Dakar-rali: szakaszt nyert az egykori MotoGP-pilóta!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Miután a szakaszgyőztes Toby Price hatperces időbüntetést kapott, a korábban a MotoGp-ben kétszeres futamgyőztes, első Dakarját nyerő Danilo Petrucci zárt az élen a motorosok mai etapján. 

Fotó: crash.net

Rijád körül versenyzett a mezőny az ötödik szakaszon, az autósok 560 kilométert tettek meg, ebből 346 kilométer volt a mért szakasz. A tegnapi nap után a korábbi (2009) győztes Giniel de Villiers ötórás büntetést kapott, mivel immáron másodszor törte össze valaki motorját. Azt, hogy a Toyota dél-afrikai pilótája nem szándékosan cselekedett, jelzi, hogy a felelősséget vállalva  saját maga fizeti ki a motor újjáépítésének árát, valamint a pórul járt Mohamedsaid Aoulad Ali jövőévi nevezését. 

A mai szakasz is egy másik dél-afrikai Toyota-pilótáról, Henk Lateganről szólt, aki idén először nyert szakaszt. Sebastien Loeb volt a második és a korábbi kilencszeres ralivilágbajnok faragott is hátrányából a nyolcadikként beérő Nasszer Al-Attijahhal szemben. A napot Lucio Alvarez zárta a harmadik helyen. Ezúttal Carlos Sainz Audijában tört el a lengéscsillapító, a háromszoros győztes alig egy órát veszített, miután csapattársa Stephane Peterhansel megállt neki segíteni és "Mr Dakar" autójából áttették az autót a spanyoléba. 

A motorosoknál Toby Price teljesítette a legjobb időt, ám sebességtúllépésért időbüntetést kapott (hat percet) és így visszaesett az ötödik helyre. A szakaszt így a kétszeres MotoGp-futamgyőztes Danilo Petrucci nyerte, aki első Dakarján indul. A KTM olasz pilótája hivatalosan már nincs versenyben, de a szakaszokat teljesítheti és élete első Dakarján máris etapgyőztesnek mondhatja magát. Jól jellemzi a mezőny szorosságát, hogy Petruccit második illetve öt másodperc választotta el a második illetve harmadik helyezettől.Korábban egyetlen Gp-versenyző sem tudott szakaszt nyerni a Dakaron. Összesítésben Sam Sutherland vezet, de fél perccel csökkent az előnye Matthias Walknerrel szemben. 

A kamionosoknál a Kamaz behúzta az első négy helyet: Andrej Karginov egy kétperces büntetés ellenére nyert Dimitrij Szotnyikov, Anton Shibalov és Eduard Nyikolajev előtt. Összetettben Szotnyikov áll az élen. 

Eredmények:

autósok
1. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 3:53:28 óra
2. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Bahrain Raid Xtreme) 1:58 perc hátrány
3. Lucio Alvarez, Armand Monleon (argentin, spanyol, Toyota) 2:10 p h.

az összetett élcsoportja:

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, andorrai, Toyota) 17:24:23 óra
2. Loeb, Lurquin 35:10 perc hátrány
3. Alvarez, Armand Monleon 51:15 p h.
    
motorosok:
1. Danilo Petrucci (olasz, KTM) 3:23:46 óra
2. Ross Branch (botswanai, Yamaha) 2 mp h.
3. José Ignacio Cornejo (chilei, Honda) 5 mp h.

az összetett élcsoportja:
1. Sam Sunderland (brit, KTM) 19:01:50 óra
2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 2:29 perc h.
3. Adrien Van Beveren (francia, Yamaha) 5:59 p h.

Címkék: Motorsport, Dakar, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59995/pics/lead_800x600.jpg
Motorsport,Dakar,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Elhunyt az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter

2022.01.24. 17:45
Ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, az Újpest, a Dunaferr és a Honvéd korábbi sportolója.

Autó-motor

Rali-vb: Ogier defektje után nyolcaszor is Sebastien Loeb lett Monte-Carlo "hercege"

2022.01.23. 14:00
Bár sokáig Sebastien Ogier vezetett a Monte-Carlo Ralin, a címvédő defektjét követően Sebastien Loeb nyerte a …

Egyéni sportok

Peking 2022: végleges a magyar indulók névsora, 14 sportoló képviseli hazánkat

2022.01.20. 15:55
Ma délben kihirdették a pekingi téli olimpián szereplő magyar rövidpályás gyorskorcsolya csapat keretét és így eldőlt, hogy kik azok a …

Csapatsportok

Kézilabda Eb: kikapott Izlandtól és kiesett a magyar válogatott

2022.01.18. 19:35
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra veszített Izland ellen a csoportkör harmadik fordulójában és így elveszítette esélyét a továbbjutásra a magyar-szlovák …

Csapatsportok

Kézilabda Eb: győzött és a saját kezében tartja a sorsát a magyar válogatott!

2022.01.16. 19:40
A magyar férfi kézilabda-válogatott drámai hajrá után 31-30-ra legyőzte Portugáliát az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésén és …

Autó-motor

Dakar-rali: negyedszer is Nasszer al-Attijah a sivatag királya

2022.01.14. 11:55
Karrierje során negyedszer nyerte meg a Dakar-ralit az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah. A motorosoknál a brit Sam Sutherland másodszor bizonyult legyőzhetetlennek a világ …

Csapatsportok

Kézilabda Eb: sokkoló magyar vereséggel indult a hazai kontinenstorna

2022.01.13. 22:10
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-25-ös vereséget szenvedett Hollandia ellen a magyar-szlovák közösrendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első …

Egyéni sportok

Műkorcsolya Eb: színorosz dobogó, Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk hatodik!

2022.01.13. 21:15
Hármas orosz győzelem született a párosoknál a Tallinnban rendezett műkorcsolya Európa-bajnokságon. Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk …

Autó-motor

Dakar-rali: Sainz újabb szakaszt nyert, Al-Attijah közel a végső győzelemhez

2022.01.13. 13:35
Az Audival versenyző Carlos Sainz nyerte a Dakar-rali 11. szakaszát, az utolsó nap előtt Nasszer al-Attijah magabiztosnak mondható előnnyel vezet …

Autó-motor

Dakar-rali: Peterhansel becsületből szakaszt nyert, dráma a motorosoknál, quadosoknál

2022.01.12. 14:00
Az óriási hátrányban lévő Stephane Peterhansel győzelmét hozta a Dakar-rali tizedik szakasza, amely során a motorosoktól és a …