Futsal-Eb: már az elődöntőben összecsap a két favorit!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Már a legjobb négy között megismétlődik a négy évvel ezelőtti spanyol-portugál döntő a futsal Európa-bajnokságon. Cikkünkben a kontinensviadal eddigi történéseit idézzük fel. 

Szeptemberben illetve október elején rendezték a futsal-világbajnokságot és alig négy hónapon belül Európa legjobb játékosai már a kontinenstornán csaphattak össze. A tizenkettedik Európa-bajnokságra Hollandiában (Amszterdamban és Groningenben) kerül sor, a házigazda nyolc év után szerepelhetett ismét a tornán. A magyar válogatott sajnos idén sem jutott ki az Eb-re, válogatottunk a selejtezősorozat csoportkörében az utolsó pillanatig harcban volt legalább a pótselejtezőért, ám végül kikapott Fehéroroszországtól. (A beloruszok aztán a pótselejtezőn veszítettek Szerbiával szemben.)

Fotó: twitter.com/uefa

A címvédő és világbajnok Portugália új érát kezdett azzal, hogy a legendás Ricardinho a vb-döntő után lemondta a válogatottságot. A luzitánok a csoportkörben 4-2-re nyertek Szerbia ellen, Holllandiát 4-1-re verték majd Ukrajna ellen Zicky góljával kerekedtek felül (1-0). A százszázalékos favorit mögött körbeverés alakult ki, amelyből az ukránok jöttek ki a legjobban. A B-csoportban a vb-elődöntős Kazahsztán a szlovénok elleni döntetlen ellenére is kiemelkedett, meglepetésre Finnország jutott tovább másodikként, míg Olaszország (amely 2014-ben még Európa-bajnok volt) utolsóként kiesett. 

A négy évvel ezelőtt bronzérmet szerző Oroszország egy erődemonstrációnak beillő 7-1-es sikerrel kezdett Szlovákia felett, majd a horvátoknak (4-0) és a lengyeleknek (5-1) sem hagyott esélyt. Artyom Anatoskin az első két meccsen ötször volt eredményes. Spanyolország és Grúzia ment tovább a D-csoportból, sokat elmond a kettejük közti erőkülönbségről, hogy a hispánok nyolcat lőttek az azerieket megelőző ellenfelüknek. 

A negyeddöntők során Finnország megizzasztotta Portugáliát, de a címvédő 3-2-es sikerrel, a duplázó Jesus vezérletével továbbment. Ukrajna egy őrült meccsen (az 5-3-ra végződött találkozó utolsó hat percében öt gól esett) búcsúztatta Kazahsztánt és így 2005 után jutott el ismét a legjobb négy közé. A spanyolok nem hagytak esélyt a szlovákoknak, Miguel Angel Mellado és Raúl Campos egyaránt dupláztak. A grúzok megnehezítették az orosz csapat dolgát, de az esélyesebb gárda 3-1-es sikerrel került elődöntőbe. 

Fotó: Getty Images

A legjobb négy között holnap este csapnak össze a csapatok: az ukrán-orosz találkozó pikánsnak ígérkezik a jelenlegi politikai helyzetben. Este 8-tól jön a spanyol-portugál rangadó, a két csapat négy évvel ezelőtt a döntőben csapott össze egymással, akkor a portugálok hosszabbításban kerekedtek felül. A bronzmérkőzésre és a döntőre vasárnap kerül sor Amszterdamban. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60192/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Futsal

További cikkek

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Morata a 88. percben lőtte elődöntőbe a spanyolokat Bragában

2022.09.27. 22:55
A spanyol válogatott jutott utolsóként a labdarúgó Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, miután kedden 1-0-ra nyert a portugál együttes …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: tömegverekedés Londonban

2022.09.27. 11:30
Verekedés tört ki egy Wembley Stadion közelében lévő kocsmában a hétfő esti, angol-német labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: nyeretlenül zártak az angolok

2022.09.26. 23:05
A magyarokkal azonos csoportból búcsúzó Eb-döntős angol válogatott Londonban hatgólos döntetlent játszott a német együttessel a labdarúgó Nemzetek Ligája hatodik, utolsó fordulójában hétfőn.

Külföldi foci

Vb-2022: az amerikai rapper, Lil Baby énekli a torna hivatalos dalát

2022.09.26. 11:55
A Grammy-díjas amerikai rapper, Lil Baby kiadta The World is Yours to Take című számát, amely a november 20-án kezdődő katari labdarúgó-világbajnokság hivatalos …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Horvátország és Hollandia készülhet a négyes döntőre

2022.09.25. 23:00
Horvátország ausztriai győzelemmel, Hollandia a vendég belgák elleni sikerrel nyerte meg csoportját a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziójában.

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Mancini szerint egyenlők az esélyek a csoportgyőzelemre

2022.09.25. 19:10
A magyar és az olasz labdarúgó-válogatottnak egyenlők az esélyei a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemezetek Ligája-mérkőzés előtt Roberto …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Rossi örökké emlékezetes mérkőzésre készül az olaszok ellen

2022.09.25. 17:25
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint örökké emlékezetes lehet a magyar labdarúgó-válogatott számára az olaszok elleni …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: a spanyolok kikaptak otthon, a portugálok idegenben nyertek

2022.09.24. 22:50
A spanyol válogatott otthon 2-1-re kikapott Svájctól, míg a portugál együttes 4-0-ra győzött Csehországban a labdarúgó Nemzetek Ligája ötödik …

Külföldi foci

Premier League - Wenger: az Arsenalnak most jó esélye van a bajnoki címre

2022.09.24. 13:10
Arsene Wenger szerint a mostani idényben az Arsenalnak jó esélye van megnyerni az angol labdarúgó Premier League-et.

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: telt ház előtt fogadja a magyarokat a német válogatott

2022.09.23. 14:25
Telt ház, csaknem 40 ezer néző előtt lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott pénteken (ma) este Lipcsében, a németek elleni Nemzetek …