NFL: felejthetetlen mérkőzés után jutott rájátszásba a Raiders és a Steelers (videó)
A Las Vegas Raiders az elmúlt évek legizgalmasabb alapszakaszmérkőzésén hosszabbítás után 35-32-re verte a Los Angeles Chargerst és így bejutott a rájátszásba, akárcsak a Pittsburgh Steelers.
Az már korábban eldőlt, hogy a Green Bay Packers megnyeri az NFC alapszakaszát és első kiemeltként nem kell pályára lépnie a rájátszás első körében. A "sajtfejűeknél" a mérkőzés felét Aaron Rodgers, a másik felét pedig Jordan Love teljesítette. A fiatal irányító két interceptiont is dobott és csapata végül 37-30-ra kikapott. A Lions irányítója Jared Goff egy-egy touchdown-passzt osztott ki Amon-Ra St. Brownnak (109 yard) és Kalif Raymondnak (101 yard) is.
Az AFC elsőségért győznie kellett a Tennesseenek Houstonban és a Titans a félidőben 21-0-ra vezetett is. A hazaiak aztán a második félidőre visszajöttek a meccsbe és 25-28-ra felzárkóztak. A négy TD-passzt kiosztó Ryan Tannehill azonban nem tette meg azt a szívességet az ellenfélnek, hogy eladja a labdát, így az egyenlítésre vagy a fordításra már nem volt esély. Győzelmével a Tennessee megspórolta az első kört, míg a tegnap győzni tudó Kansas City Chiefsnek a wildcard-körben kell kezdenie a playoffot.
A Los Angeles Rams szempontjából már nem volt tétje a San Francisco 49ers elleni mérkőzésnek, a vendégeknek viszont győzniük kellett ahhoz, hogy playoffba kerüljenek. Ehhez képest a "kosok" 17-0-ra is vezettek a második negyedben, sőt az utolsó percbe fordulva is volt hét pont előnyük (24-17). Huszonhat másodperccel a rendes játékidő vége előtt azonban Jauan Jennings másodszor is az ellenfél célterületére ért egy passzt követően és mivel az extra pont is jó volt, így jöhetett a hosszabbítás.
A ráadást a 49ers kezdte, amely Robbie Gould mezőnygóljával megszerezte a vezetést. A Ramsnek lehetősége volt támadni, Matthew Stafford azonban eladta a labdát és így a San Francisco győzelemmel ment tovább.
Nem tűnt lehetetlen feladatnak, hogy az Indianapolis legyőzze a Jacksonville-t és így kivívja a rájátszásba kerülést. A Jaguars azonban finoman szólva sem tette meg azt a szívességet a Coltsnak, hogy félvállról vegye a meccset: a 2-14-el álló hazaiak 13-3-ra vezettek a szünetben, majd előnyüket további tíz ponttal megnövelték. A vendégeknek semmi nem jött össze sokáig, és Matthew Wright a negyedik mezőnygól-kísérletét is pontokra váltotta, akkor lényegében elsztálltak a playoff reményeik. Az Indianapolis ugyan szépített egy TD-vel és egy sikeres kétpontossal, de ezek már nem osztottak-szoroztak.
Azzal, hogy a Colts váratlanul kikapott nőttek a Pittsburgh Steelers esélyei is egy esetleges baltimore-i győzelemmel. 10-6-os hazai vezetésnél a szezon végén visszavonuló Ben Roethlisberger TD-passzt adott Chase Claypoolnak, ám Justin Tucker mezőnygóljával kiharcolta a hosszabbítást a Ravens. A hazaiak nem tudtak pontot szerezni a túlórában, a vendégek viszont elkeseredetten mentek előre. Végül mezőnygól-távolságig jutottak, Chris Boswell lába pedig nem remegett meg. 16-13-as sikerével a Steelers karanyújtásnyira került a playofftól és attól, hogy "Big Ben" karrierje még legalább egy hétig folytatódjon.
Az alapszakasz utolsó mérkőzését a Las Vegas Raiders és a Los Angeles Chargers vívta egymással és a képlet egyszerű volt: aki győz az továbbjut a Pittsburgh mellett, aki veszít kiesik, ha viszont döntetlennel zárul a meccs, akkor mindkét gárda ott van a rájátszásban és a Steelers kiesik.
Daniel Carson mezőnygóljával és Hunter Renfrow elkapásával 10-0-s vezetésre tett szert a Raiders az első negyedben, a második játékrészben viszont Austin Ekeler elkapott illetve futott egy TD-t, amivel fordított a Chargers (10-14). A negyed utolsó pontjait viszont megint a hazaiak szerezték, ezúttal a 132 yardot futó Josh Jacobs vitte be az ellenfél célterületére a labdát. Miután DeAndre Hopkins elhibázott egy mezőnygólt, Carson viszont nem, így további három ponttal növekedett a vegasiak előnye.
A negyedik negyed során aztán Renfrow újabb TD-t érő elkapást produkált és bár a kétpontos kísérlet kimaradt egy újabb mezőnygól a kiesés szélére sodorta a kaliforniaiakat. 29-14 volt az állás és alig nyolc és fél perc volt hátra a mérkőzésből. Ekkor viszont előlépett Justin Herbert, aki az utolsó percekben négyszer is sikeresen passzolt negyedik kísérletre. A másodéves irányító előbb: Josh Palmernek adott egy Td-passzt, majd Ekeler megcsinálta a kétpontos kísérletet is. Három perccel a vége előtt aztán megszerezte a labdát a vendégcsapat, amely így támadhatott az egyenlítésért is. Az egalizálás végül az utolsó másodpercben jött össze Mike Williams TD-jével és az extra ponttal.
Jöhetett a hosszabbítás és a 10 percet a Raiders jól kezdve eljutott mezőnygól-távolságig, Carson pedig berúgta a labdát a póznák közé. A Chargers megint kapaszkodhatott az életéért, de hiába kényszerítette őket negyedik kísérletre a hazaiak védelme azt is megoldották és Hopkinsnak sem okozott berúgni egy újabb mezőnygólt. Az utolsó támadássorozatot a Raiders vezette és kérdéses volt, hogy mire jutnak az óra lepörgése előtt. A hazaiak végül ismét mezőnygól-távolságig meneteltek, Carson ezúttal sem hibázott és így 35-32-re a Las Vegas Raiders nyerte ezt a trhillerbe illő mérkőzést.
A Raiders egy hihetetlen szezont követően jutott 2016 után ismét a playoffba: Jon Gruden vezetőedzőnek a harmadik játékhét után le kellett mondania miután nyilvánosságra kerültek rasszista illetve homofób témájú e-mailjei. A csapatot a vezetőedzői tapasztalatok nélküli Rich Bisaccia vette át, akivel a 14. hét után 6-7-el álltak. Ahhoz, hogy bejussanak a playoffba meg kellett verniük a Clevelandet, a Denvert az Indianapolist és ma a Los Angeles Chargerst és valamennyi meccset hozták úgy, hogy egyszer sem volt nagyobb a különbség négy pontnál a javukra.
A Chargers hatalmasat küzdött, ám lemarad a rájátszásról 9-8-as mérleggel (akárcsak az Indianapolis), a Pittsburgh Steelers viszont annak köszönhetően, hogy 9 győzelme és 7 veresége mellett egy döntetlennel is rendelkezik továbbjutott. Vagyis "Big" Ben Roethlisberger egy mérkőzésen még biztosan pályára lép majd az NFL-ben.
Végeredmények:
Minnesota Vikings–Chicago Bears 31–17
New York Giants–Washington Football Team 7–22
Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers 13–16 – hosszabbítás után
Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 21–16
Detroit Lions–Green Bay Packers 37–30
Houston Texans–Tennessee Titans 25–28
Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts 26–11
Miami Dolphins–New England Patriots 33–24
Atlanta Falcons–New Orleans Saints 20–30
Buffalo Bills–New York Jets 27–10
Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers 41–17
Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 30–38
Los Angeles Rams–San Francisco 49ers 24–27 – hosszabbítás után
Las Vegas Raiders–Los Angeles Chargers 35–32 – hosszabbítás után
Az AFC alapszakaszának végeredménye:
Divízió-győztesek (az első kiemelt automatikusan főcsoport-elődöntős, a többi három wildcard-körös) | ||||
1 | Tennessee Titans | South | 12 | 5 |
2 | Kansas City Chiefs | West | 12 | 5 |
3 | Buffalo Bills | East | 11 | 6 |
4 | Cincinnati Bengals | North | 10 | 7 |
Wildcard-körbe jutottak | ||||
5 | Las Vegas Raiders | West | 10 | 7 |
6 | New England Patriots | East | 10 | 7 |
7 | Pittsburgh Steelers | North | 9 | 7 |
Nem jutottak rájátszásba | ||||
8 | Indianapolis Colts | South | 9 | 8 |
9 | Miami Dolphins | East | 9 | 8 |
10 | Los Angeles Chargers | West | 9 | 8 |
11 | Cleveland Browns | North | 8 | 9 |
12 | Baltimore Ravens | North | 8 | 9 |
13 | Denver Broncos | West | 7 | 10 |
14 | New York Jets | East | 4 | 13 |
15 | Houston Texans | South | 4 | 13 |
16 | Jacksonville Jaguars | South | 3 | 14 |
Az NFC alapszakaszának végeredménye:
Divízió-győztesek, (az első kiemelt automatikusan főcsoport-elődöntős, a többi három wildcard-körös) | |||||
1 | Green Bay Packers | North | 13 | 4 | 0 |
2 | Tampa Bay Buccaneers | South | 13 | 4 | 0 |
3 | Dallas Cowboys | East | 12 | 5 | 0 |
4 | Los Angeles Rams | West | 12 | 5 | 0 |
Wild cards | |||||
5 | Arizona Cardinals | West | 11 | 6 | 0 |
6 | San Francisco 49ers | West | 10 | 7 | 0 |
7 | Philadelphia Eagles | East | 9 | 8 | 0 |
Did not qualify for the postseason | |||||
8 | New Orleans Saints | South | 9 | 8 | 0 |
9 | Minnesota Vikings | North | 8 | 9 | 0 |
10 | Washington Football Team | East | 7 | 10 | 0 |
11 | Seattle Seahawks | West | 7 | 10 | 0 |
12 | Atlanta Falcons | South | 7 | 10 | 0 |
13 | Chicago Bears | North | 6 | 11 | 0 |
14 | Carolina Panthers | South | 5 | 12 | 0 |
15 | New York Giants | East | 4 | 13 | 0 |
16 | Detroit Lions | North | 3 | 13 | 1 |
A rájátszás első körének programja:
Amerikai főcsoport (AFC):
Cincinnati Bengals (4. kiemelt)-Las Vegas Raiders (5.), szombat 22.30
Buffalo Bills (3.)-New England Patriots (6.), vasárnap 2.15
Kansas City Chiefs (2.)-Pittsburgh Steelers (7.), hétfő 2.15
Nemzeti főcsoport (NFC):
Tampa Bay Buccanneers (2.)-Philadelphia Eagles (7.), vasárnap 19.00
Dallas Cowboys (3.)-San Francisco 49ers (6.), vasárnap 22.30
Los Angeles Rams (4.)-Arizona Cardinals (5.), kedd 2.15