Kézilabda Eb: sokkoló magyar vereséggel indult a hazai kontinenstorna

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-25-ös vereséget szenvedett Hollandia ellen a magyar-szlovák közösrendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Először rendez férfi kézilabda Európa-bajnokságot Magyarország, válogatottunk a kontinenstorna nyitókörében a csoport leggyengébbjének tartott Hollandiával csapott össze. Az esélyeket jól jelzi, hogy holland siker esetén kilencszeres pénzt fizettek a fogadóirodák. A mérkőzésre megtelt a nemrég átadott budapesti MVM Dome, hiszen több mint húszezer ember foglalt helyet a lelátókon. 

Gyors gólváltással kezdődött a találkozó, Kai Smits találatát Máthé Dominik egyenlítette ki. Ezután a hollandok lendületbe kerültek és a tizenegyedik percben már 6-3-ra vezettek, majd az első negyedórát követően már 9-4-re is el tudtak lépni. A magyar kapuban csere is történt az eredmény alakulása miatt, Mikler Rolandot Székely Márton váltotta. A cserét követően némileg stabilizálódott a védelem, de a szünetben így is 10-13-as eredményt mutatott hazai szempontból az eredményjelző. 

A meccs képét jól mutatta, hogy fordulás után Lékai Máté hetesből szépített, ám a magyar csapat legrutinosabb tagját két percre kiállították, miután keresztbe futott el a holland kapus előtt, aki eltalálta őt a labdával. A 35. percben aztán súlyos érvágás érte a hazaiakat, ugyanis Bánhidi Bence sérülten hagyta el a pályát.  A különbség sokáig két-három gól között mozgott, de egyszer mínusz négyről kellett megkezdeni a visszazárkózást. A második játékrész derekára Székely elkapta a fonalat a magyar kapuban, elől pedig Lékai vezérletével pedig sikerült kiharcolni a lehetőséget az egyenlítésre. Az 57. percben aztán 26-28-at követően Lékai kétszer is betalált és így újfent egál volt az eredmény. Hollandia azonban nem tört meg a nyomás alatt és  Boomhouwer révén visszavették a vezetést, a magyar helyzetek viszont kimaradtak. A meccs akkor dőlt el végleg, amikor Benghamen gót dobott. A kegyelemdöfést aztán az utolsó másodpercekben adta meg az ellenfél, amikor Baijens bombájával kialakult a 31-28-as eredmény.

A magyar csapatból Lékai Máté nyolc góllal emelkedett ki, Bodó Richárd hatszor talált be. A hollandoknál Kay Smits a mezőny legjobbja volt tíz góllal, de Dani Baijens is nyolcszor vette be a magyar kaput. 

Azt, hogy mennyire sokkoló ez a vereség alátámasztja, hogy a hollandok most vannak kint másodszor Eb-n, két éve tizenhetedikek lettek, ez volt a 21. magyar-holland férfi kézilabdameccs és első alkalommal hagyta el csapatunk vereséggel a pályát. Mivel a csoportból csak két csapat jut tovább, a középdöntőbe pedig eredményeket visznek magukkal a továbblépők, így a magyarok nehéz helyzetbe kerültek. Ahhoz, hogy Gulyás István együttese ottlegyen a legjobb 12 között ahhoz Portugáliát és Izlandot le kell győzni. 

Hollandia-Magyarország 31-28 (13-10)

MVM Dome, v.: Kurtagic, Wetterwik (svédek)
lövések/gólok: 42/31, illetve 44/28
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 6/4
kiállítások: 10, illetve 10 perc

Magyarország: Mikler - Rodríguez 3, Máthé 5, Sipos, Bánhidi 3, Szita, Lékai 8, cserék: Bóka 1, Topic 1, Székely, Hanusz 1, Bodó 6, Ancsin, Ligetvári, Rosta, szövetségi kapitány: Gulyás István

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60046/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,MOB,válogatott

További cikkek

Egyéni sportok

Kerékpársport: Vas Kata Blanka ezüstérmes a cyclocross Európa-bajnokságon!

2021.11.06. 16:10
Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett a hollandiai Wijsterben rendezett cyclocross Európa-bajnokság felnőtt versenyében.

Egyéni sportok

Öttusa: kikerül a lovaglás a programból, vége a sportágnak amit ismertünk

2021.11.03. 19:55
A Nemzetközi Öttusa Szövetség alelnöke kijelentette, hogy a lovaglás kikerül a tradicionális sportág programjából ám egyelőre még nem tudni, …

Magyar foci

Labdarúgás: egy idegenbeli meccsről kitiltották a magyar szurkolókat

2021.11.01. 18:45
A FIFA fegyelmi bizottsága egy idegenbeli mérkőzésről eltiltotta a magyar szurkolókat az októberben történt londoni rendzavarások miatt.

Csapatsportok

Kézi BL: a Kielce után a Dinamo Bukarest is legyőzte a Veszprémet

2021.10.28. 20:30
Nagy meglepetésre 31–29-re kikapott a román Dinamo Bukarest otthonában a Telekom-Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában.

Csapatsportok

Kézi BL: hozta a kötelezőt a Szeged, utolérte az Aalborgot

2021.10.27. 20:25
Könnyedén, 31–28-ra legyőzte a Szeged az Aalborgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában.

Egyéni sportok

Női kézilabda BL: bravúros FTC-győzelem, győri rekord

2021.10.23. 20:00
A Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria is legyőzte francia ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.

Egyéni sportok

Torna-vb: Bácskay Csenge és Kovács Zsófia is világbajnoki ötödik

2021.10.23. 12:50
Bácskay Csenge ugrásban, Kovács Zsófia pedig felemáskorláton végzett ötödik helyen a Kitakjúsúban rendezett torna-világbajnokságon.át

Egyéni sportok

Torna-vb: Mészáros Krisztofer a legjobb 15-ben, kínai aranyérem

2021.10.22. 14:10
Mészáros Krisztofer a 14. helyen végzett a férfiak egyéni összetett döntőjében, a Kitakjusuban rendezett torna-világbajnokságon. Az aranyérmet drámai csatában a …

Csapatsportok

Kézi BL: hozta a kötelezőt a Veszprém a Flensburg ellen

2021.10.21. 22:05
Sima, 28–23-as győzelmet aratott a Veszprém a Flensburg ellen a kézilabda Bajnokok Ligája 5. fordulójában.

Csapatsportok

Kézi BL: nagy küzdelemmel egy pontot szerzett Kielben a Szeged

2021.10.20. 21:15
Fordulatos mérkőzésen, végül hétgólos különbségről felállva szerzett pontot Németországban a kézilabda Bajnokok Ligája ötödik fordulójában a Szeged.