Jégkorong Magyar Kupa: a DEAC kivédekezte a fehérvári rohamokat és címet védett

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A DEAC 4-3-ra legyőzte a Hydro Fehérvárt AV19-et a jégkorong Magyar Kupa székesfehérvári döntőjében és így 2012 után az első csapat lett, amely megvédte címét a sorozatban. 

Fotó: MTI

Egy évvel ezelőtt a DEAC és a Fehérvár vívta a Magyar Kupa döntőjét és akkor óriási küzdelemben és hosszabbításban 5-4-es hazai győzelem született. Idén Székesfehérvárott rendezték a döntőt és mindkét csapat eljutott az utolsó meccsig. A fehérváriak a tizenkettedik, a debreceniek a második kupagyőzelmükért léptek jégre. A bronzmérkőzésen a Ferencváros 4-3-ra legyőzte a DVTK-t. 

Az első percekben a fehérváriak domináltak, de Hetényi Zoltánt nem tudták átjátszani. A kihagyott helyzetek a 10. percben bosszulták meg magukat, amikor Gőz Balázs lövésébe Rastislav Spirko tette bele az ütőjét, vezetéshez juttatva a vendégeket. A hazaiak beszorították ellenfelüket, ám a DEAC védelme többsör is remekül blokkolt, majd a tizenhatodik percben Vladiszlav Kulasov kotorta be a korongot a kapuba, megduplázva a különbséget. 

A fehérváriak mélyrepülése a második harmadban is folytatódott: Vokla Dominik lövése ugyan még kijött a fehérvári kapusról, Novotny Dominik gólt szerzett. A következő percekben Hetényi megint bemutatott néhány nagyobb hárítást, ha ő nem tudott hárítani, akkor pedig Mihály Ákos találta el a kapuvasat. Németh Kristóf nemsokkal később szépített, de a Fehérvár nem tudta megtörni az ellenfelét és így kétgólos hátrányból kezdte az utolsó húsz percet. 

A harmadik harmad ötödik percében Erdély Csanád szépített és ezután ráadásul kettős emberelőnybe került a hazai gárda, ám végül egy szimpla létszámfölényből egyenlített a Volán Alex Petan révén. A góllövő a hajrában összeverekedett Spirkoval, utóbbi megúszta kisbüntetéssel, az olasz csatár viszont 2+2 percet kapott. Ezt ki is használták a cívisvárosiak és Sárgi Martin ismét vezetéshez juttatta a DEAC-ot. Gőzt a hajrában kiállították, ám a kapuslehozatal után hiába támadott 6 a 3 ellen a Fehérvár, Hetényi bravúrjaival nem tudtak mit kezdeni és így a debreceniek megtartották az előnyüket. 

A DEAC 4-3-ra nyerte a kupadöntőt és 2021 után ismét elhódította a Magyar Kupát. A kupasorozatban utoljára a Dunaújváros volt az a csapat, amely címet tudott védeni, még 2012-ben. 

Fotó: jegkorongszovetseg.hu

DEAC–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 4–3 (2–0, 1–1, 1–2)

Székesfehérvár, 1694 néző. V: Pálkövi Zs., Rencz, Balla, Kis-Király. 
DEAC: 
Hetényi Z. – Gőz, Klimek / Kloz, Vokla (1) / Bogesics, Sándor F. / Jakabfy – Dakecky (2), Kulesov 1, Spirko 1 / Novotny 1, Sági Martin 1, Turcotte / Almási, Berta, Molnár D. / Kozma F., Mazzag, Sándor B. 
Fehérvár: 
Tirronen – Atkinson (1), Nilsson / T. Campbell (1), Fournier / Dahlroth, Szabó D. / Dobmayer – Hári J. (1), Jacobs, Magosi B. / Bartalis I., Erdély Cs. 1, Petan 1 / Mihály Ákos, Németh  K. 1, Shaw / Rétfalvi (1). 

Lövések száma: 27:53
Emberelőnyök/gólok: 7/2 ill. 10/2

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60115/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,Fehérvár AV19

További cikkek

Amerika

NHL: a New York Rangers negyedik sikere sorozatban

2023.03.20. 09:45
A New York Rangers sorozatban negyedik győzelmét aratta az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, amelyen 7-0-ra kiütötte a Nashville Predatorst.

Amerika

Bobby Orr, a jégkorong legendája 75 éves

2023.03.20. 00:10
Hétfőn lesz hetvenötéves a kanadai Bobby Orr, minden idők egyik legnagyszerűbb hokisa és legjobb védője.

Amerika

NHL: mesterhármassal nyert az Edmonton és a Carolina

2023.03.19. 09:05
Az Edmonton 6-4-re nyert idegenben a Seattle ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Csapatsportok

Osztrák jégkorongliga: kikapott Bolzanóban a Fehérvár

2022.12.18. 18:15
A Fehérvár jól kezdett, de végül simán, három góllal kikapott a Bolzano vendégeként vasárnap az osztrák jégkorongligában (ICEHL).

Csapatsportok

Jégkorong: három februári és négy áprilisi ellenfele már biztos a hokiválogatottnak

2022.12.06. 12:35
A májusi elitvilágbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott három februári és négy áprilisi ellenfele vált …

Amerika

NHL: véget ért a Boston hazai sikersorozata

2022.12.06. 08:30
Tizennégy győzelem után elszenvedte szezonbeli első hazai vereségét a Boston Bruins az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Csapatsportok

Osztrák jégkorongliga: ismét "nullára" nyert a Fehérvár

2022.12.04. 20:10
Az előző idényben döntős Fehérvár 3-0-ra legyőzte a vendég olasz Asiagót az osztrák jégkorongliga (ICEHL) vasárnapi játéknapján.

Amerika

NHL: menetel a Toronto, Marner klubcsúcsbeállítása

2022.12.01. 07:20
A torontói Mitchell Marner klubcsúcsot beállítva sorozatban 18. mérkőzésén szerzett pontot, míg csapata, a Maple Leafs megszakítás nélkül ötödször győzött az észak-amerikai profi …

Amerika

NHL: tizenhét gólos meccset nyert a Seattle

2022.11.30. 08:35
A Seattle Kraken gólzáporos mérkőzésen, 9-8-ra nyert a Los Angeles Kings otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, ezzel klubrekordot jelentő hatodik mérkőzésén …

Amerika

NHL: sorozatban tizedszer nyert idegenben a New Jersey

2022.11.29. 08:55
A New Jersey Devils 5-3-ra nyert a New York Rangers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.