Kézilabda Eb: a norvégok megszakították a spanyolok nagy sorozatát

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A kétszeres címvédő Spanyolország 27-23-ra kikapott Norvégiától és így 2018 után először szenvedett vereséget férfi kézilabda Európa-bajnokságon. 

Fotó: eurohandball

Az orosz és a lengyel válogatott is már lényegében elveszítette esélyét a továbbjutásra, ám így is emlékezetes mérkőzést játszottak egymással. Az utolsó percben 28-28-nál a lengyel Michal Daszek gólt dobott és úgy tűnt megnyeri hazájának a meccset, ám az orosz Szergej Koszorotov két másodperccel a lefújás előtt, a középkezdés után a félőpályáról tudott egalizálni. A vb-ezüstérmes Svédország hozta a kötelezőt a koronavírus által tizedelt Németország ellen és négygólos győzelmet aratott. 

Tizenhét Eb-meccs és négy év után kapott ki kontinenstornán a spanyol válogatott, amely 27-23-ra maradt alul a norvégokkal szemben. A skandinávok az első félidőben is domináltak, ám a kétszeres címvédő visszazárkózott egygólos hátrányba is. A hispánok azonban a 41. és az 52. perc között nem találtak a kapuba, az ellenfél pedig ezt kihasználva eldöntötte a mérkőzést. A norvégoknál a hatgólos Sebastian Barthold, valamint a két kapus, Kristian Saeveraas és Torbjörn Bergerud is kimagaslóan játszott. 

Végeredmények:

Norvégia-Spanyolország 27-23 (14-11)
Svédország-Németország 25-21 (12-10)
Lengyelország-Orosz csapat 29-29 (13-12)

Az állás: 1. Norvégia 6 pont (119-100), 2. Svédország 6 (110-94), 3. Spanyolország 6 (110-103), 4. Orosz csapat 3, 5. Németország 2, 6. Lengyelország 1

Címkék: Kézilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60117/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda

További cikkek

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: a Győr három góllal legyőzte a Debrecent

2022.10.05. 21:00
A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 25-22-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: a Ferencváros is csoportkörbe jutott

2022.10.04. 20:35
A Ferencváros csoportkörbe jutott a férfi kézilabda Európa-ligában, mivel házigazdaként 35-31-re legyőzte a román Steaua Bucuresti csapatát a selejtező második …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: csoportkörbe jutott a Fejér B.Á.L-Veszprém

2022.10.04. 18:35
A Fejér B.Á.L-Veszprém óriási meglepetésre bejutott a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörébe

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: négygólos hátrányban a Fejér B.Á.L.-Veszprém

2022.09.27. 22:25
A Fejér B.Á.L.-Veszprém 29-25-re kikapott a francia Chambery Savoie Mont Blanc HB otthonában a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: kétgólos hátrányban a Ferencváros

2022.09.27. 20:30
A Ferencváros 33-31-re kikapott a román Steaua Bucuresti otthonában a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc keddi, első …

Csapatsportok

Női kézilabda Eb: Tomori nem került a bő keretbe

2022.09.26. 20:40
Tomori Zsuzsanna nem került be a novemberi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott bő keretébe.

Csapatsportok

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém tíz góllal legyőzte a Tatabányát

2022.09.25. 20:05
A Telekom Veszprém házigazdaként 42-32-re legyőzte a Tatabányát a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: fordulatos meccsen dunaújvárosi siker

2022.09.24. 19:55
A Dunaújváros házigazdaként 25-23-ra legyőzte az MTK csapatát, az Alba Fehérvár és a Budaörs is idegenben nyert a női kézilabda NB I szombati játéknapján.

Csapatsportok

Férfi kézilabda NB I: továbbra sincs pontja az újonc Budai Farkasoknak

2022.09.24. 19:55
Az újonc Budai Farkasok csapata 31-30-ra kikapott a Budakalász vendégeként a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: csaknem hét év után kapott ki otthon a Győr

2022.09.24. 19:45
A Győri Audi ETO KC házigazdaként meglepetésre 28-24-re kikapott a francia Metz HB csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, …