Kézilabda Eb: spanyol-svéd döntőt rendeznek Budapesten

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A kétszeres címvédő Spanyolország illetve a vb-ezüstérmes Svédország jutott be a magyar-szlovák közösrendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti döntőjébe. 

 Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Három mérkőzést rendeztek a budapesti MVM Dome-ban az Európa-bajnokság utolsóelőtti meccsnapján. Először Norvégia és Izland csaptak össze az ötödik helyért és az automatikus világbajnoki kvalifikációért. A két csalódott csapat (mindkét gárda hajszállal maradt le az elődöntőről) nem bírt egymással 60 perc alatt és a hosszabbításban is 33-33-ra álltak, a dudaszó pillanatában azonban Harald Reinkind gólt dobott, megnyerve a norvégoknak a meccset. A találkozó legeredményesebb játékosa az izlandi Ómar Ingi Magnússon volt 10 találattal, a győztes csapatban Sander Sagosen nyolcszor vette be a kaput. 

A világbajnok dánok és az Európa-bajnok spanyolok szintén remek mérkőzést vívtak az első elődöntőben. A címvédő sokáig hátrányban volt és a 41. percig nem is vezetett. Ez fordulatot hozott a találkozóban és innentől a hispánok irányítottak. A meccs legjobbja Aleix Gómez volt 11 góllal. 

Az olimpiai bajnok Franciaország esélyesebb volt, mint a vb-ezüstérmes Svédország a második elődöntőben. A gallok egy 5-1-es sorozattal kezdtek, ám a svédek feljöttek mínusz egyre is. 11-10-nél először vezettek az északiak, akik háromgólos előnnyel mentek szünetre. A különbséget aztán hamarosan ötre növelték. A franciáknak innen kellett visszajönnie, ráadásul a kiállított Valentin Porte nélkül. A "kékek" minden megpróbáltak, feljöttek 34-33-ra is, de Andreas Palicka védéseinek köszönhetően Svédország győzött. Palicka 12 védést mutatott be és háromszor vette be az üres francia kaput. A meccs legjobbja Jim Gottfrisson volt 9 góllal. 

Svédország 1994, 1998, 2000 és 2002 után lehet ismét Európa-bajnok, míg Spanyolország 2018 és 2020 után érhet fel a csúcsra a vasárnap 18 órakor kezdődő budapesti döntőben. Négy évvel ezelőtt hispán sikert hozott a két csapat egymás elleni fináléja. 

Végeredmények:

elődöntők:

Svédország-Franciaország 34-33 (17-14)
Spanyolország-Dánia 29-25 (13-14)

Az ötödik helyért:

Norvégia-Izland 34-33 (16-12, 27-27, 30-30) - hosszabbítás után

Címkék: Kézilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60154/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda

További cikkek

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: nagyot küzdött, de kikapott a németektől a magyar válogatott

2021.12.06. 22:00
A magyar női kézilabda-válogatott vereséggel zárta a csoportkört a világbajnokságon, miután nagy csatában 25-24-re kikapott …

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: a szlovákok után a cseheket is magabiztosan verte a magyar válogatott

2021.12.04. 21:55
Magabiztos, 32–29-s győzelmet aratott Csehország ellen a magyar női kézilabda-válogatott a női kézilabda-világbajnokság …

Csapatsportok

Női kézilabda-vb: Szlovákia legyőzésével kezdett a magyar válogatott

2021.12.02. 22:10
Remek második félidei teljesítményének köszönhetően a magyar női kézilabda-válogatott 35-29-re megnyerte első mérkőzését a spanyolországi …

Csapatsportok

Kézilabda Bajnokok Ligája: erődemonstrációnak beillő veszprémi győzelem

2021.12.02. 20:55
A Telekom Veszprém fantasztikus támadójátékot bemutatva 47-32-re legyőzte a Dinamo Bukarestet a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének …

Csapatsportok

Kézilabda BL: másodszor is legyőzte a Vardart a Szeged, javított a Veszprém

2021.11.25. 22:15
A Pick Szeged másodszor is megverte a Vardar Szkopjét, míg a Telekom Veszprém legyőzte a Motor Zaporizzsját a kézilabda Bajnokok Ligája mai …

Csapatsportok

Kézilabda BL: győzelemmel búcsúztatták Európától a legendás szegedi csarnokot

2021.11.18. 20:30
A Pick Szeged 34-31-re győzött a Vardar Szkopje ellen a kézilabda Bajnokok Ligája mai játéknapján. Ez volt az utolsó nemzetközi …

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: ötgólos győri győzelem a szuperrangadón

2021.11.17. 20:30
A Győr 25-20-ra győzött az FTC ellen a női kézilabda élvonal mai játéknapján, a szezon legnagyobb rangadóján.

Csapatsportok

Kézilabda: döntetlen a Veszprém-Szeged derbin

2021.11.14. 17:35
Nem bírt egymással a Telekom Veszprém és a Pick Szeged a magyar kézilabdabajnokság szuperrangadóján. A két sztárcsapat 26-26-os döntetlenre végzett.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: győzelemmel hangolt a rangadóra a Győr és az FTC

2021.11.13. 20:05
A Győr könnyedén verte török ellenfelét, míg az FTC egy utolsóperces góllal verte a CSM Bucurestit a női kézilabda Bajnokok Ligája mai játéknapján.

Csapatsportok

Kézi BL: a Kielce után a Dinamo Bukarest is legyőzte a Veszprémet

2021.10.28. 20:30
Nagy meglepetésre 31–29-re kikapott a román Dinamo Bukarest otthonában a Telekom-Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában.