Labdarúgás: elhunyt a korábbi kiváló csatár, Szepessy László
Szombaton 72 éves korában elhunyt Szepessy László a Rába ETO és Ferencváros egykori kiváló labdarúgója.
Szepessy László ugyan nem szerepelt a magyar válogatottban, de mégis az 1980-as évek egyik legmeghatározóbb hazai játékosának számított. Az 1949-ben született csatár fiatal korában futballozott a BEAC-ban és a Budapest Honvédban is, majd egy évet Belgiumban töltött. Hazatérése után a VM Egyetértésben, a Dunaújvárosban és a Volánban is megfordult. 1980-ban a Ferencváros szerződtette és tagja volt az 1981-ben bajnokságot nyerő gárdának. A fővárosból Kecskemétre igazolt, majd 1982 és 1984 között a Rába ETO-t erősítette. A korszak egyik legjobb csapatával 1983-ban ismét bajnok lett. Karrierjét végül 1988-ban fejezte be.
1990-ben elfogadta a Ferencváros invitálását és Mucha József mellett ő lett a pályaedző Nyilasi Tibor kifejezett kérésére, a csapat pedig velük a kispadon lett 1992-ben újra bajnok. Ezt követően dolgozott Diósgyőrben, Győrben, Tatabányán, Dunaújvárosban illetve az U16-os válogatottnál is.
A " Ló" becenevű egykori kiváló csatárnál tavaly diagnosztizáltak végbélrákot és életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. A gyilkos kór azonban másodszor is megtámadta Szepessyt, aki tegnap, egy hónappal a 72. születésnapja után hunyt el. Szepessy Lászlót a Ferencváros saját halottjának tekinti.