Dakar-rali: szakaszt nyert az egykori MotoGP-pilóta!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Miután a szakaszgyőztes Toby Price hatperces időbüntetést kapott, a korábban a MotoGp-ben kétszeres futamgyőztes, első Dakarját nyerő Danilo Petrucci zárt az élen a motorosok mai etapján. 

Fotó: crash.net

Rijád körül versenyzett a mezőny az ötödik szakaszon, az autósok 560 kilométert tettek meg, ebből 346 kilométer volt a mért szakasz. A tegnapi nap után a korábbi (2009) győztes Giniel de Villiers ötórás büntetést kapott, mivel immáron másodszor törte össze valaki motorját. Azt, hogy a Toyota dél-afrikai pilótája nem szándékosan cselekedett, jelzi, hogy a felelősséget vállalva  saját maga fizeti ki a motor újjáépítésének árát, valamint a pórul járt Mohamedsaid Aoulad Ali jövőévi nevezését. 

A mai szakasz is egy másik dél-afrikai Toyota-pilótáról, Henk Lateganről szólt, aki idén először nyert szakaszt. Sebastien Loeb volt a második és a korábbi kilencszeres ralivilágbajnok faragott is hátrányából a nyolcadikként beérő Nasszer Al-Attijahhal szemben. A napot Lucio Alvarez zárta a harmadik helyen. Ezúttal Carlos Sainz Audijában tört el a lengéscsillapító, a háromszoros győztes alig egy órát veszített, miután csapattársa Stephane Peterhansel megállt neki segíteni és "Mr Dakar" autójából áttették az autót a spanyoléba. 

A motorosoknál Toby Price teljesítette a legjobb időt, ám sebességtúllépésért időbüntetést kapott (hat percet) és így visszaesett az ötödik helyre. A szakaszt így a kétszeres MotoGp-futamgyőztes Danilo Petrucci nyerte, aki első Dakarján indul. A KTM olasz pilótája hivatalosan már nincs versenyben, de a szakaszokat teljesítheti és élete első Dakarján máris etapgyőztesnek mondhatja magát. Jól jellemzi a mezőny szorosságát, hogy Petruccit második illetve öt másodperc választotta el a második illetve harmadik helyezettől.Korábban egyetlen Gp-versenyző sem tudott szakaszt nyerni a Dakaron. Összesítésben Sam Sutherland vezet, de fél perccel csökkent az előnye Matthias Walknerrel szemben. 

A kamionosoknál a Kamaz behúzta az első négy helyet: Andrej Karginov egy kétperces büntetés ellenére nyert Dimitrij Szotnyikov, Anton Shibalov és Eduard Nyikolajev előtt. Összetettben Szotnyikov áll az élen. 

Eredmények:

autósok
1. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 3:53:28 óra
2. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Bahrain Raid Xtreme) 1:58 perc hátrány
3. Lucio Alvarez, Armand Monleon (argentin, spanyol, Toyota) 2:10 p h.

az összetett élcsoportja:

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, andorrai, Toyota) 17:24:23 óra
2. Loeb, Lurquin 35:10 perc hátrány
3. Alvarez, Armand Monleon 51:15 p h.
    
motorosok:
1. Danilo Petrucci (olasz, KTM) 3:23:46 óra
2. Ross Branch (botswanai, Yamaha) 2 mp h.
3. José Ignacio Cornejo (chilei, Honda) 5 mp h.

az összetett élcsoportja:
1. Sam Sunderland (brit, KTM) 19:01:50 óra
2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 2:29 perc h.
3. Adrien Van Beveren (francia, Yamaha) 5:59 p h.

Címkék: Motorsport, Dakar, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59995/pics/lead_800x600.jpg
Motorsport,Dakar,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Borkai Zsolt: Deutsch Tamás tagsága mindenképpen megszűnt volna

2016.12.16. 18:20
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke reagált az eddigi alelnök Deutsch Tamás lemondására. A MOB vezetőjének közleményéből kiderül, hogy az MTK …

Egyéni sportok

Deutsch Tamás lemondott a MOB alelnöki posztjáról

2016.12.16. 16:25
Az MTK elnöke levélben tájékoztatta Borkai Zsoltot a MOB elnökét a döntéséről. Deutsch Tamás azt írta, hogy bizonyos tekintetben a feladatai véget értek.

Egyéni sportok

Olimpia: van kire büszkének lenni

2016.12.01. 11:30
Díszvacsorával egybekötött sajtótájékoztatón köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az 1956-os, az 1976-os és az 1996-os ötkarikás játékok érmes magyar sportolóit.

Csapatsportok

MOB: megszólalt az elnök a személyi változások kapcsán

2016.11.25. 18:35
Borkai Zsolt nem indokolta meg, hogy miért történt átalakítás a biztottság vezetésében, de sejtetni engedi, hogy gazdasági megfontolások is szerepet játszottak.

Egyéni sportok

Két magyar öttusázó a Hírességek Csarnokában

2016.11.25. 17:25
Az athéni olimpiai bajnok Vörös Zsuzsannát és a háromszoros olimpiai győztes Balczó Andrást beiktatták az öttusázók Hírességek Csarnokába.

Egyéni sportok

MOB: távozik a marketing és kommunikációs igazgató is

2016.11.23. 13:55
Távozik a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató.

Csapatsportok

MOB: Bartha Csaba marad a győri kézilabdaklub élén

2016.11.23. 09:10
Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) frissen kinevezett főtitkára továbbra is betölti a Győri Audi ETO KC elnöki tisztét, de ezentúl csak társadalmi munkában.

Egyéni sportok

MOB: leváltották a főtitkárt

2016.11.22. 10:40
Szabó Bence főtitkár leváltásáról döntött a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége a keddi ülésén.

Egyéni sportok

Megszavazták az új sporttörvényt

2016.11.08. 16:55
A sportért felelős miniszter hatáskörébe kerül a teljes sportirányítás és sportfinanszírozás, a MOB csupán sportszakmai javaslattételre jogosult.

Egyéni sportok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt sportolók

2016.11.03. 17:05
Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen.