Dakar-rali: szakaszt nyert az egykori MotoGP-pilóta!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Miután a szakaszgyőztes Toby Price hatperces időbüntetést kapott, a korábban a MotoGp-ben kétszeres futamgyőztes, első Dakarját nyerő Danilo Petrucci zárt az élen a motorosok mai etapján. 

Fotó: crash.net

Rijád körül versenyzett a mezőny az ötödik szakaszon, az autósok 560 kilométert tettek meg, ebből 346 kilométer volt a mért szakasz. A tegnapi nap után a korábbi (2009) győztes Giniel de Villiers ötórás büntetést kapott, mivel immáron másodszor törte össze valaki motorját. Azt, hogy a Toyota dél-afrikai pilótája nem szándékosan cselekedett, jelzi, hogy a felelősséget vállalva  saját maga fizeti ki a motor újjáépítésének árát, valamint a pórul járt Mohamedsaid Aoulad Ali jövőévi nevezését. 

A mai szakasz is egy másik dél-afrikai Toyota-pilótáról, Henk Lateganről szólt, aki idén először nyert szakaszt. Sebastien Loeb volt a második és a korábbi kilencszeres ralivilágbajnok faragott is hátrányából a nyolcadikként beérő Nasszer Al-Attijahhal szemben. A napot Lucio Alvarez zárta a harmadik helyen. Ezúttal Carlos Sainz Audijában tört el a lengéscsillapító, a háromszoros győztes alig egy órát veszített, miután csapattársa Stephane Peterhansel megállt neki segíteni és "Mr Dakar" autójából áttették az autót a spanyoléba. 

A motorosoknál Toby Price teljesítette a legjobb időt, ám sebességtúllépésért időbüntetést kapott (hat percet) és így visszaesett az ötödik helyre. A szakaszt így a kétszeres MotoGp-futamgyőztes Danilo Petrucci nyerte, aki első Dakarján indul. A KTM olasz pilótája hivatalosan már nincs versenyben, de a szakaszokat teljesítheti és élete első Dakarján máris etapgyőztesnek mondhatja magát. Jól jellemzi a mezőny szorosságát, hogy Petruccit második illetve öt másodperc választotta el a második illetve harmadik helyezettől.Korábban egyetlen Gp-versenyző sem tudott szakaszt nyerni a Dakaron. Összesítésben Sam Sutherland vezet, de fél perccel csökkent az előnye Matthias Walknerrel szemben. 

A kamionosoknál a Kamaz behúzta az első négy helyet: Andrej Karginov egy kétperces büntetés ellenére nyert Dimitrij Szotnyikov, Anton Shibalov és Eduard Nyikolajev előtt. Összetettben Szotnyikov áll az élen. 

Eredmények:

autósok
1. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 3:53:28 óra
2. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Bahrain Raid Xtreme) 1:58 perc hátrány
3. Lucio Alvarez, Armand Monleon (argentin, spanyol, Toyota) 2:10 p h.

az összetett élcsoportja:

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, andorrai, Toyota) 17:24:23 óra
2. Loeb, Lurquin 35:10 perc hátrány
3. Alvarez, Armand Monleon 51:15 p h.
    
motorosok:
1. Danilo Petrucci (olasz, KTM) 3:23:46 óra
2. Ross Branch (botswanai, Yamaha) 2 mp h.
3. José Ignacio Cornejo (chilei, Honda) 5 mp h.

az összetett élcsoportja:
1. Sam Sunderland (brit, KTM) 19:01:50 óra
2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 2:29 perc h.
3. Adrien Van Beveren (francia, Yamaha) 5:59 p h.

Címkék: Motorsport, Dakar, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59995/pics/lead_800x600.jpg
Motorsport,Dakar,MOB

További cikkek

Amerika

Dakar-rali: tarolt a Toyota, új éllovas a motorosoknál

2022.01.11. 13:45
A Toyota besöpörte az első három helyet a Dakar-rali kilencedik szakaszán, Nasszer al-Attijah minimálisan növelte is az előnyét. A motorosoknál Matthias Walkner átvette a vezetést Sam …

Autó-motor

Dakar-rali: Ekström is nyert egy szakaszt, Loeb tovább zárkózott

2022.01.10. 15:05
A korábbi ralikrossz-világbajnok Mattias Ekström sikerével zárult a Dakar-rali nyolcadik szakasza, amely során Sebastien Loeb újabb dolgozott le az összesített …

Autó-motor

Dakar-rali: Loeb szakaszt nyert és visszavette a második helyet

2022.01.09. 14:25
Sebastien Loeb sikerével zárult a Dakar-rali hetedik szakasza és így a korábbi kilencszeres ralivilágbajnok öt perccel csökkentette hátrányát Nasszer al-Attijahhal szemben.

Autó-motor

Dakar: Terranova nyerte a pihenőnap előtti szakaszt, változás a második helyen

2022.01.07. 15:00
Orlando Terranova sikerét hozta a Dakar-rali hatodik szakaszát, a pihenőnapra Nasszer al-Attijah viszonylag kényelmesnek mondható előnnyel …

Egyéni sportok

Szilágyi Áron és Csipes Tamara lett az év sportolója

2022.01.06. 21:50
Szilágyi Áron és Csipes Tamara lett az év magyar sportolója a Magyar Sportújságírók Szövetsége és az M4 Sport által szervezett díjátadóünnepségen. Mindkét olimpiai bajnok …

Autó-motor

Dakar-rali: Al-Attijah a leghosszabb szakasz győztese

2022.01.05. 14:25
Az összetettben is vezető Nasszer Al-Attijah győzelmével zárult a 2022-es Dakar-rali leghosszabb szakasza, így a katari pilóta tovább növelte előnyét a többiekkel szemben.

Autó-motor

Dakar-rali: Sainz nyert egy szakaszt az Audinak

2022.01.04. 17:00
Carlos Sainz sikerével zárult a Dakar-rali mai etapja, amelyet követően Nasszer al-Attijah jelentősen növelte az előnyét összetettben. A motorosoknál mindössze négy másodperc választja el az első …

Autó-motor

Dakar-rali: Loeb nyerte a mai szakaszt és faragott a hátrányán

2022.01.03. 14:30
Az autósoknál Sebastien Loeb, míg a motorosoknál Joan Barreda Bort győzelmével zárult a 2022-es Dakar-rali második szakasza.

Autó-motor

Dakar-rali: Al-Attijah az élen, Sainz eltévedt, Peterhansel esélyei elszálltak

2022.01.02. 16:45
Nasszer al-Attijah győzelmével zárult a 2022-es Dakar-rali mai szakasza, a címvédő Stephane Peterhansel több órát veszített egy baleset miatt …

Autó-motor

Dakar-rali: al-Attijah nyerte a prológot

2022.01.01. 14:00
A háromszoros győztes Nasszer al-Attijah győzelmével zárult a 2022-es Dakar-rali prológja, a katari pilóta mögött riválisa Carlos Sainz végzett.