Jégkorong Magyar Kupa: Debrecen-Fehérvár döntőt rendeznek

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A címvédő DEAC és a favoritnak tartott Fehérvár AV 19 jutott el a jégkorong Magyar Kupa székesfehérvári döntőjébe.  

Fotó: fradi.hu

DEAC–DVTK Jegesmedvék 5-3

Először a diósgyőriek kerültek helyzetbe az első elődöntőn, ám a hatodik percben Molnár Dávid vezetéshez juttatta a debrecenieket. A Jegesmedvék szinte azonnal egalizáltak, de Gőz Balázs a 14. percben bevette korábbi csapata kapuját, majd Klimek növelte a különbséget, a harmad végén viszont Hyvärinen szépített. A második játékrészben Hetényi Zoltán számos védéssel akadályozta meg a DVTK-t az egyenlítésben és Spirko visszaállította a differenciát. A miskolciak két emberelőnyüket is kihasználatlanul hagyták ám a harmadik harmadban Doetzel bevette Hetényi kapuját. A DEAC azonban 4-3 után sem engedte közelebb zárkózni ellenfelét és Sági Martin eldöntötte a mérkőzést. 

A debreceni csapat holnap második alkalommal nyerheti meg a kupát és 2012 óta az első csapat lehet, amelynek sikerül a címvédés. 

Hydro Fehérvár AV19–FTC-Telekom 5-0

Alig 22 másodperc után hátrányba került a magyar bajnok miután Erdély Csanádnak ennyi időre volt szüksége  góllövéshez. A következő majdnem két harmadban a hazaiak aktívabbak voltak, ám Arany Gergely meccsben tartotta a zöld-fehéreket. A 47. percben aztán Fournier megduplázta a különbséget, majd tíz perccel a vége előtt Németh Kristóf lényegében lezárta a meccs érdemi részét. Az 59. percben Petan emberelőnyből is eredményes volt, majd az utolsó másodpercekben  Jacobs adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek. 

A Fehérvár 2019 után, története során tizenkettedszer lehet Magyar Kupa-győztes. A két döntős tavaly is összecsapott a fináléban, akkor 5-4-es debreceni siker született hosszabbítást követően. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60105/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,Fehérvár AV19

További cikkek

Amerika

NHL: a New York Rangers negyedik sikere sorozatban

2023.03.20. 09:45
A New York Rangers sorozatban negyedik győzelmét aratta az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, amelyen 7-0-ra kiütötte a Nashville Predatorst.

Amerika

Bobby Orr, a jégkorong legendája 75 éves

2023.03.20. 00:10
Hétfőn lesz hetvenötéves a kanadai Bobby Orr, minden idők egyik legnagyszerűbb hokisa és legjobb védője.

Amerika

NHL: mesterhármassal nyert az Edmonton és a Carolina

2023.03.19. 09:05
Az Edmonton 6-4-re nyert idegenben a Seattle ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Csapatsportok

Osztrák jégkorongliga: kikapott Bolzanóban a Fehérvár

2022.12.18. 18:15
A Fehérvár jól kezdett, de végül simán, három góllal kikapott a Bolzano vendégeként vasárnap az osztrák jégkorongligában (ICEHL).

Csapatsportok

Jégkorong: három februári és négy áprilisi ellenfele már biztos a hokiválogatottnak

2022.12.06. 12:35
A májusi elitvilágbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott három februári és négy áprilisi ellenfele vált …

Amerika

NHL: véget ért a Boston hazai sikersorozata

2022.12.06. 08:30
Tizennégy győzelem után elszenvedte szezonbeli első hazai vereségét a Boston Bruins az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Csapatsportok

Osztrák jégkorongliga: ismét "nullára" nyert a Fehérvár

2022.12.04. 20:10
Az előző idényben döntős Fehérvár 3-0-ra legyőzte a vendég olasz Asiagót az osztrák jégkorongliga (ICEHL) vasárnapi játéknapján.

Amerika

NHL: menetel a Toronto, Marner klubcsúcsbeállítása

2022.12.01. 07:20
A torontói Mitchell Marner klubcsúcsot beállítva sorozatban 18. mérkőzésén szerzett pontot, míg csapata, a Maple Leafs megszakítás nélkül ötödször győzött az észak-amerikai profi …

Amerika

NHL: tizenhét gólos meccset nyert a Seattle

2022.11.30. 08:35
A Seattle Kraken gólzáporos mérkőzésen, 9-8-ra nyert a Los Angeles Kings otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, ezzel klubrekordot jelentő hatodik mérkőzésén …

Amerika

NHL: sorozatban tizedszer nyert idegenben a New Jersey

2022.11.29. 08:55
A New Jersey Devils 5-3-ra nyert a New York Rangers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.