Afrika-kupa: Nigéria búcsúzott a nyolcaddöntőben, Gabon is kiesett

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Elsőként a tizenegyespárbajban Gabont legyőző Burkina Faso valamint Tunézia jutott tovább a negyeddöntőbe a Kamerunban rendezett Afrikai Nemzetek Kupáján. 

A Burkina Faso-i Bertrand Traore  a 18. percben kihagyott egy tizenegyest, ám tíz perc múlva javította a hibáját, amikor belőtte hazája vezető gólját a kapus rossz helyezkedése miatt üresen hagyott hálóba. A Pirerre-Emerick Aubameyangot nélkülöző gaboniak nem tudtak veszélyes helyzeteket kialakítani, ráadásul Sidney Obissa kiállítása miatt meg is fogyatkoztak. A ráadás első percében aztán Gabon kiharcolta a hosszabbítást miután egy szöglet után Adama Guira öngólt vétett. A 2x15 perc nem hozott döntést, így tizenegyespárbajra került sor. A szétlövésben a negyedik és a nyolcadik körben is mindkét fél hibázott, majd a gaboni Lloyd Palun is rontott. Ismahila Ouedraogo ezt nem tette meg, így Burkina Faso jutott a 8 közé. 

Nigéria volt az egyetlen csapat, amely százszázalékos mérleggel ment tovább a csoportkörből és a "szupersasok" a mindössze egyetlen sikerrel továbblépő Tunézia ellen is esélyesebbek voltak. Ehhez képest a második félidő legelején Jusszef Szakni a tunéziaiakat juttatta vezetéshez egy távoli, megpattanó lövéssel. A nigériaiak továbbjutási esélyei a 64. percben tovább csökkentek, amikor Alex Iwobi piros lapot kapott. A tunéziaiak nem tudták lezárni a meccset, ám a nigériai Umar Sadiq a 91. percben kihagyott egy óriási ziccert így továbbjutottak. 

A negyeddöntőben a két mai továbbjutó egymással mérkőzik. 

Afrika-kupa, nyolcaddöntő

Burkina Faso-Gabon 1-1 , tizenegyesekkel: 7-6 (B. Traore 28. illetve Guira 91. - öngól)
Tunézia-Nigéria 1-0 (Szakni 47.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60120/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: előnyben a Chelsea, döntetlent játszott a Juventus (videó)

2022.02.22. 23:00
Hiába vezetett már az első percben, a Juventus 1-1-et játszott a Villarreal otthonában, míg a Chelsea 2-0-ra verte a Lille-t a Bajnokok Ligája …

Külföldi foci

Topligák: döntetlennel zárult a torinói derbi (videó)

2022.02.18. 23:05
A Juventus 1-1-es döntetlent játszott a Torinóval az olasz bajnokság 26. fordulójában, míg a Bundesligában a Mainz a hajrában fordított a Leverkusen ellen.

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: Milik vezérletével nyert a Marseille, kikapott a Celtic (videó)

2022.02.17. 23:35
A Marseille 3-1-re verte a Qarabagot, míg a Celtic ugyanilyen arányban kapott ki a Bodö/Glimttől a harmadik számú európai …

Külföldi foci

Európa-liga: döntetlen a rangadókon, előnyben a Porto (videó)

2022.02.17. 23:05
A Napoli Barcelonában, a Sociedad Lipcsében játszott döntetlent, míg a Porto 2-1-re győzött a Lazio ellen az Európa-liga nyolcaddöntőbe jutásért vívott párharcai …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a Liverpool nyert Milánóban, a Bayern kiszenvedte a döntetlent (videó)

2022.02.16. 23:00
A Bayern München csak a 90. percben tudott egyenlíteni Salzburgban, míg a Liverpool 2-0-ra verte az Internazionalét a Bajnokok …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: utolsóperces góllal nyert rangadót a PSG, a City gyakorlatilag továbbjutott

2022.02.15. 23:00
Kylian Mbappe utolsó pillanatban elért góljával a Paris Saint-Germain 1-0-ra legyőzte a Real Madridot, míg a …

Külföldi foci

Topligák: meglepő Bayern-zakó, gólzáporos meccset nyert az Atlético (videó)

2022.02.12. 23:00
Az európai topbajnokságok mai mérkőzései közül a Bayern München veresége, a döntetlenre végződő Inter-Napoli rangadó és az Atlético …

Külföldi foci

Klubvilágbajnokság: hosszabbításban nyerte a döntőt a Chelsea (videó)

2022.02.12. 20:10
Hosszabbítást követően a Chelsea egy tizenegyesgóllal 2-1-re legyőzte a Palmeirast a klubvilágbajnokság döntőjében.

Külföldi foci

Klubvilágbajnokság: Lukaku döntőbe lőtte a Chelsea-t (videó)

2022.02.09. 20:30
A Chelsea döntőbe jutott a klubvilágbajnokságon, miután 1-0-ra győzött az al-Hilal ellen. A BL-címvédő a trófeáért a Palmeirassal mérkőzik szombaton.

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: Dzeko is hozzájárult az AS Roma kieséséhez (videó)

2022.02.08. 23:15
Az Internazionale az AS Roma 2-0-s legyőzésével jutott elődöntőbe az Olasz Kupában, a győzelemben a fővárosiak korábbi csatára Edin …