Kézilabda Eb: Dánia jutott elsőként a négy közé

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A világbajnok dán válogatott 35-23-ra legyőzte Hollandiát a magyar-szlovák közösrendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében és a mezőnyből elsőként jutott az elődöntőbe. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ma is három mérkőzést rendeztek a budapesti MVM Dome-ban. A végletekig kiélezett meccset vívott egymással Horvátország és Izland Az első középdöntős győzelmükre hajtó horvátok kétgólos hátrányban voltak a szünetben, majd 19-14-re már ők vezettek, hogy aztán a következő nyolc gólból hetet az izlandiak dobjanak. Az utolsó percben 23-23-ra álltak a felek amikor 12 másodperccel a vége előtt Ante Gadza bedobta a horvátok győztes gólját. A meccs legjobbjának a hat találatig jutó Tin Lucint válaszották. 

Mindössze 14 játékost tudtak nevezni a hollandok a világbajnok dánok ellen mivel a csapat egy része (köztük a góllövőlista élén álló Kay Smits is) elkapta a koronavírust. A "narancsosoknak" így nem is volt esélye az olimpiai ezüstérmessel szemben. Az északiak már a szünetig is 21 gólt szereztek majd végül magabiztosan győztek. A tornán eddig csak egy lövést rontó Mathias Gidsel kilencszer, Mikkel Hansen és Johan Hansen pedig hétszer-hétszer talált be az ellenfél kapujába. Ehhez még jött  Kevin Möller tíz, Niklas Landin kilenc hárítása a kapuban. A még mindig hibátlanul álló Dánia elsőként jutott be az elődöntőbe. 

Javították az Izland elleni kínos vereségüket a franciák miután fölényesen verték Montenegrót. Az olimpiai bajnok gallok sokáig nem tudtak igazán ellépni a remekül védő Nebojsa Simic miatt, de végül a meccs végére kilencre növelték a különbséget. A meccs legeredményesebb játékosai Dika Mem illetve Milos Vujovic voltak hét-hét ponttal. 

Végeredmények

középdöntő, II. csoport (Budapest):
Franciaország-Montenegró 36-27 (16-12)

Dánia-Hollandia 35-23 (21-12)
Horvátország-Izland 23-22 (10-12)

Az állás: 1. (és elődöntős) Dánia 8 pont, 2. Franciaország 6, 3. Izland 4, 4. Horvátország 2 (96-108), 5. Montenegró 2 (110-126), 6. Hollandia 2 (109-128)

Címkék: Kézilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60125/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda

További cikkek

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: nagyot küzdött, de kikapott a németektől a magyar válogatott

2021.12.06. 22:00
A magyar női kézilabda-válogatott vereséggel zárta a csoportkört a világbajnokságon, miután nagy csatában 25-24-re kikapott …

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: a szlovákok után a cseheket is magabiztosan verte a magyar válogatott

2021.12.04. 21:55
Magabiztos, 32–29-s győzelmet aratott Csehország ellen a magyar női kézilabda-válogatott a női kézilabda-világbajnokság …

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: Szlovákia legyőzésével kezdett a magyar válogatott

2021.12.02. 22:10
Remek második félidei teljesítményének köszönhetően a magyar női kézilabda-válogatott 35-29-re megnyerte első mérkőzését a spanyolországi …

Csapatsportok

Kézilabda Bajnokok Ligája: erődemonstrációnak beillő veszprémi győzelem

2021.12.02. 20:55
A Telekom Veszprém fantasztikus támadójátékot bemutatva 47-32-re legyőzte a Dinamo Bukarestet a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének …

Csapatsportok

Kézilabda BL: másodszor is legyőzte a Vardart a Szeged, javított a Veszprém

2021.11.25. 22:15
A Pick Szeged másodszor is megverte a Vardar Szkopjét, míg a Telekom Veszprém legyőzte a Motor Zaporizzsját a kézilabda Bajnokok Ligája mai …

Csapatsportok

Kézilabda BL: győzelemmel búcsúztatták Európától a legendás szegedi csarnokot

2021.11.18. 20:30
A Pick Szeged 34-31-re győzött a Vardar Szkopje ellen a kézilabda Bajnokok Ligája mai játéknapján. Ez volt az utolsó nemzetközi …

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: ötgólos győri győzelem a szuperrangadón

2021.11.17. 20:30
A Győr 25-20-ra győzött az FTC ellen a női kézilabda élvonal mai játéknapján, a szezon legnagyobb rangadóján.

Csapatsportok

Kézilabda: döntetlen a Veszprém-Szeged derbin

2021.11.14. 17:35
Nem bírt egymással a Telekom Veszprém és a Pick Szeged a magyar kézilabdabajnokság szuperrangadóján. A két sztárcsapat 26-26-os döntetlenre végzett.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: győzelemmel hangolt a rangadóra a Győr és az FTC

2021.11.13. 20:05
A Győr könnyedén verte török ellenfelét, míg az FTC egy utolsóperces góllal verte a CSM Bucurestit a női kézilabda Bajnokok Ligája mai játéknapján.

Csapatsportok

Kézi BL: a Kielce után a Dinamo Bukarest is legyőzte a Veszprémet

2021.10.28. 20:30
Nagy meglepetésre 31–29-re kikapott a román Dinamo Bukarest otthonában a Telekom-Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában.