NBA: megvan a Phoenix 30. győzelme a szezonban (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A nagyszerűen játszó Chris Paul vezetésével a Phoenix Suns magabiztosan győzött a Los Angeles Clippers ellen az NBA mai játéknapján. 

Devin Bookernek (5/22 mezőnyből) nem ment a játék, így Chris Paul volt ezen az estén a Phoenix Suns vezére. Az arizonai csapat veterán irányítója 14 ponttal, 13 lepattanóval és 10 gólpasszal tripla-duplát ért el, főszerepet játszva csapata 106-89-es sikerében. A legutóbbi szezon döntősénél még Cameron Johnson (24 pontos karriercsúcs) és Jalen Smith (19 pont, 14 lepattanó) emelhető ki. Győzelmével a Suns ismét átvette a vezetést a Nyugati főcsoportban és a ligában is. 

Huszonnégy ponttal vezetett a második negyedben, mégis vereséggel távozott New Yorkból a Boston Celtics. A Knicks a nagyszünetig faragott a hátrányból, majd az utolsó 12 percet már csak hétpintos lemaradással kezdte, sőt hamarosan már vezetett is. Másfél másodperccel a vége előtt azonban Jayson Tatum kosarával egyenlítettek a vendégek és úgy tűnt, hogy jöhet a hosszabbítás. R.J  Barret azonban nem így gondolta és a dudaszó pillanatában elengedett triplájával megnyerte a meccset a hazaiaknak. A hazai csapatban Evan Fournier 10 triplát bedobva 41 pontot szerzett és ez karriercsúcsot jelent az olimpiai ezüstérmes francia játékos esetében. 

Ahogyan az várható volt, a Memhis Grizzlies gond nélkül (118-88) verte a Detroit Pistonst. A memphisi csapatból senki nem játszott huszonhét percnél többet, Ja Morantnek ez is elég volt ahhoz, hogy dobjon 22 pontot. 

Draymond Green és Steph Curry is kihagyta a New Orleans elleni mérkőzést és a Golden State csak az első negyedet bírta igazán a Pelicans otthonában. A hazaiak éltek a lehetőséggel és a 32 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplázó Brandon Ingram jó játékának is köszönhetően győzni tudtak. 

Végeredmények:

Phoenix Suns-Los Angeles Clippers 106-89
New York Knicks-Boston Celtics 108-105
Memphis Grizzlies-Detroit Pistons 118-88
New Orleans Pelicans-Golden State Warriors 101-96

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60000/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Csapatsportok

Női kosárlabda EK: újabb nehéz meccs előtt a DVTK

2016.03.11. 13:50
Maikel Lopez vezetőedző szerint nehéz mérkőzés vár egy kemény csapat ellen a női Európa Kupa második negyeddöntőjének visszavágóján az Aluinvent DVTK Miskolc kosárlabdázóira, akik a …

Csapatsportok

Hanga Ádám remekelt

2016.03.11. 11:40
Hanga Ádám remek teljesítményével a spanyol Laboral Kutxa Vitoria magabiztosan legyőzte csütörtökön a Himki Moszkvát a férfi kosárlabda Euroliga top 16-jának tizedik fordulójában.