Átigazolások: Aubameyang a Barcelonában, Uzuni a Granadában, erősített az Everton
A legtöbb országban január 31-én zárult az európai átigazolási időszak. Az utolsó nap számos érdekes klubváltást hozott, amelyeket a teljesség igénye nélkül közlünk cikkünkben.
Ahogyan arra számítani lehetett, érdekes transzfereket hozott az átigazolási ablak zárása előtti nap. A legaktívabb az Everton volt. A liverpooli klub bejelentette, hogy Rafa Benitezt a Chelsea-től tavaly kirúgott Frank Lampard váltja a kispadon. A 43 esztendős szakember 2024-ig kötött szerződést új klubjával, amelynek kispadján már szombaton bemutatkozhat. Az Everton az átigazolási piacon sem volt tétlen: Donny van de Beek kölcsönbe, Dele Alli két és fél évre érkezik a Goodison Parkba. Van de Beek a Manchester Unitedben nem igazán kapott lehetőséget és most próbálja megtalálni korábbi önmagát. A felek közti megegyezésben nem szerepel vételi opció. Ali szintén próbálja újraépíteni a karrierjét, miután sokáig sérült volt és a Tottenhambe nem tudta visszaverekedni magát.
A Newcastle Unitednál elmaradt a várt nagybevásárlás. Kieren Trippier mellett a legnagyobb név az érkezők listáján a már tegnapelőtt bejelentett Bruno Guimaraes. A Lyonban meghatározó játékosnak számító brazil középpálásért 50 millió eurót sem sajnált kifizetni a klub. A Newcastle az utolsó napon két védőt még igazolt, Matt Target (Sunderland) és Dan Burn (Brighton) személyében.
A Tottenham bejelentette, hogy Tanguy Ndombele három év után visszatér a Lyonhoz. A francia középpályás egyelőre kölcsönbe igazolt egykori klubjához, amely 65 millió euróért visszavásárolhatja őt a szezon végén. A listavezető Manchester City a jövő egyik reménységével erősítette meg keretét. A 21 esztendős Julián Álvarez, aki a River Plate-től érkezik már argentin gólkirálynak, Copa America-győztesnek és Libertadores Kupa-győztesnek vallhatja magát.
Igazolhattak akárkit a topklubok a legnagyobb nevet a The Bull from the Barne United elnevezésű csapat igazolta le az utolsó napon, óriási médiaszenzációt okozva. A Shropshire megyei első osztályban szereplő amatőrök ugyanis bejelentették, hogy egyetlen mérkőzésre (amelyen csereként lép pályára) leigazolták Roberto Carlost. A legendás brazil hátvéd, aki félelmetes szabadrúgásairól volt híres, többek között háromszoros BL-győztesként (1998, 2000, 2002) és világbajnokként (2002) vonult vissza 2012-ben, majd három évvel később néhány meccsre visszatért Indiába.
Olaszországban a Juventus számított aktívnak a transzferpiacon: a sérülései miatt Aaron Ramsey csak három mérkőzést játszott az idei bajnoki idényben. A torinói időszakában formán kívül játszó walesi játékos most a Rangersben találhat magára, a skót listavezető féléves kölcsönszerződést kötött vele. A "zebrák" két további játékosuktól is megváltak: Rodrigo Bentancur három és fél évre a Tottenhamhez került (25 millió euróért), Dejan Kulusevski szintén a londoni csapathoz távozott, igaz ő kölcsönbe. Az Olasz Kupa címvédője viszont megszerezte a Mönchengladbachtól Denis Zakariát, akiért 8,6 millió eurót fizettek.
Ousmane Dembele távozását tényként közölték miután fél év múlva lejár a szerződése és Xavival valamint a klubvezetéssel sem túl jó a viszonya. A francia szélső azonban a maradás mellett döntött és így Dortmund után Barcelonában is Pierre-Emerick Aubameyang csapattársa lesz. A hivatalos bejelentésre még várni kell, ám nyilt titok, hogy a katalánok megszerezték az Arsenal egykori csapatkapitányát, aki négy év, egy FA Kupa-győzelem, 163 meccs és 92 gól után távozik Londonból. A gaboni támadó felbontja szerződését jelenlegi klubjával és így a barcelonaiak ingyen szerezhetik meg.
Az NB I-ben még február 14-ig van lehetőség új igazolásokra, ám a magyar bajnokságban is történt egy kisebb szenzáció: a Ferencvárosban kiemelkedő teljesítményt nyújtó Myrto Uzuni ugyanis a Granadában folytatja pályafutását. Az albán támadó hároméves kontraktust kötött új klubjával, amely 3,5 millió eurót fizetett érte.