európa-liga rájátszásában és így mindkét …

Külföldi foci

Premier League: elsöpörte a Liverpool a Leedset (videó)

2022.02.23. 23:25
A Liverpool három pontra megközelítette a listavezető Manchester Cityt, miután 6-0-s győzelmet aratott a Leeds United ellen.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a hajrában egyenlített a MU, mindkét párharc nyitott (videó)

2022.02.23. 23:00
Az Ajax a Benficával, a Manchester United az Atlético Madriddal játszott döntetlent idegenben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek mai …