Dakar-rali: Ekström is nyert egy szakaszt, Loeb tovább zárkózott

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A korábbi ralikrossz-világbajnok Mattias Ekström sikerével zárult a Dakar-rali nyolcadik szakasza, amely során Sebastien Loeb újabb dolgozott le az összesített hátrányából.

Fotó: DPIP

A mai napon  al-Davadimi és Vadi ad Davaszir között 830 kilométert vezettek a pilóták, ebből 395 km volt szelektív szakasz. Az autósoknál az Audi remeklését hozta a hétfő: a korábbi kétszeres DTM-bajnok és ralikrossz-világbajnok Mattias Ekström megnyerte az etapot, Stephane Peterhansel a harmadikként végzett, míg a negyedik legrövidebb idő alatt Carlos Sainz teljesítette a távot. A német márka két veteránja közé Sebastien Loeb ékelődött be, aki hét percet és egy másodpercet hozott az összetettben vezető Nasszer al-Attijahon. A Toyota katari sztárja még így is jelentősnek mondható előnnyel várhatja az utolsó négy szakaszt. A Dakart motorral és autóval is megnyerő Nani Roma ezúttal gondokkal küzdött és több, mint 1 órát veszített ezen a napon. 

A kamionosoknál Dimitrij Szotnyikov volt a leggyorsabb megelőzve három Kamazos márkatársát és összesíítésben több mint tizenegy percre hízlalta a különbséget Eduard Nyikolajevvel szemben. A qudosoknál szintén a listavezető győzött Alexandre Grioud személyében. A motorosoknál Sam Sutherland volt a leggyorsabb, aki a negyedik helyről feljött az élre. 

A holnapi napon  Vadi ad Davaszir környékén köröznek majd a pilóták, összesen 287 kilométer lesz majd a mért szakasz. 

Eredmények:

autósok:
1. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Audi) 3:43:21 óra
2. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Audi) 49 másodperc hátrány
3. Sébastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Bahrain Raid Extreme) 3:08 perc h.

az összetett élcsoportja:

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, andorrai, Toyota) 27:45:52 óra
2. Loeb, Lurquin 37:58 perc hátrány
3. Jazid al-Radzshi, Michael Orr (szaúdi, brit, Toyota) 53:13 p h.
    
motorosok:
1. Sam Sunderland (brit, KTM) 3:48:02 óra
2. Pablo Quintanilla (chilei, Honda) 2:53 perc hátrány
3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 4:11 p h.

az összetett élcsoportja:

1. Sunderland 27:38:42 óra
2. Walkner 3:45 perc hátrány
3. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) 4:43 p h.

Cikkünk folyamatosan frissül! 

Címkék: Autósport, Dakar
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60026/pics/lead_800x600.jpg
Autósport,Dakar

További cikkek

Autó-motor

Így száguld Alonso – videó

2017.05.18. 12:05
Fura lehet Fernando Alonsónak, hogy egy stabilan működő autót vezethet, de fékeznie nem nagyon kell.

Autó-motor

Óriási verseny, amelyen a fal büntetett

2017.05.18. 09:25
MAY DAY… Béres Szabolcs hihetetlen versenyt ígért nektek és most már bátran mondhatjuk: mission completed, azaz küldetés teljesítve. A Drifting.hu csapata által szervezett nemzetközi drift versenyen hat nemzet …

Autó-motor

Így nehéz lesz a címvédés

2017.05.15. 11:45
Nem jutott be a döntőbe a címvédő Szabó Krisztián a ralikrossz Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájának idei második, belgiumi versenyhétvégéjén

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert 10. hellyel és egy ponttal lett gazdagabb

2017.05.14. 16:50
Kiss Norbert 10. lett a gyorsasági kamion Eb idénynyitó versenyhétvégéjének vasárnapi első futamán az osztrák Red Bull Ringen, a negyedik versenyt pedig műszaki hiba …

Csapatsportok

Élő tévéközvetítések: Forma-1, WTCC, temérdek labdarúgás

2017.05.14. 07:30
Forma-1 Spanyolországból, Micheliszék a Hungaroringen, a labdarúgó topligákból pedig több mint tucatnyi mérkőzés a programban.

Autó-motor

Füge Krisztián: Szeretnék ismét dobogóra állni

2017.05.13. 12:10
Füge Krisztián autóversenyző jó hangulatban készülhet a Red Bull Ring-i Truck Race Trophy betét futamára.

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert szoros versenyre és dobogós helyezésre számít

2017.05.11. 21:30
Szoros versenyekre és nagy küzdelemre számít a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes gyorsasági kamionversenyzője az idei szezonban.