Vívás: Szász-Kovács Emese az év végén visszavonul

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a decemberi országos bajnokságot követően befejezi sportolói pályafutását. 

Fotó: MTI

A ma reggeli Facebook-bejegyzésben a sportolónő leírta, hogy a december 19-i országos bajnokságon fog utoljára versenyezni és befejezi többévtizedes pályafutását. Ahogyan fogalmazott, itt az ideje letennie a pengét. 

A 39 éves párbajtőröző már 1998-ban junior-világbajnok volt csapatban, majd két évvel később már felnőtt bajnoknak mondhatta magát. Első érmét felnőtt világbajnokságon, 2005-ben szerezte, amikor párbajtőrcsapatban harmadik lett. Vb-ről három egyéni érme van: 2010-ben ezüstérmes, 2006-ban és 2013-ban (utóbbi versenyt Budapesten rendezték) bronzérmes volt. 2004 és 2017 között összesen nyolc alkalommal szerzett érmet Európa-bajnokságon (három ezüst, öt bronz), egyéniben háromszor végzett a harmadik helyen. 

Három olimpián vett részt: 2008-ban a legjobb 16 között esett ki, négy évvel később pedig már az első körben búcsúzott. Rióban aztán élete legnagyobb sikerét érte el: nála esélyesebb versenyzőket is búcsúztatva eljutott a döntőbe ahol az olasz Rossella Fiamingót 15-13-ra legyőzve olimpiai bajnok lett. 

2016-ban ment férjhez, ekkortól versenyzett Szász-Kovács néven, 2019-ben pedig ikreknek adott életet. Gyermekei születése után visszatért a pástra, de nem tudta kivívni  tokiói olimpiai részvételt. Személyében az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar vívója fejezi be eredményekben gazdag pályafutását. 

Címkék: vívás, Szász Emese, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59823/pics/lead_800x600.jpg
vívás,Szász Emese,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Vívás: elhunyt az olimpiai bajnok Marosi Paula

2022.03.04. 21:35
Életének nyolcvanhatodik évében elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőröző a magyar vívósport korszakos egyénisége.

Egyéni sportok

Peking 2022: kialudt a láng, befejeződött az olimpia

2022.02.20. 14:55
A záróünnepséggel hivatalosan is befejeződtek a XXIV. téli olimpiai játékok. A ceremónián Kónya Ádám sífutó vitte a magyar zászlót.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Johaug újabb fölényes győzelme, osztrák csapatarany- február 20.

2022.02.20. 09:15
A pekingi téli olimpia utolsó versenynapján Therese Johaug 30 kilométeres sífutásban is domináns győzelmet aratott, az alpesi …

Csapatsportok

Peking 2022: Finnország először aranyérmes a férfi jégkorongtornán

2022.02.20. 07:30
Finnország hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte az oroszokat a jégkorongtorna döntőjében és így megszerezte a pekingi téli olimpia utolsó aranyérmét.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: aranyérmes kínai páros, kettős német bobsiker - február 19.

2022.02.19. 17:30
Összesen hét döntőt rendeztek a pekingi téli olimpia utolsóelőtti versenynapján. A műkorcsolyázók párosversenyében hazai, női bobban …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Johannes Bö Peking legeredményesebb sportolója - február 18.

2022.02.18. 12:50
A francia Justine Braisaz-Bouchet és a norvég Johannes Thingnes Bö győzelmével zárultak a sílövők tömegrajtos versenyei a pekingi téli …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Shiffrin és Valijeva drámája, norvég rekordbeállítás - február 17.

2022.02.17. 17:05
Mikaela Shiffrin és Kamila Valijeva is sportága legnagyobb sztárjaként utazott a kínai fővárosba, ám mindketten …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: amikor a hatodik helyre elég a legjobb idő - február 16.

2022.02.16. 18:00
A magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó úgy végzett a hatodik helyen, hogy jobb időt teljesített mint az aranyérmet megszerző kanadai …

Egyéni sportok

Peking 2022: a B-döntő megnyerésével olimpiai hatodik a férfi váltó

2022.02.16. 14:10
A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összeállítású magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó megnyerte a B-döntőt …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: drámai döntő biatlonban és északi összetettben, - február 15.

2022.02.15. 18:30
A norvég férfi bitalonváltó illetve honfitársuk az északi összetettben induló Jörgen Graabak is drámai versenyt nyert meg, …