NB I: Peter Stöger távozik a Ferencvárostól!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Ferencváros hivatalos közleményben jelentette be, hogy Peter Stöger vezetőedző alig fél év után, azonnali hatállyal távozik a csapat kispadjáról. 

Fotó:  MTI/Koszticsák Szilárd

Nem úgy alakul a Ferencváros idei szezonja, ahogyan arra sokan számítottak. A zöld-fehér csapat háromszoros címvédőként jelenleg második helyen áll az NB I-ben mivel tegnap elszenvedte harmadik vereségét is a bajnokságban, miután 2-0-ra kikapott Debrecenben. A fővárosiak ugyan egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak mint a Kisvárda, de visszaestek a második helyére. A ferencvárosiak a Magyar Kupában még versenyben vannak, de igazán nagy ellenfelük nem volt. A gárda az Európa-ligában az első öt csoportmérkőzését elveszítette és bár legyőzte a Bayer Leverkusent, csoportnegyedikként búcsúzott a nemzetközi kupáktól. 

A korábban Kölnben és Dortmundban is dolgozó Peter Stöger a szezon elején érkezett a Ferencvároshoz a távozó Szerhij Rebrov helyére, ám alig fél év után távoznia kell a magyar rekordbajnok padjáról. Stöger mellett két segítője Berhard Fellner valamint Alexander Bade szintén elhagyja a klubot. 

A Ferencváros közleménye szerint Máté Csaba irányítja a csapatot a következő bajnoki mérkőzésen, valamint ő tartja az edzéseket is, amíg a klubvezetés nem találja meg Stöger utódját. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59849/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Ferencváros

További cikkek

Magyar foci

NB I: rangadót nyert és elvette a Fehérvár veretlenségét a Ferencváros

2021.09.22. 22:15
A Ferencváros 1-0-ra győzött a MOL Fehérvár FC otthonában a magyar élvonal második fordulójából elhalasztott mérkőzésén.

Magyar foci

NB I: kétszeres El-győztes, vb-bronzérmes játékost szerződtetett a Ferencváros

2021.09.18. 12:20
A Ferencváros bejelentette, hogy leigazolta Marko Marint, aki karrierje során kétszer volt tagja Európa-liga-győztes csapatnak, valamint …

Magyar foci

Európa-liga: vezetett, de kikapott a Ferencváros Németországban

2021.09.16. 20:40
A magyar bajnok Ferencváros hiába vezetett a Bayer Leverkusen ellen, végül 2-1-re kikapott a német bajnokság élcsapatától az Európa-liga első csoportfordulójában.

Magyar foci

Vb-selejtezők: legyőzte Andorrát a magyar válogatott

2021.09.08. 22:40
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Andorrát a világbajnoki selejtezők mai játéknapján.

Magyar foci

Vb-selejtezők: elúsztak az álmok? – Magyarország kikapott Albániában

2021.09.05. 19:55
Az angolok után az albánok is legyőzték a magyar válogatottat a 2022-es világbajnoki selejtezőkön, miután a két csapat mérkőzését 1–0-ra megnyerte …

Magyar foci

Minifutball: ismét magyar csapat nyerte a Bajnokok Ligáját!

2021.09.05. 17:15
A magyar Mad Dogs megvédte címét a minifutball Bajnokok Ligája sorozatában, miután szétlövést követően megnyerte a sorozat döntőjét Riminiben.

Magyar foci

Szalai Ádám koronavírus-tesztje pozitív lett

2021.09.04. 12:20
Szalai Ádám, a válogatott csapatkapitánya koronavírusos, ezért nem léphet pályára vasárnap az Albánia elleni vb-selejtezőn.

Magyar foci

Vb-selejtező: négyet lőtt Budapesten az Eb-döntős (videó)

2021.09.02. 22:50
A magyar labdarúgó-válogatott egy félidőn keresztül tartotta az angol válogatott ellen a 0-0-s eredményt, ám az Eb-döntős csapat a második félidőben négyszer is bevette …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hátrányból nyert a Ferencváros, továbbra is nyeretlen az Újpest

2021.08.30. 11:10
Magabiztos győzelmet aratott a Debreceni VSC ellen a címvédő Ferencváros, míg az Újpest ezúttal Pakson kapott ki a labdarúgó NB I …

Magyar foci

Európa-liga: nehéz ellenfeleket kapott a Ferencváros

2021.08.27. 13:05
Az Európa-ligában szereplő magyar bajnok Ferencváros a Betissel, a Leverkusennel és a Celticcel csap össze a második számú európai kupasorozat csoportkörében.