Triplázó magyar sprinterkirály, F1-dráma - Ez történt 2021 negyedik negyedévében

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A 2021-es esztendő utolsó negyedéve Szabó Szebasztián Európa-bajnoki győzelmeiről, Verstappen és Hamilton végletekig kiélezett csatájáról illetve a magyar válogatott kései feltámadásáról maradhat emlékezetes.

A végén dőlt el a titánok harca

Fotó: AFP


Amíg a MotoGP-ben Fabio Quartararo olyan hamar nyerte meg a világbajnokságot, hogy Valentino Rossi visszavonulása is kellő figyelmet kaphatott, addig, Lewis Hamilton és Max Verstappen a Forma-1 történetének egyik legnagyszerűbb csatáját vívta egymással. A két kiemelkedő klasszis harcába Valtteri Bottas egy törökországi győzelemmel szólt bele némileg, de a Red Bull üdvöskéje második helyével akkor az élre állt. Verstappen aztán az Egyesült Államokban taktikai csatában múlta felül Hamiltont, majd Mexikóban erőből verte riválisát. A Mercedes hétszeres világbajnoka aztán Brazíliában a középmezőnyből indulva is megelőzte riválisát, majd Katar és Szaúd-Arábia is az ő győzelmével debütált az autósport királykategóriájában.

A két vb-aspiráns egyenlő pontszámmal érkezett Abu-Dzabiba, így 1974 óta először fordult elő, hogy a bajnokság első két helyezettje „döntetlenről” várhatta az utolsó futamot. Verstappen hiába indult az élről, Hamilton hamar megelőzte őt és a címvédő egyértelműen dominálta a versenyt. A futam hajrájában aztán megtörtént a dráma: Nicholas Latifi falnak csapta az autóját, Verstappen pedig ellenfelével szemben kijött kereket cserélni. A holland pilóta a frissebb gumikon megelőzte ellenfelét és így Hollandia történetének első F1-es világbajnoki címét nyerte. A Mercedes megóvta a nagydíj eredményét a versenyirányítás hibáira hivatkozva. Az FIA elutasította az óvást és a konstruktőri világbajnok nem fellebbezett a döntés ellen.


Későn jöttek a szép eredmények

Amikor a magyar válogatott Budapesten is kikapott Albániától, lényegében eldőlt, hogy tovább kell várni azt a pillanatot, amikor 1986 után újra látjuk hazánk csapatát labdarúgó-világbajnokságon. Ilyen előjelek után némileg lehetett rettegni attól, hogy az angol válogatott mennyire veri meg csapatunkat, ehhez képest Marco Rossi csapata a magyar futballtörténelemben először szerzett pontot Angliában. (Mivel a 6:3 nem tétmérkőzés volt.) San Marino legyőzése kötelező feladat volt, Lengyelország legyőzése az utolsó fordulóban pedig szintén szép emlék lehet a magyar futballbarátoknak.

Hasonló utat járt be a Ferencváros is az Európa-ligában: a szeptemberben elszenvedett két vereség után a zöld-fehérek kétszer kikaptak a Celtictől és egyszer a Betistől is. Amikor már eldőlt, hogy a magyar bajnokcsapat nem juthat tovább az EKL-be sem, akkor az utolsó mérkőzésen, immáron tét nélkül, legyőzte a Bayer Leverkusent.

Franciaországban némileg hasonlóan érezhettek a válogatottjukkal kapcsolatban, persze az ottani nemzeti tizenegy szintjén. Karim Benzema és társai ugyanis megnyerték a Nemzetek Ligáját, de feltehetőleg a játékosok és a közvélemény is elcserélte volna ezt az NL-győzelmet egy sikeresebb Eb-szereplésre.

Mint hal a vízben

Magyar szempontból az év utolsó nagyon sikeres eseménye egyértelműen a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság volt. Honfitársaink közül egyértelműen Szabó Szebasztián volt a leginkább kiemelkedő: a vajdasági születésű úszó 100 pillangón és 50 gyorson és 50 pillangón is aranyérmes lett, utóbbi versenyszámban ráadásul beállította a világcsúcsot is. Milák Kristófnak egyelőre még annyira nem fekszik a rövidpálya, az olimpiai bajnok így második lett 200 méteres pillangóúszásban, Kós Hubert bronzérme 400 vegyesen viszont nagyon kellemes meglepetés volt a jövő reménységétől.

Sokan átkozzák a sorsolást

Novemberben és decemberben több sorozatban is sorsoltak és finoman szólva is voltak olyan csapatok vagy nemzetek amelyek finoman szólva sem lehettek elégedettek azzal, hogy kiket kaptak ellenfélként. Az európai világbajnoki selejtezősorozat playoffkörében egy ágra került Olaszország és Portugália, vagyis a legutóbbi két Európa-bajnok közül egy biztosan nem fog kijutni Katarba!
Mi magyarok a Nemzetek Ligája sorsolását figyelhettük árgus szemekkel, majd dühönghettünk, hogy az A-divízióba feljutó nemzeti csapatunk ellenfelei kik lesznek. Gulácsi Péterék ugyanis megküzdenek Olaszországgal, Angliával és Németországgal is. Ezek a sorsolások gond nélkül zajlottak le, nem úgy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párosításainak nyilvánosságra hozatala: több hiba is történt az első sorsolás során, amely miatt a ceremóniát meg kellett ismételni. Legkevésbé ennek a Real Madridnál örülnek, mivel a királyi gárda már februárban összecsaphat a PSG-vel.

Edzőváltás Berlinben és Budapesten

Dárdai Pál a Hertha BSC történetének egyik legnagyobb alakja: középpályásként a legtöbb mérkőzést játszotta a berlini csapat történetében, majd kétszer is nemzetközi kupába juttatta a korábban kiesés elől menekülő gárdát. Ehhez képest a berlini klubvezetés meglehetősen hálátlan a magyar trénerhez: idén januárban másfél év kihagyás után tért vissza a Hertha kispadjára, ám Freddi Bobic sportigazgató és a klubvezetés novemberben másodszor is kirúgta őt.

Amikor Peter Stoger váltotta Szerhij Rebrovot a ferencvárosi kispadon, a zöld-fehérek nagy reményeket fűztek a német szakemberhez. Ehhez képest Stöger Dortmund után Budapestről is bukott emberként távozott, hiszen már decemberben menesztették a várt eredmények elmaradása miatt. Stögert az orosz válogatott korábbi szövetségi kapitánya Sztanyiszlav Csercseszov váltotta a kispadon.

Messze az elittől

A juniorként elért eredmények és az olimpiai hetedik helyezés után nagy reményekkel vágott neki a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságnak. Szlovákiát, Csehországot, Kongót és Dél-Koreát sikerült is legyőznie Golovin Vlagyimir csapatának. Németország azonban jobbnak bizonyult nagy csatában, a dánok ellen pedig nem is volt esély a győzelemre. Válogatottunk végül a 10. helyen zárta a vb-t. A világbajnoki döntőben lehetett látni, hogy milyen az, amikor két topcsapat küzd meg, a franciák sokáig domináltak, de végül Norvégia lett az aranyérmes.

Viszontlátásra a civil életben!

Az év utolsó hónapjaiban a magyar sport elmúlt éveinek három meghatározó egyénisége is befejezte sikerekben gazdag pályafutását. Cseh László utolsó versenyét még a tokiói olimpián teljesítette, de a kétszeres világbajnok, 33-szoros Európa-bajnok, hatszoros olimpiai érmes úszóklasszis októberben búcsúzott el hivatalosan a közönségtől. Baji Balázs az utóbbi években sérüléssel küzdött, ám a magyar atlétika történetének egyik legsikeresebb futójaként, világbajnoki bronzérmesként és Eb-ezüstérmesként akasztotta szögre a futócipőt. Szász-Kovács Emese szintén ebben az időszakban jelentette be a visszavonulását. Rió olimpiai bajnoka 10 évesen fogott először párbajtőrt a kezébe és végül 13 nagyversenyen nyert éremmel zárta le karrierjét az országos bajnokságon.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59944/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Kézilabda,Úszás

További cikkek

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: Red Bull-fölény és káosz a szabályokban

2023.03.20. 09:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a fölényes kettős győzelmet arató Red Bull istállóról, valamint Fernando Alonso …

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Alonso visszakapta harmadik helyét

2023.03.20. 06:30
Elfogadták az Aston Martin fellebbezését, így a csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso visszakapta harmadik helyét a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon.

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Pérez vezetésével kettős Red Bull-siker Dzsiddában

2023.03.19. 20:20
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max …

Csapatsportok

Női kézilabda Európa-liga: tízgólos hátrányból várhatja a visszavágót a Siófok

2023.03.18. 21:10
A Siófok KC hazai környezetben 30-20-ra kikapott a dán Ikast HB csapatától a női kézilabda Európa-liga negyeddöntőjének …

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: nagy csatában nyert a Dunaújváros

2022.12.18. 18:40
A Dunaújváros hazai pályán nagy csata végén egy góllal legyőzte a Siófokot a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: a Győr szoros meccset nyert Podgoricában

2022.12.17. 21:40
A Győr 25-23-ra győzött a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, szombaton.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: huszonnégy gólos különbséggel nyert a Ferencváros

2022.12.17. 17:35
A Ferencváros házigazdaként 43-19-re legyőzte a cseh Baník Most csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: a Ferencváros döntetlent játszott az izlandi Valurral

2022.12.06. 20:45
A Ferencváros házigazdaként 33-33-as döntetlent játszott az izlandi Valur Reykjavíkkal a férfi kézilabda Európa-liga …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: először nyert a Fejér B.Á.L.-Veszprém

2022.12.06. 18:40
A Fejér B.Á.L.-Veszprém házigazdaként 30-28-ra legyőzte kedden a szlovák Tatran Presovot a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik …

Csapatsportok

Az 1982-ben vb-ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötték

2022.12.05. 16:45
A negyven évvel ezelőtti, hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötte …