Női kézilabda BL: otthon is győzött a Podgorica ellen az FTC

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Ferencváros 26-22-es győzelmet aratott a Buducnost Podgorica felett a női kézilabda Bajnokok Ligája kilencedik játéknapján. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mindössze 11 mezőnyjátékossal tudott kiállni a magyar bajnokság címvédője a montenegrói topcsapattal szemben. A hiányzók ellenére a zöld-fehérek tartották a lépést ellenfelükkel és 6-6-ot követően egy 5-1-es szériát produkálva elléptek. A felfutásban nagy szerepe volt Bíró Blankának, aki egyre jobban védett, illetve a remekül játszó Emily Bölknek. A félidő hajrájában a hazaiak zsinórban négyszer találtak be és 18-11-re vezettek a szünetben. 

A Buducnost felzárkózott mínusz négyre a második játékrész első 10 percében, de ezután a ferencvárosiak visszavették a kezdeményezést, sőt a negyvennyolcadik percben már nyolc góllal is vezettek. A meccs utolsó hat góljából ötöt a podgoricaiak dobtak, de ezzel csak kozmetikázni tudtak az eredményen. Emily Bölk remekül játszott, nyolc gólt vállalt a sikerből, Klujber Katrin ötször volt eredményes, míg Bíró Blanka 10 alkalommal tudott védeni. A vendégeknél Nina Bulatovic hat alkalommal vette be a magyar kaput. 

A Győri Audi ETO KC  IK Sävehof elleni meccsét a koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztották, a győriek jövő héten szombaton hazai pályán a Metz ellen térhetnek vissza a pályára. Az FTC jövő vasárnap a Brest Bretagne ellen, idegenben lép pályára. 

FTC-Rail Cargo Hungaria - Buducnost Podgorica  26-22 (18-11)

Érd, 1300 néző. V: Backovic, Palackovic (szlovénok)
FTC: Bíró B. – Kovács Anett 4, Klujber 5 (2), Grbics 2, Kisfaludy, Bölk 8, Márton G. 1. Csere: Janurik (kapus), Szucsánszki 3, Hársfalvi 2, Szöllősi-Zácsik 1, Tóth Nikolett, Ferenczy D. Edző: Elek Gábor
BUDUCSNOSZT: Babovics – N. Bulatovics 6, A. Popovics 2, Csorovics, Kepic 2, Pletikoszics 3, I. Pavicsevics 5 (2). Csere: Attingré, J. Kadovics (kapusok), I. Mitrovics, J. Vukcsevics 3 (2), N. Kadovics, Raznatovics, Marszenics 1. Edző: Bojana Popovics
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 6/4

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60011/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,Kézilabda BL,FTC-Rail Cargo Hungaria

További cikkek

Egyéni sportok

Triplázó magyar sprinterkirály, F1-dráma - Ez történt 2021 negyedik negyedévében

2021.12.31. 12:25
A 2021-es esztendő utolsó negyedéve Szabó Szebasztián Európa-bajnoki győzelmeiről, Verstappen és Hamilton végletekig kiélezett …

Egyéni sportok

Kézilabda: újabb fölényes győzelmet aratott a férfi juniorválogatott Nagykanizsán!

2021.12.20. 18:40
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-20-ra legyőzte a horvátokat a nagykanizsai Kanizsa Arénában rendezett …

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: összeomlottak a franciák, Norvégia a világbajnok

2021.12.19. 19:00
Hiába domináltak az olimpiai bajnok franciák az első félidő nagy részében, Norvégia 29-22-es győzelmével szerezte meg a világbajnoki győzelmet.

Csapatsportok

Kézilabda: legyőzte az junior válogatott a horvátokat

2021.12.19. 18:05
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 34-26-ra győzött Horvátország ellen Nagykanizsán.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: Norvégia és Franciaország vívja a döntőt

2021.12.17. 22:10
Az olimpiai bajnok Franciaország illetve az Európa-bajnok Norvégia vívja a Spanyolországban rendezett női kézilabda-világbajnokság döntőjét.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: ötgólos győzelemmel mentek tovább a spanyolok és a dánok

2021.12.14. 22:05
A házigazda illetve Dánia jutott tovább a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság keddi negyeddöntőiből.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: magabiztos győzelemmel zárt a magyar válogatott

2021.12.12. 19:35
A magyar női kézilabda-válogatott 35-28-ra verte Dél-Koreát és így tizedik vagy tizenegyedik helyen végez a spanyolországi világbajnokságon.

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: megvan a kötelező győzelem Kongó ellen

2021.12.10. 19:30
A magyar női kézilabda-válogatott 30-22-re legyőzte Kongót a spanyolországi világbajnokság középdöntőjében, de a korábbi két veresége miatt már nem fog bejutni a …

Csapatsportok

Kézilabda BL: győzelemmel avatta új csarnokát a Szeged!

2021.12.09. 22:40
A Pick Szeged 30-26-ra legyőzte a Kielt a Bajnokok Ligája csoportkörében, a Pick Aréna első mérkőzésén. A Telekom Veszprém negyedszer kapott ki idegenben, miután 30-27-re …

Csapatsportok

Női kézi-vb: jól kezdett, de simán kikapott a magyar válogatott

2021.12.08. 22:20
Nem tudott bravúrt bemutatni, 30–19-re kikapott Dániától a magyar női kézilabda-válogatott a Spanyolországban zajló világbajnokság középdöntőjében.