Ökölvívás: trónfosztás Atlantic Cityben (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Hét év után cserélt gazdát a WBC pehelysúlyú világbajnoki öve, miután a címvédő Gary Russell Jr. többségi döntéssel kikapott Mark Magsayotól az Atlantic Cityben rendezett gála főmeccsén. 

Gary Russell Jr 2015-ben szerezte meg a WBC pehelysúlyú címét, amelyet ötször védett meg. Az amerikai ökölvívó azonban csaknem két éve nem lépett ringbe és most a veretlen filippínó Mark Magsayoval kellett megküzdeni. Tette mindezt edzője és édesapja nélkül, aki súlyos betegen kórházba került, ahol amputálni kellett a lábát. 

Az első három menet kiegyenlített küzdelmet hozott, a negyedik felvonás viszont fordulatot hozott: Russell jobb válla megsérült, Magsayo pedig élve a lehetőséggel jóval több ütést tudott bevinni. A címvédő ugyan nem adta fel a küzdelmet, de "félkézzel" volt kénytelen harcolni és így nem volt sok esélye arra, hogy felvegye a versenyt a fiatalabb és fürgébb kihívóval. A meccs végül 12 menet után pontozással ért véget, a döntnökök szorosnak látták a csatát, ketten 115-113-al a kihívót látták jobbnak, míg egyikük döntetlenre (114-114) adta a meccset és így Mark Magsayo lett az új világbajnok. 

Az új filippínó világelső huszonnegyedik profi mérkőzésén ért fel a csúcsra, korábban a WBO interkontinentális övének megszerzése volt a legjobb eredménye. Gary Russell Jr. a harmincharmadik meccsén másodszor hagyta el vesztesen a szorítót, korábban csak Vaszil Lomacsenko tudta őt legyőzni, még 2014-ben. 

Címkék: Ökölvívás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60111/pics/lead_800x600.jpg
Ökölvívás

További cikkek

Egyéni sportok

Ökölvívás: vitatható végeredmény egy vitathatatlan címmérkőzésen

2022.02.27. 00:00
A skót Josh Taylor maradt a vitathatatlan középsúlyú világbajnok (vagyis a WBC, a WBA, az IBF és a WBA övének birtokosa) miután sokak által vitatott …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Joseph Parker nyerte az év egyik legjobb nehézsúlyú meccsét (videó)

2021.12.19. 10:00
A korábbi világbajnok Joseph Parker egyhangú pontozással verte az egykori vb-kihívót Derek Chisorát a manchesteri ökölvívógála …

Egyéni sportok

Ökölvívó ob: nagyszerű döntők, testvérek is nyertek aranyérmet

2021.12.18. 20:20
Remek döntőket hozott a 98. Papp László férfi amatőr ökölvívó országos bajnokság utolsó versenynapja Győrben.

Egyéni sportok

Ökölvívás: véres meccset nyert meg az orosz KO-király (videó)

2021.12.18. 11:30
Kiütéssel védte meg félnehézsúlyú világbajnoki öveit Artur Beterbijev a montreali gála főmérkőzésén és így továbbra is ő a világ legjobbja az IBF-nél a …

Egyéni sportok

Ökölvívás: újabb kiütéses győzelem a japán klasszistól (videó)

2021.12.14. 19:10
Megvédte világbajnoki öveit a harmatsúlyú Naoya Inoue aki nyolc menet alatt ütötte ki thai ellenfelét a tokiói ökölvívógálán.

Egyéni sportok

Ökölvívás: drasztikus szabályváltoztatás az amatőröknél

2021.12.13. 20:45
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség megváltoztatja az amatőr mérkőzések pontozási rendszerét. Az új szabályok már 2022-ben életbe lépnek.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Donaire gyors kiütéssel maradt bajnok, Lomacsenko győzött (videó)

2021.12.12. 12:10
Nonito Donaire kiütéssel védte meg világbajnoki címét, Vaszil Lomacsenko pedig újabb győzelemmel lépett közelebb egy újabb …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Roy Jones Jr. hivatalosan is legenda lesz

2021.12.08. 17:15
Eldőlt, hogy többek között Roy Jones Jr., James Toney és Miguel Cotto is bekerül a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába.

Egyéni sportok

Ökölvívás: újabb gyors KO a horvát nehézsúlyú reménységtől (videó)

2021.12.05. 09:40
Tizennegyedik mérkőzését is megnyerte a horvátok nehézsúlyú reménysége Filip Hrgovic, aki Las Vegasban ütötte ki aktuális ellenfelét.

Egyéni sportok

Ökölvívás: meglepetés és trónfosztás a New York-i ringháborúban (videó)

2021.11.28. 11:10
Nagyszerű mérkőzésen cserélt gazdát a WBO, WBA és az IBF könnyűsúlyú világbajnoki öve miután George Kambozas legyőzte az esélyesebbnek …