Terepkerékpár-vb: nem jött ki a lépés Vas Kata Blankának

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Nem sikerült jól az egyesült államokbeli Fayetteville-ben rendezett terepkerékpár-világbajnokság Vas Kata Blankának, miután a 17. helyen végezett. 

Fotó: AFP

A terepkerékpár-világbajnokságok 1950 óta tartó történetében másodszor rendeztek Európán kívül versenyt. Fayetteville-ben egy 3,1 kilométeres, roppant nehéz pálya várta a versenyzőket, amelyet hétszer kellett teljesíteni, a futás részét a versenynek pedig egy 38 fokot számláló lépcsőn teljesítették. Ezek a körülmények nem igazán kezdeményeztek Vas Kata Blankának, ám a világkupában mutatott formája és az Európa-bajnoki ezüstérmese miatt azért bizakodhatott. 

A hegyi kerékpárban olimpiai negyedik sportolónő az első kört a 12. helyen zárta, ám a következő három kilométeren négy pozíciót javított. Vas aztán egyre inkább visszaesett az idő előrehaladtával és végül tizenhetedikként ért célba. 

Az élen a hétszeres világbajnok Marianne Vos illetve a címvédő Lucinda Brand viaskodott és a két holland versenyző külön klasszist képviselt. Vos az utolsó métereken előzte meg riválisát és így nyolcadszor, 2014 óta először ő lett a világ legjobbja. A győztesről mindent elmond, hogy pályán és országúton is nyert olimpiát és a cyclocross-sikerei mellett a másik két szakágban is világbajnoknak vallhatja magát.  

Végeredmény: 

1. Marianne Vos (Hollandia) 55:00
2. Lucinda Brand (Hollandia) + 1 mp
3. Silvia Persico (Olaszország) + 51 mp
4. Ceylin del Carmen Alvarado (Hollandia) + 1:04
5. Yara Kastelijn (Hollandia) + 1:05
6. Manon Bakker (Hollandia) + 1:05
17. Vas Kata Blanka (Magyarország) + 3:07

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60162/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: Jokic vezetésével denveri siker Brooklynban

2023.03.20. 09:50
A tripla duplát elérő Nikola Jokic vezérletével a Denver Nuggets 108-102-re nyert a Brooklyn Nets vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: sorozatban nyolcadszor nyert a Philadelphia

2023.03.19. 08:15
A Philadelhia sorozatban a nyolcadik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA): a szombati játéknapon Indianapolisban győzött húsz pont különbséggel.

Csapatsportok

Férfi kosárlabda NB I: Szegeden nyert a listavezető

2023.03.18. 16:15
A címvédő és listavezető Szombathely Szegeden nyert a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján.

Amerika

NBA: ismét nyert a ligaelső Boston

2022.12.06. 08:25
A ligaelső Boston Celtics remek harmadik negyedbeli teljesítményével hatpontos győzelmet aratott a Toronto Raptors otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.

Amerika

NBA: Devin Booker remeklésével győzött megint a Suns

2022.12.01. 08:35
Devin Booker parádés játékkal segítette sorozatban hatodik győzelméhez a Phoenix Suns csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

Amerika

NBA: Doncic beállította a klubrekordot

2022.11.30. 08:30
A Dallas Mavericks Luka Doncic szenzációs játékával nyert otthon a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: Ivica Zubac remeklésével nyert a Clippers

2022.11.28. 08:55
A horvát Ivica Zubac 31 ponttal és 29 lepattanóval segítette győzelemhez csapatát, a legjobbjait nélkülöző Los Angeles Clipperst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi …

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: kikaptak a magyarok Spanyolországban

2022.11.27. 19:00
A magyar női kosárlabda-válogatott 77-66-ra kikapott a spanyol együttestől vasárnap Huelvában az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.

Amerika

NBA: megszakadt a Minnesota és a Cleveland sikersorozata

2022.11.26. 08:40
A Minnesota Timberwolves öt, a Cleveland Cavaliers pedig négy győzelem után szenvedett ismét vereségét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: magyar diadal Temesváron

2022.11.24. 18:50
A magyar női kosárlabda-válogatott könnyedén legyőzte a román együttest csütörtökön Temesváron az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.