Serie A: vártalan vereséget szenvedett a Milan, nyert a Napoli, gálázott a Fiorentina

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az AC Milan létfontosságú pontokat veszített el miután kikapott a Speziától, a Napoli győzni tudott Bolognában, míg a Fiorentina letarolta a Genoát az olasz bajnokság 22. fordulójában. 

Nemhogy nem tudta kihasználni az Inter tegnapi pontvesztését a Milan, de a piros-feketék kevesebb pontot szereztek ebben a fordulóban, mint az Atalantával döntetlent játszó városi riválisuk. Pedig a lombardok fölényben voltak a Speziával szemben (Theo Hernandez büntetőt is hibázott) és Rafael Leao révén a vezetést is megszerezték. A kihagyott lehetőségek a második játékrészben megbosszulták magukat: előbb a csereember Kevin Agudelo egyenlített majd a Spezia a győzelmet is megszerezte Emmanuel Gyasi 95. percben esett góljával. 

Hirving Lozano az elmúlt 21 mérkőzésén mindössze két gólt szerzett, ám nápolyi szempontból a legjobbkor talált magára. A Napoli ugyanis a mexikói csatár duplájával tudott győzni Bolognában és így megerősítette harmadik helyét és zárkózni tudott a Milanra. 

A menesztett Andrij Sevcsenkot Abdoulay Konko váltotta a genovai kispadon, ám a kiesés elől menekülő gárda finoman szólva sem volt egy súlycsoportban a Fiorentinával. A meccs ugyan Dusan Vlahovics kihagyott tizenegyesével kezdődött, de a firenzeiek végül 6-0-s diadalt arattak. A féltucat találatból kettőt Cristiano Biraghi vállalt magára, mindkettőt szabadrúgásból, de Vlahovics is betalált. A szerb támadót szóbahozták az Arsenallal és a hírek szerint a kontraktus már a héten megköttethet. Ha ez igaz, akkor érthető, hogy a góllövőlista vezetője miért integetett a publikumnak miután eredményes volt. 

Végeredmények:

Fiorentina–Genoa 6–0  (Odriozola 15., Bonaventura 34., Biraghi 42., 69., Vlahovics 51., L. Torreira 77.)
Milan–Spezia 1–2 (Rafael Leao 45+1., ill. Agudelo 64., Gyasi 90+5.)
Bologna–Napoli 0–2 (Lozano 20., 47.)

Tabella:

1 Internazionale 21 15 5 1 51 16 +35 50
2 Milan 22 15 3 4 47 25 +22 48
3 Napoli 22 14 4 4 39 15 +24 46
4 Atalanta 21 12 6 3 44 26 +18 42
5 Juventus 22 12 5 5 34 21 +13 41
6 Fiorentina 21 11 2 8 40 29 +11 35
7 Roma 22 11 2 9 36 28 +8 35
8 Lazio 22 10 5 7 46 39 +7 35
9 Torino 21 9 4 8 29 20 +9 31
10 Hellas Verona 22 8 6 8 41 37 +4 30
11 Empoli 22 8 5 9 35 43 −8 29
12 Sassuolo 22 7 7 8 38 37 +1 28
13 Bologna 21 8 3 10 28 35 −7 27
14 Spezia 22 6 4 12 23 42 −19 22
15 Udinese 20 4 8 8 28 36 −8 20
16 Sampdoria 22 5 5 12 29 40 −11 20
17 Venezia 21 4 6 11 19 38 −19 18
18 Cagliari 22 3 7 12 21 43 −22 16
19 Genoa 22 1 9 12 20 45 −25 12
20 Salernitana 20 3 2 15 13 46 −33 11
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60077/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: Sadio Mané nemes gesztusa

2022.02.08. 20:00
Sadio Manénak még a jótékonyságra is volt ideje amellett, hogy vezére volt a szenegáli válogatottnak, amely az ő mindent eldöntő tizenegyesével nyerte meg az Afrikai Nemzetek Kupáját.

Külföldi foci

Topligák: kiütötte a PSG a Lille-t, gólzáporos meccset nyert a Barcelona (videó)

2022.02.06. 23:25
Az európai topbajnokság mai mérkőzései közül a PSG 5-1-es idegenbeli sikere, a BVB súlyos hazai veresége, valamint a …

Külföldi foci

Afrika-kupa: tizenegyespárbaj után Szenegál először kontinensbajnok (videó)

2022.02.06. 22:55
Szenegál története során először nyerte meg az Afrikai Nemzetek Kupáját, miután a kameruni torna döntőjében gól nélküli döntetlent …

Külföldi foci

Futsal-Eb: Portugália megint felállt kétgólos hátrányból és címet védett (videó)

2022.02.06. 19:30
A világbajnok Portugália megvédte Európa-bajnoki címét miután az amszterdami döntőbe 0-2-ről felállva 3-2-re legyőzte …

Külföldi foci

Labdarúgás: Gianluigi Buffon történelmet írt

2022.02.06. 08:35
A Serie B legutóbbi játéknapján Gianluigi Buffon történelmet írt, hiszen a legendás kapus elsőként a futballtörténelemben 500. mérkőzésén nem kapott gólt.

Külföldi foci

Topligák: a Milan nyerte a városi derbit, Gulácsiék kikaptak Münchenben (videó)

2022.02.05. 23:15
Az európai topbajnokságok mai mérkőzései közül kiemelkedik a Bayern München Leipzig elleni sikere és az AC Milan győzelme a városi …

Külföldi foci

Afrika-kupa: Kamerun a torna legjobb meccsén szerezte meg a bronzérmet (videó)

2022.02.05. 22:50
Hiába vezetett Burkina Faso 3-0-ra a házigazda ellen, Kamerun a véghajrában egyenlíteni tudott és tizenegyesekkel megszerezte a bronzérmet az …

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: a MU máris búcsúzott a kupától (videó)

2022.02.04. 23:55
A Manchester United tizenegyesekkel kikapott a másodosztályú Middlesbrough-tól és kiesett az FA-kupából, a Marseille gólzáporos győzelmet aratott a francia …

Külföldi foci

Futsal-Eb: fordított a címvédő, így orosz-portugál döntőt rendeznek (videó)

2022.02.04. 21:55
Portugália és Oroszország vívja a tizenkettedik futsal Európa-bajnokság döntőjét, miután a címvédő 0-2-ről fordítva legyőzte …

Külföldi foci

Spanyol Kupa: a Bilbao a hajrában ejtette ki a Real Madridot (videó)

2022.02.03. 23:30
Az Athletic Bilbao a Barcelona után a Real Madridot is búcsúztatta, míg a Betis kiütötte a Sociedadot a Király-kupában.