Kézilabda Eb: magabiztos dánok, hatékony spanyolok, meglepő hollandok a csoportkörben
Ma elkezdődik a csoportkör a magyar-szlovák közösrendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Cikkünkben a csoportkör eseményeit elevenítjük fel.
Akárcsak 2020-ban, úgy idén is 24 csapat vágott neki az Európa-bajnokságnak. A hibázásra minden eddiginél kevesebb lehetősége volt a válogatottaknak, mivel a hat csoportból csak az első két helyezett jutott tovább.
A-csoport:
A vb-címvédő Dánia a papírformának megfelelően három győzelmet aratott és így szászszázalékos mérleggel ment tovább Debrecenben. A skandinávok teljesítménye egyfajta erődemonstrációnak is beillett, hiszen Montenegrót kilenc, Szlovéniát tizenegy, Észak-Macedóniát pedig tíz góllal múlták felül. A csapat legnagyobb sztárja Mikkel Hansen összesen 18 alkalommal talált be az első két fordulóban, míg a macedónok ellen leginkább a kilencszer betaláló Niklas Kirkelökke volt elemében.
Meglepetésre a montenegróiak zártak a második helyen, akik a macedónok legyőzése után kerültek jó helyzetbe és vívhattak ki-ki meccset Szlovéniával. A végletekig kiélezett csatában a legutóbb elődöntőig jutó szlovén csapat három góllal vezetett a szünetben, ám a montenegróiak feléledtek és végül 32-31-re győztek.
1. | Dánia | 3 | 3 | 0 | 0 | 95 | 65 | +30 | 6 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Montenegró | 3 | 2 | 0 | 1 | 82 | 86 | −4 | 4 |
3. | Szlovénia | 3 | 1 | 0 | 2 | 82 | 92 | −10 | 2 |
4. | Észak-Macedónia | 3 | 0 | 0 | 3 | 70 | 86 | −16 | 0 |
B-csoport:
Óriásiak voltak az elvárások a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az előző Európa-bajnokság, valamint a világbajnoki ötödik hely után. Ehhez képest hidegzuhannyal ért fel, hogy a mieink kikaptak Hollandiától a nyitókörben. Portugáliát ugyan sikerült legyőzni, de az Izland elleni csatát egy góllal elveszítették Mikler Rolandék és ez csapatunk kiesését eredményezte. A hivatalos rangsorolás szerint a magyar csapat a 15. helyen zárt, ez pedig története legrosszabb helyezése.
Izland néggyel verte a portugálokat, míg a másik két meccsén egy-egy találattal bizonyult jobbnak, megőrizve a százszázalékos mérlegét. Hollandia eddig egyetlen meccset nyert Eb-történelme során, ám most ezt sikerült kettőre és háromra növelni. Azt, hogy a mieink elleni sikerük nem a véletlen műve volt, jól jelzi, hogy az izlandiakat is megszorították (28-29), majd az utolsó fordulóban a portugálok ellen sem elégedtek meg a döntetlennel (32-31). A Magdeburgban játszó holland játékos Kai Smits abszolút az Eb felfedezettjének számít, a három csoportmeccsen 32 gólllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. A portugálok egyik meccsükön sem játszottak rosszul, de mindhárom alkalommal veszítettek.
1. | Izland | 3 | 3 | 0 | 0 | 88 | 82 | +6 | 6 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Hollandia | 3 | 2 | 0 | 1 | 91 | 88 | +3 | 4 |
3. | Magyarország | 3 | 1 | 0 | 2 | 89 | 92 | −3 | 2 |
4. | Portugália | 3 | 0 | 0 | 3 | 85 | 91 | −6 | 0 |
C-csoport
Ahogyan arra számítani lehetett, a franciák és a horvátok kiemelkedtek a szegedi csoportból és a szerbeknek nem volt reális sansza egyik sztárcsapat ellen sem. Mivel a csoportrangadót a nyitókörben az olimpiai bajnok gallok nyerték, így ők jutottak tovább első helyen. Ukrajna esetében a kijutás volt a fő cél, nem tudott beleszólni a "nagyok dolgába".
1. | Franciaország | 3 | 3 | 0 | 0 | 92 | 70 | +22 | 6 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Horvátország | 3 | 2 | 0 | 1 | 83 | 72 | +11 | 4 |
3. | Szerbia | 3 | 1 | 0 | 2 | 76 | 75 | +1 | 2 |
4. | Ukrajna | 3 | 0 | 0 | 3 | 71 | 105 | −34 | 0 |
D-csoport
Németország lehet az Eb tragikus hőse: a germánok mindhárom meccsüket behúzva nyerték a pozsonyi kvartettet, ám az sem biztos, hogy ott lehetnek a középdöntőben. A csapatból 12 játékos koronavírusos, az EHF pedig elutasította a középdöntőre kért halasztási kérelmüket. Az sem elképzelhetetlen, hogy hamarosan bejelentik visszalépésüket a tornától. A fehéroroszok négy középdöntős szereplés után ezúttal lemaradnak a második körről miután simán kikaptak (20-29) a 2016 után továbblépő lengyelektől.
1. | Németország | 3 | 3 | 0 | 0 | 97 | 81 | +16 | 6 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Lengyelország | 3 | 2 | 0 | 1 | 88 | 81 | +7 | 4 |
3. | Fehéroroszország | 3 | 1 | 0 | 2 | 78 | 88 | −10 | 2 |
4. | Ausztria | 3 | 0 | 0 | 3 | 86 | 99 | −13 | 0 |
E-csoport
Egyelőre nem kellett megizzadnia a spanyoloknak, a címvédőnek elég volt Pozsonyban a cseheket kettővel, másik két ellenfelüket néggyel verni a hibátlan mérleghez. A hispánoknál mindhárom meccsen más volt a legeredményesebb játékos, a bosnyákok ellen Angel Fernandez nyolcszor vette be a kaput. A svédek a bosnyákok feletti 30-18-as győzelem után kényelmes helyzetbe kerültek gólkülönbségük miatt, így a spanyolok elleni vereség mellett a lelkes cseh csapat elleni döntetlen is belefért számukra.
1. | Spanyolország | 3 | 3 | 0 | 0 | 88 | 78 | +10 | 6 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Svédország | 3 | 1 | 1 | 1 | 85 | 77 | +8 | 3 |
3. | Csehország | 3 | 1 | 1 | 1 | 80 | 74 | +6 | 3 |
4. | Bosznia-Hercegovina | 3 | 0 | 0 | 3 | 61 | 85 | −24 | 0 |
F-csoport
A legutóbbi Eb-n bronzérmet szerző norvég válogatott meglepetésre kikapott az oroszoktól és így csak másodikként került a középdöntőbe. A csoport két esélyes külön kiemelkedett, a társrendező szlovákoknak és a litvánoknak nem volt esélye a továbbjutásra.
1. | Oroszország | 3 | 3 | 0 | 0 | 86 | 74 | +12 | 6 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Norvégia | 3 | 2 | 0 | 1 | 92 | 77 | +15 | 4 |
3. | Szlovákia | 3 | 1 | 0 | 2 | 81 | 95 | −14 | 2 |
4. | Litvánia | 3 | 0 | 0 | 3 | 82 | 95 | −13 | 0 |
A középdöntők sorsolása:
A csoportgyőztesek két pontot hoztak magukkal az első körből a középdöntőbe. Azok a csapatok, amelyek már mérkőztek egymással, értelemszerűen már nem találkoznak, így mindenkire négy meccs vár. A január 26-ig tartó középdöntős szakaszból az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadikok mérkőzhetnek az Eb ötödik helyéért. Az első csoport meccseit Budapesten, a másodikét Pozsonyban játsszák.
Az Európa-bajnokság döntőjét január 30-án rendezik a budapesti MVM Dome-ban.
1. csoport
1. | Dánia | 1 | 1 | 0 | 0 | 30 | 21 | +9 | 2 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Franciaország | 1 | 1 | 0 | 0 | 27 | 22 | +5 | 2 |
3. | Izland | 1 | 1 | 0 | 0 | 29 | 28 | +1 | 2 |
4. | Hollandia | 1 | 0 | 0 | 1 | 28 | 29 | −1 | 0 |
5. | Horvátország | 1 | 0 | 0 | 1 | 22 | 27 | −5 | 0 |
6. | Montenegró | 1 | 0 | 0 | 1 | 21 | 30 | −9 | 0 |
2. csoport
1. | Németország | 1 | 1 | 0 | 0 | 30 | 23 | +7 | 2 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2. | Spanyolország | 1 | 1 | 0 | 0 | 32 | 28 | +4 | 2 |
3. | Oroszország | 1 | 1 | 0 | 0 | 23 | 22 | +1 | 2 |
4. | Norvégia | 1 | 0 | 0 | 1 | 22 | 23 | −1 | 0 |
5. | Svédország | 1 | 0 | 0 | 1 | 28 | 32 | −4 | 0 |
6. | Lengyelország | 1 | 0 | 0 | 1 | 23 | 30 | −7 | 0 |