NBA: nem megy otthon sem a Dallasnak (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Dallas Mavericks 102-99-re kikapott a Brooklyn Netstől az NBA mai játéknapjának rangadóján. 

Zsinórban harmadszor, az American Airlines Centerben pedig egyhuzamban ötödször veszített a Dallas Mavericks miután három ponttal kikapott a Brooklyntól. Pedig a texasiak három és fél negyeden keresztül vezettek, sőt a nagyszünet utáni percekben 17 ponttal álltak jobban. A Brooklyn azonban magára talált és az utolsó percekben sorra szerezve a kosarakat végül megnyerte a mérkőzést. A kiválóan védekező és utolsó negyedben 13 pontot kapó Nets legjobbjai James Harden (23 pont, 12 lepattanó) illetve Kevin Durant (24 pont) voltak. 

Egy negyedig tartotta a New York tempóját a San Antonio, ám a Spurs kifáradt és 121-109-re kikapott hazai pályán. Julius Randle levédését ugyan megoldották a hazaiak (15 pontig jutott), a hét triplát bedobó RJ Barrett ellen viszont nem volt ellenszerük (32 pont). 

A Lakers-Celtics örökrangadón az első félidőben még voltak felvillanásai a vendégeknek, akiket Jayson Tatum tartott meccsben. Hiába szerzett azonban a bostoniak nagy sztárja 34 pontot (14-et az első négy percben) egyszemélyes hadseregként nem tudott mit kezdeni a kaliforniaiakkal. A Los Angeles támadójátékához LeBron James 30 pontot, Russell Westbrook 24 pontot és 11 gólpasszt tett hozzá. Anthony Davis 17 pontig jutott, de ehhez 16 lepattanó társult. 

Végeredmények:

Dallas Mavericks-Brooklyn Nets 99-102
San Antonio Spurs-New York Knicks 109-121
Los Angeles Lakers-Boston Celtics 117-102

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59807/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: minden idők legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Memphis (videó)

2021.12.03. 09:40
A Memphis Grizzlies NBA-rekordot jelentő különbséggel, 152-79-re verte az Oklahoma City Thundert a mai játéknapon.

Csapatsportok

Női kosárlabda Euroliga: magabiztosan nyert a Sopron

2021.12.02. 20:25
A Sopron Basket 76-54-es győzelmet aratott a Basket Landes ellen a női kosárlabda Euroliga csoportkörének hetedik fordulójában és így őrzi továbbjutást érő pozícióját.

Amerika

NBA: Giannis újabb meccset nyert a Bucksnak (videó)

2021.12.02. 09:50
Remekelő görög szupersztárja segítségével a Milwaukee Bucks 127-125-re győzött a Charlotte Hornets ellen az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: a Warriors sem állhatott a Phoenix rekordbeállításának útjába (videó)

2021.12.01. 10:25
Klubrekordot jelentő 17. győzelmét aratta a Phoenix Suns, miután az NBA mai játéknapján felülmúlta a Golden State Warriorst.

Amerika

NBA: Jonas Valanciunas volt a Clippers végzete (videó)

2021.11.30. 13:05
A karriercsúcsot döntő Jonas Valanciunas vezérletével a New Orelans Pelicans könnyedén nyert Los Angelesben az NBA mai játéknapján.

Csapatsportok

Kosárlabda vb-selejtező: könnyedén nyert Kaposváron az olimpiai ezüstérmes

2021.11.29. 19:35
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 78-54-re kikapott az olimpiai ezüstérmes Franciaországtól a Kaposváron rendezett világbajnoki …

Amerika

NBA: zsinórban hét győzelemnél tart a Milwaukee és a Golden State (videó)

2021.11.29. 13:10
A címvédő Milwaukee Bucks 118-100-ra győzött az Indiana Pacers ellen az NBA mai játéknapján és így egyhuzamban hetedik meccsét nyerte meg.

Amerika

NBA: maratoni meccsen kapott ki a Lakers (videó)

2021.11.27. 11:35
A Los Angeles Lakers háromszori hosszabbítás után maradt alul a Sacramento Kingssel szemben az NBA aktuális játéknapján.

Csapatsportok

Kosárlabda vb-selejtező: izgalmas hajrá után győzött a válogatott Portugáliában

2021.11.26. 21:00
Győzelemmel indította a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar férfi kosárlabda-válogatott, miután 81-75-re győzött …

Amerika

NBA: ötödször kapott ki zsinórban a Denver (videó)

2021.11.24. 11:15
A Nikola Jokicsot nélkülöző Denver Nuggets zsinórban ötödik vereségét szenvedte el, miután 119-100-ra kikapott Portlandben az NBA mai játéknapján.