Dakar-rali: tarolt a Toyota, új éllovas a motorosoknál

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Toyota besöpörte az első három helyet a Dakar-rali kilencedik szakaszán, Nasszer al-Attijah minimálisan növelte is az előnyét. A motorosoknál Matthias Walkner átvette a vezetést Sam Sutherlandtől. 

Fotó: Getty Images

Egyértelműen a Toyota dominanciáját hozta a mai szakasz, amelyet Vadi ad Davaszir körül rendeztek. A 287 kilométeres etap során a büntetései miatt az összetett versenyben már lehetetlen helyzetben lévő Giniel de Villiers autózta a legjobb időt. A 2009-es győztes karrierje 18. szakaszgygyőzelmét aratta. Másodikként Henk Lategan végzett minimálisnak mondható különbséggel, míg a harmadik az összetettben élen álló Nasszer al-Attijah végzett. Mivel Sebastien Loeb ötödikként ért célba, így a katari pilóta 77 másodperccel növelte előnyét.. Az Audik ma is jól működtek, a tegnapi győztes Mattias Ekström lett a negyedik, de Carlos Sainz és Stephane Peterhansel is befért a legjobb nyolcba. 

A motorosoknál Jose Ignacio Cornejo volt a legjobb ezen a szakaszon Kevin Benavides és Ricky Brabec előtt. A leginkább elégedett azonban Matthias Walner lehetett a szakasz végén: a 2018-as győztes hat percet hozott Sam Sutherlanden és így átvette a vezetést. A korábbi éllovason Adrien van Beveren is hozott időt. A szatmárnémeti Gyenes Emánuel jelenleg a 41. összesítésben. 

A quadosok mezőnyében Pablo Copetti hat perccel volt gyorsabb Alexandre Groudnál, de a francia pilóta előnye így is több mint huszonöt perc legnagyobb riválisával szemben. A kamionosoknál Eduard Nyikolajev volt a lejobb a szintén Kamazos Dimitrij Szotnyikov illetve Martin Macik előtt. Összetettben Szotynikov előnye csaknem kilenc perc márkatársával szemben. Az SSV kategóriában Mareck Gocal győzött az összetettben vezető Austin Jones előtt, míg a könnyűsúlyú prototipusoknál a versenyből már kieső Seth Quintero bizonyult a leggyorsabbnak. Itt Francesco Lopez Contardo előnye tetemesnek mondható a többiekkel szemben. 

Az idei Dakar-raliból már csak három szakasz van hátra, holnap Vadi ad Davaszir és Bisha között 759 kilométert vezetnek a pilüták, az összetettbe 359 kilométer számít majd bele. 

Eredmények:

autósok
1. Giniel de Villiers, Dennis Murphy (dél-afrikai, Toyota) 2:23:08 óra
2. Henk Lategan, Brett Cummmings (dél-afrikai, Toyota) 9 másodperc hátrány
3. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, andorrai, Toyota) 1:04 perc h.

az összetett élcsoportja:

1. Al-Attijah, Baumel 30:10:04 óra
2. Sébastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Bahrain Raid Extreme) 39:05 perc hátrány
3. Jazid al-Radzshi, Michael Orr (szaúdi, brit, Toyota) 58:44 p h.
    
motorosok:

1. Jose Ignacio Cornejo (chilei, Honda) 2:29:30 óra
2. Kevin Benavides (argentin, KTM) 1:26 perc hátrány
3. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 1:47 p h.

az összetett élcsoportja:

1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 30:14:03 óra
2. Sam Sunderland (brit, KTM) 2:12 perc hátrány
3. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) 3:56 p h.

Címkék: Autósport, Dakar
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60030/pics/lead_800x600.jpg
Autósport,Dakar

További cikkek

Autó-motor

Dakar-rali: Loeb szakaszt nyert és visszavette a második helyet

2022.01.09. 14:25
Sebastien Loeb sikerével zárult a Dakar-rali hetedik szakasza és így a korábbi kilencszeres ralivilágbajnok öt perccel csökkentette hátrányát Nasszer al-Attijahhal szemben.

Autó-motor

Dakar: Terranova nyerte a pihenőnap előtti szakaszt, változás a második helyen

2022.01.07. 15:00
Orlando Terranova sikerét hozta a Dakar-rali hatodik szakaszát, a pihenőnapra Nasszer al-Attijah viszonylag kényelmesnek mondható előnnyel …

Autó-motor

Autósport: rövidre sikerült a Szilveszter rally

2022.01.06. 17:00
Pásztor Tomi navigálásával hat gyors várt Csabiékra, amiből sajnos csak kettő adatott meg. Villáminterjú Juhász Csabival.

Autó-motor

Dakar-rali: szakaszt nyert az egykori MotoGP-pilóta!

2022.01.06. 15:40
Miután a szakaszgyőztes Toby Price hatperces időbüntetést kapott, a korábban a MotoGp-ben kétszeres futamgyőztes, első Dakarját nyerő Danilo Petrucci zárt az élen a motorosok mai etapján.

Autó-motor

Dakar-rali: Al-Attijah a leghosszabb szakasz győztese

2022.01.05. 14:25
Az összetettben is vezető Nasszer Al-Attijah győzelmével zárult a 2022-es Dakar-rali leghosszabb szakasza, így a katari pilóta tovább növelte előnyét a többiekkel szemben.

Autó-motor

Autósport: álmunkban sem gondoltuk volna

2022.01.04. 17:55
Életük eddigi legsikeresebb szezonját tudhatja maga mögött Csomós Miklós és Nagy Attila. Persze titkon bíztak a jó eredményben, de az idei teljesítményük talán még önmagukkal szembeni elvárásaikat és …

Autó-motor

Dakar-rali: Sainz nyert egy szakaszt az Audinak

2022.01.04. 17:00
Carlos Sainz sikerével zárult a Dakar-rali mai etapja, amelyet követően Nasszer al-Attijah jelentősen növelte az előnyét összetettben. A motorosoknál mindössze négy másodperc választja el az első …

Autó-motor

Dakar-rali: Loeb nyerte a mai szakaszt és faragott a hátrányán

2022.01.03. 14:30
Az autósoknál Sebastien Loeb, míg a motorosoknál Joan Barreda Bort győzelmével zárult a 2022-es Dakar-rali második szakasza.

Autó-motor

Dakar-rali: Al-Attijah az élen, Sainz eltévedt, Peterhansel esélyei elszálltak

2022.01.02. 16:45
Nasszer al-Attijah győzelmével zárult a 2022-es Dakar-rali mai szakasza, a címvédő Stephane Peterhansel több órát veszített egy baleset miatt …

Autó-motor

Dakar-rali: al-Attijah nyerte a prológot

2022.01.01. 14:00
A háromszoros győztes Nasszer al-Attijah győzelmével zárult a 2022-es Dakar-rali prológja, a katari pilóta mögött riválisa Carlos Sainz végzett.