NBA: nem megy otthon sem a Dallasnak (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Dallas Mavericks 102-99-re kikapott a Brooklyn Netstől az NBA mai játéknapjának rangadóján. 

Zsinórban harmadszor, az American Airlines Centerben pedig egyhuzamban ötödször veszített a Dallas Mavericks miután három ponttal kikapott a Brooklyntól. Pedig a texasiak három és fél negyeden keresztül vezettek, sőt a nagyszünet utáni percekben 17 ponttal álltak jobban. A Brooklyn azonban magára talált és az utolsó percekben sorra szerezve a kosarakat végül megnyerte a mérkőzést. A kiválóan védekező és utolsó negyedben 13 pontot kapó Nets legjobbjai James Harden (23 pont, 12 lepattanó) illetve Kevin Durant (24 pont) voltak. 

Egy negyedig tartotta a New York tempóját a San Antonio, ám a Spurs kifáradt és 121-109-re kikapott hazai pályán. Julius Randle levédését ugyan megoldották a hazaiak (15 pontig jutott), a hét triplát bedobó RJ Barrett ellen viszont nem volt ellenszerük (32 pont). 

A Lakers-Celtics örökrangadón az első félidőben még voltak felvillanásai a vendégeknek, akiket Jayson Tatum tartott meccsben. Hiába szerzett azonban a bostoniak nagy sztárja 34 pontot (14-et az első négy percben) egyszemélyes hadseregként nem tudott mit kezdeni a kaliforniaiakkal. A Los Angeles támadójátékához LeBron James 30 pontot, Russell Westbrook 24 pontot és 11 gólpasszt tett hozzá. Anthony Davis 17 pontig jutott, de ehhez 16 lepattanó társult. 

Végeredmények:

Dallas Mavericks-Brooklyn Nets 99-102
San Antonio Spurs-New York Knicks 109-121
Los Angeles Lakers-Boston Celtics 117-102

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59807/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: LeBron James csapata nyerte az All-Star gálát, Steph Curry 50 pontot dobott (videó)

2022.02.21. 10:40
A Team LeBron 163-160-ra verte a Team Durantet az NBA idei All-Star gáláján. A clevelandi mérkőzés legjobbja az 50 pontig jutó …

Csapatsportok

Női kosárlabda Magyar Kupa: meglepetés a döntőben, a DVTK a győztes!

2022.02.20. 20:10
A DVTK nyerte a Killik László Női Magyar Kupa miskolci döntőjét miután hátrányból felállva hosszabbítás után 78-75-re legyőzte a jóval esélyesebb …

Amerika

NBA: Luka Doncic egyedül verte meg a Clipperst (videó)

2022.02.11. 07:25
Sziporkázó szupersztárja vezérletével a Dallas Mavericks 112-105-re győzött a Los Angeles Clippers az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: James Hardent Philadelphiába cserélték!

2022.02.10. 21:10
Megtörtént az NBA átigazolási időszakának legnagyobb bejelentése: James Harden három játékosért és két draftjogért cserébe Brooklynból Philadelphiába igazolt.

Amerika

NBA: hiába hajrázott a Chicago, a Phoenix nyerte a nap rangadóját (videó)

2022.02.08. 07:20
A Phoenix Suns azt a luxust is megengedhette magának, hogy kiengedjen a mérkőzés végére, mert így is 127-124-re legyőzte a Chicago Bullst az NBA mai …

Amerika

NBA: LeBron James tripla-duplával és győztes mérkőzéssel tért vissza (videó)

2022.02.06. 09:00
A Los Angeles Lakers hosszabbítás után győzött a New York Knicks ellen az NBA mai játéknapján. A meccs legjobbja az öt kihagyott …

Amerika

NBA: Trae Young és az Atlanta vetett véget a Phoenix szériájának (videó)

2022.02.04. 11:05
Az Atlanta Hawks 124-115-re győzött a Phoenix Suns ellen, a mérkőzésen Trae Young egymaga 43 pontot dobott.

Amerika

NBA: gödörben a Brooklyn Nets (videó)

2022.02.03. 12:30
Zsinórban hatodszor veszített a Brooklyn Nets az NBA-ben, miután 112-101-re kikapott Sacramentoban a mai játéknapon.

Amerika

NBA: soha nem volt még ilyen jó a Phoenix Suns (videó)

2022.02.02. 11:45
Ötvenedik mérkőzését nyerte meg a Phoenix Suns az NBA mai játéknapján és ezzel a Brooklynt legyőző gárda új franchise-rekordot állított fel.

Amerika

NBA: háromszori hosszabbítás után győzött a Toronto Raptors (videó)

2022.01.30. 10:25
Maratoni csatát követően, a Toronto Raptors 124-120-ra nyert a Miami Heat otthonában az NBA mai játéknapjának legjobb mérkőzésén.