Premier League: a ráadásban nyert a Manchester City és a Tottenham is (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A három szombati mérkőzésből kettő is az utolsó pillanatokban dőlt el az angol élvonal 21. fordulójában. 

Karácsony másnapján rendezték a 19. fordulót Angliában, majd még a szilveszter előtt sor került a 20. játéknapra, most pedig egy újabb kör vette kezdetét 2022 első napján. Sajnálatos módon azonban teljes fordulókat továbbra sem tudnak lebonyolítani, mivel két mérkőzés biztosan halasztásra került. 

Mikel Arteta koronavírusos, így menedzsere nélkül fogadta az Arsenal a Manchester Cityt. Az "ágyúsok" felvették a kesztyűt a listavezetővel és csak Ederson gátolta meg Gabriel Martinellit a gólszerzésben a meccs elején. A 31.percben aztán már talpra ugorhatott az Emirates Stadion közönsége, amikor Bukayo Saka betalált. Fordulás után Martinellinek nem sikerült megduplázni a különbséget és hamarosan fordulópont következett be: tizenegyest kapott a City, amit Rijad Mahrez értékesített, majd két perccel később Gabrielt kiállították. Sokáig úgy tűnt, hogy a londoniak 10 emberrel is kivívják a döntetlent, ám a 93. percben egy kapu előtti kavarodás után Rodri megszerezte a manchesteriek győztes gólját. A címvédő sorozatban tizenegyedik bajnokiját nyerte meg. 

Még a Citynél is későbbi találattal verte a Tottenham a Watfordot. Antonio Conte csapata 21 kísérletig jutott a mérkőzésen és kilencszer találta el a kaput, mire vezetéshez jutott. A 96. percben Szon Hung Min beívelt szabadrúgását Davinson Sanchez fejelte a hálóba. 

Úgy tűnt egy félidő alatt eldönti a Crystal Palace elleni mérkőzését a West Ham. A "kalapácsosok" a duplázó Manuel Lanzini vezetésével 3-0-ra elhúztak. A hazaiak a meccs hajrájában minimálisra csökkentették a hátrányukat, de  Jean-Philippe Mateta hiába került helyzetbe az utolsó pillanatban, egyenlíteniük már nem sikerült. 

Premier League, 21. forduló

Arsenal–Manchester City 1–2 (Saka 31., ill. Mahrez 57. – 11-esből , Rodri 90+3.)
Watford–Tottenham Hotspur 0–1 (D. Sánchez 90+6.) 
Crystal Palace–West Ham United 2–3 (Édouard 83., Olise 90., ill. Antonio 22., Lanzini 25., 45+5. – a másodikat tizenegyesből)

Tabella:

1 Manchester City 21 17 2 2 53 13 +40 53
2 Chelsea 20 12 6 2 43 14 +29 42
3 Liverpool 19 12 5 2 50 16 +34 41
4 Arsenal 20 11 2 7 33 25 +8 35
5 West Ham United 20 10 4 6 37 27 +10 34
6 Tottenham Hotspur 18 10 3 5 23 20 +3 33
7 Manchester United 18 9 4 5 30 26 +4 31
8 Wolverhampton Wanderers 18 7 4 7 13 14 −1 25
9 Leicester City 18 7 4 7 31 33 −2 25
10 Brighton & Hove Albion 18 5 9 4 17 18 −1 24
11 Crystal Palace 20 5 8 7 29 30 −1 23
12 Aston Villa 18 7 1 10 24 28 −4 22
13 Southampton 19 4 9 6 20 29 −9 21
14 Brentford 18 5 5 8 21 25 −4 20
15 Everton 17 5 4 8 21 29 −8 19
16 Leeds United 18 3 7 8 18 36 −18 16
17 Watford 18 4 1 13 22 36 −14 13
18 Burnley 16 1 8 7 15 24 −9 11
19 Newcastle United 19 1 8 10 19 42 −23 11
20 Norwich City 19 2 4 13 8 42 −34 10
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59966/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Premier League

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022: Portugália ötgólos meccsen legyőzte Ghánát

2022.11.24. 19:15
A portugál válogatott gól nélküli első félidőt követően 3-2-re legyőzte a ghánai együttest a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának csütörtöki …

Külföldi foci

Katar 2022: nem bírt egymással az uruguayi és a dél-koreai válogatott

2022.11.24. 16:10
Az uruguayi válogatott gól nélküli döntetlent játszott a dél-koreai csapattal a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának csütörtöki …

Külföldi foci

Katar 2022: a FIFA szerint Iránnak követnie kellene a protokollt sérült kapusával

2022.11.24. 16:05
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azt javasolta iráni válogatott szakmai stábjának, hogy kövesse a fejsérülésekre előírt …

Külföldi foci

Katar 2022: a brazil Ronaldo nem láthatja honfitásait a stadionban

2022.11.24. 15:25
Nem szurkolhat a helyszínen honfitársainak, a brazil válogatottnak a katari labdarúgó-világbajnokságon Ronaldo.

Külföldi foci

Katar 2022: az orosz válogatott sok sikert kívánt Szerbiának

2022.11.24. 14:30
Az orosz labdarúgó-válogatott játékosai a közösségi médiában kívántak sok sikert "testvérnemzetüknek", a katari világbajnokságon szereplő Szerbiának, amely …

Külföldi foci

Katar 2022: Svájc egygólos sikert aratott Kamerun ellen

2022.11.24. 13:15
A svájci válogatott 1-0-ra legyőzte a kameruni csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának csütörtöki nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

Katar 2022: Kane már az Egyesült Államok ellen visszatérhet a pályára

2022.11.24. 13:00
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megerősítette, hogy Harry Kane bokasérülése után már pénteken pályára léphet a …

Külföldi foci

Katar 2022: a németek 44 év után először veszítettek vezetésről

2022.11.24. 12:30
A német futballválogatott 1978 óta először maradt alul világbajnoki mérkőzésen úgy, hogy a félidőben még vezetett.

Külföldi foci

Katar 2022 - Flick: többet nem hibázhatunk

2022.11.24. 11:55
Több hibázási lehetősége nincs a katari világbajnokságon szereplő német labdarúgó-válogatottnak Hansi Flick szerint.

Külföldi foci

Katar 2022: Belgium egygólos meccsen nyert Kanada ellen

2022.11.23. 22:05
A belga válogatott Michy Batshuayi találatával 1-0-ra nyert a kanadai csapat ellen a katari labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szerdai nyitófordulójában.