Kupasorozatok: a Milan továbbjutott, a Napoli kiesett a kupából (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Egy bajnokaspiráns kiesett, egy továbbjutott hosszabbítás után Olaszországban, a spanyol bajnok nem lesz ott a szuperkupa döntőjében, míg a Liverpool nem bírt a 10 emberrel küzdő Arsenallal. 

Angol Ligakupa, elődöntő, 1. mérkőzés

Mivel a múlt héten még túl sok koronavírusos játékosa volt a Liverpoolnak, így Jürgen Klopp csapatának Arsenal elleni ligakupa-elődöntőjét el kellett halasztani egy héttel. Az "ágyúsok" Granit Xhaka kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a 24. percben, de a hazaiak így sem tudtak kaput eltaláló, igazán veszélyes helyzeteket kidolgozni, sőt Bukayo Saka közelebb volt a góllövéshez az ő játékosainál. A véghajrában aztán Minamino Takumi megnyerhette volna a meccset a Liverpoolnak, ám a japán támadó két óriási lehetőséget is elpuskázott. A párharc visszavágóját jövő héten Londonban rendezik, a továbbjutó a Chelsea ellen vívja a döntőt február 27-én 

Liverpool–Arsenal 0–0

Olasz Kupa, nyolcaddöntő

Őrült meccsen esett ki a Napoli a Fiorentinával szemben. A nápolyiaktól Bartlomiej Dragowskit és Hirving Lozanot is kiállították, ráadásul Christian Biraghi találatának köszönhetően 2-1-re vezettek a firenzeiek. A hazaiaknak 9 emberrel is összejött az egyenlítés Andrea Petagna révén. A 2x15 perces hosszabbításban aztán kijött a kettős emberhátrány jelentette különbség: előbb Lorenzo Venutti, majd a Herthától kölcsönvett Krzysztof Piątek talált be, majd a kegyelemdöfést Youssuf Maleh adta meg.

Bajnoki riválisával ellentétben a Milan viszont ott lesz a legjobb nyolc között. Pedig az Andrij Sevcsenko edzette Genoa a 74. percig vezetett a San Siroban, ekkor viszont Olivier Giroud fejjel egyenlített. A milánóiak a rendes játékidőben nem tudták eldönteni a mérkőzést, a hosszabbításban viszont Rafael Leao és Alexis Saelemaekers is nyomatékosította az esélyeket és így az egyik esélyes továbbjutott. 

Napoli–Fiorentina 2–5 - hosszabbítás után (Mertens 44., Petagna 90+5., ill. Vlahovics 41., Biraghi 58., Venuti 105+1., Piatek 108., Maleh 119.) 
Milan–Genoa 3–1 - hosszabbítás után (Giroud 74., Rafael Leao 102., Saelemaekers 112., ill. Östigard 17.)

Spanyol Szuperkupa, elődöntő

Amióta négycsapatos rendszerben játsszák a szuperkupát (2019), még nem hódította el olyan csapat a trófeát, amely bajnok vagy kupagyőztes volt az előző szezonban. A sorozat idén is folytatódik, ugyanis a Barcelona után kiesett az Atlético Madrid is. Pedig  a fővárosiak vezettek is, amikor Joao Felix fejese Unai Simon hátáról az Athletic Bilbao kapujába pattant. A gólnál Yeray Álvarez hibázott, ő azonban negyedórával később kompenzálta a hibáját, amikor is kiegyenlített. A baszkok aztán a győzelmet is kivívták Nico Williams góljának köszönhetően és így vasárnap megmérkőzhetnek a Real Madriddal a szuperkupáért. 

Atlético Madrid–Athletic Bilbao 1–2 (Unai Simon 62.- öngól ill. Yeray 77., Nico Williams 81.)

Cikkünk folyamatosan frissül! 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60048/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,FA kupa,Olasz Kupa

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Benzema és a Real Madrid kiejtette a PSG-t (videó)

2022.03.09. 23:00
Hiába vezetett két góllal is a párharcban a PSG, a Real Madrid a triplázó francia támadó vezérletével fordított és bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a Bayern kivégezte a Salzburgot, hiába nyert az Inter (videó)

2022.03.08. 23:00
A Bayern München 7-1-re verte a Salzburgot, míg a Liverpool hiába kapott ki 1-0-ra hazai pályán az Internazionalétól, továbbjutott a Bajnokok …

Külföldi foci

Kupasorozatok: Sallai elődöntőbe lőtte a Freiburgot (videó)

2022.03.02. 23:30
A Freiburg a magyar válogatott támadó 120. percben szerzett góljával 2-1-re verte a Bochumot a Német Kupa negyeddöntőjében.

Külföldi foci

Kupasorozatok: a Tottenham kiesett az FA-kupából (videó)

2022.03.01. 23:00
A Tottenham hosszabbításban kikapott a másodosztályú Middlesbroughtól és így búcsúzott az angol kupasorozattól. Az Olasz Kupában nem bírt egymással a két milánói csapat az …

Külföldi foci

Az orosz-ukrán háború hatásai a sportra: kizárt csapatok, hadba lépő sportolók

2022.02.28. 20:00
Ahogyan az várható volt, a múlt csütörtökön kezdődő orosz-ukrán háború a sportvilágra is alaposan rányomta a bélyegét. Az orosz …

Külföldi foci

Angol Ligakupa: maratoni tizenegyespárbaj után a Liverpool nyerte a döntőt (videó)

2022.02.27. 20:35
Gólnélküli döntetlent követően 11-10-re végződött tizenegyespárbajt követően a Liverpool legyőzte a Chelsea-t az Angol Ligakupa …

Külföldi foci

Topligák: pontokat veszített a Milan és az Inter is (videó)

2022.02.25. 23:05
Egyik milánói bajnokaspiráns sem tudott győzni az olasz bajnokság 26. fordulójában. Az Internazionale a Genoaval, a Milan pedig az Udinesevel játszott döntetlent.

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: kettős vereséggel esett ki a Celtic (videó)

2022.02.24. 23:45
A Bodö/Glimt 2-0-ra legyőzte a Celticet és így 5-1-es összesítéssel jutott tovább a legjobb 16 közé a harmadikszámú európai kupasorozatban.

Külföldi foci

Európa-liga: a Barcelona kiejtette a Napolit, a Leipzig is továbbment (videó)

2022.02.24. 23:00
Az RB Leipzig 3-1-re győzött a Real Sociedad otthonában, míg a Barcelona 4-2-re verte a Napolit az Európa-liga rájátszásában és így mindkét …

Külföldi foci

Premier League: elsöpörte a Liverpool a Leedset (videó)

2022.02.23. 23:25
A Liverpool három pontra megközelítette a listavezető Manchester Cityt, miután 6-0-s győzelmet aratott a Leeds United ellen.