NHL: a Dallas Floridában, az Anaheim Minnesotában kapott hét gólt (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Florida Panthers és a Minnesota Wild is fölényes győzelmet aratott az NHL legutóbbi játéknapjának mérkőzésein. 

A Florida már az első harmadban kétgólos előnyre tett szert a Dallassal szemben, majd a második játékrész végére már féltucat volt a különbség a két gárda között. A Stars ugyan szépített, de a meccs végén Sam Bennett visszaállította a különbséget. Bennett végül mesterhármassal és egy gólpasszal, Jonathan Huberdeau 1+3-al, Anthony Duclair pedig 1+2-vel zárta a mérkőzést a hazaia csapatból. 

Csak 1-6 után ébredt fel az Anaheim Minnesotában, ekkor ugyan felére csökkentette a hátrányát, de nem volt visszaút a "kacsák" számára. Mats Zuccarello duplázott és egy gólt előkészített, Kaapo Kahkonen pedig 39 védést mutatott be a minnesotai kapuban. 

Sorozatban 13. meccsét nyerte meg hazai környezetben a Colorado Avalanche, amely szétlövésben múlta felül az Arizonát. Pedig a Coyotes vezetett is kétgólos hátrányból felállva, de Andre Burakovsky egyenlíteni tudott. Az idegek harca során egyedül a coloradói Nazem Kadri tudott betalálni. 

Végeredmények:

Florida Panthers–Dallas Stars 7–1
Minnesota Wild–Anaheim Ducks 7–3
Colorado Avalanche–Arizona Coyotes 4–3 – szétlövés után

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60057/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Csapatsportok

Jégkorong Magyar Kupa: a DEAC kivédekezte a fehérvári rohamokat és címet védett

2022.01.23. 19:35
A DEAC 4-3-ra legyőzte a Hydro Fehérvárt AV19-et a jégkorong Magyar Kupa székesfehérvári döntőjében és így 2012 után az első …

Amerika

NHL: hosszabbításban nyert a Washington, a Minnesota és a Colorado is (videó)

2022.01.23. 11:10
Három mérkőzés is túlórában dőlt el az NHL mai játéknapján, amely során a New York Rangers, a Tampa Bay Lightning és a New Jersey Devils is …

Csapatsportok

Jégkorong Magyar Kupa: Debrecen-Fehérvár döntőt rendeznek

2022.01.22. 19:50
A címvédő DEAC és a favoritnak tartott Fehérvár AV 19 jutott el a jégkorong Magyar Kupa székesfehérvári döntőjébe.

Amerika

NHL: Sidney Crosby triplájával győzött a Pittsburgh (videó)

2022.01.22. 12:05
A Pittsburgh Penguins 5-2-re győzött Columbusban, míg az Anaheim Ducks könnyedén verte a címvédőt az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: elsöprő floridai győzelem Edmontonban (videó)

2022.01.21. 12:30
A Florida Panthers 6-0-ra kiütötte az Edmonton Oilerst, míg a Colorado Avalanche szintén fölényesen győzött Los Angelesben az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: feltámadt és győzött a New York Rangers (videó)

2022.01.20. 12:15
A New York Rangers 3-1-es hátrányból felállva 6-3-ra győzött a Toronto Maple Leafs ellen az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: Timo Meier mesterötösével győzött a San Jose (videó)

2022.01.18. 13:10
A San Jose Sharks 6-2-re győzött a Los Angeles Kings ellen az NHL legutóbbi játéknapján. A hazaiak svájci játékosa mesterötössel vette ki részét a sikerből.

Amerika

NHL: a fővárosban tudott győzni a Vancouver (videó)

2022.01.17. 12:00
A Vancouver Canucks 4-2-re győzött a Washington Capitals otthonában az NHL legutóbbi játéknapjának egyetlen meccsén.

Amerika

NHL: sorjázta a gólokat a Florida Panthers (videó)

2022.01.16. 13:00
A Florida Panthers 9-2-re kiütötte a Columbust az NHL mai játéknapján, amelyen három csapat is kapott gól nélkül zárt.

Amerika

NHL: hat gólt ütve nyert a Los Angeles és a Columbus is (videó)

2022.01.14. 12:55
A Los Angeles Kings 6-2-re győzött a Pittsburgh Penguins ellen az NHL mai játéknapjának rangadóján, míg a Columbus Blue Jackets 6-0-ra verte a Carolinát.