Olimpiai Híradó: pontszerző helyekkel bizonyítottak a Liu-fivérek - február 9.

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Két magyar pontszerző helyezést hozott a pekingi téli olimpia ötödik versenynapja. Északi összetettben fergeteges hajrával diadalmaskodott a győztes, snowboardban pedig a favorit 16 év után ért fel pályája csúcsára. 

Magyar szereplés 

Magyar szempontból nem volt kérdés, hogy melyik döntőt várták a legtöbben. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang úgy tűnt, hogy túltették magukat a hétfői történéseken, hiszen mindketten sikerrel abszolválták a negyeddöntőt és az elődöntőt is. A rekordszámú, 10 versenyzős fináléban aztán Shaoang a negyedik, Shaoang a hatodik helyen ért célba.

Női 1000 méteren a selejtezőket rendezték meg, Kónya Zsófia kiesett, Jászapáti Petra viszont bejutott a negyeddöntőbe. 

Kozuback Kamillának jobban sikerült a félcsőben szerepelnie, mint a slopestyleban, hiszen a 17 éves magyar-kanadai snowboardos hölgy három ellenfelét is megelőzte. A Calgaryban született Kozuback az első gyakorlata után a 17. helyen állt, másodszorra viszont rontott. A nemzetközi szövetség döntése értelmében big airben nem kap szabadkártyát, így kedvenc számában már nem indulhat el élete első olimpiáján. 

Alpesi sí, női műlesiklás

Mikaela Shiffrin drámáját hozza ez az olimpia, hiszen az amerikaiak legendája immáron második versenyszámában esett ki az első futam elején. Petra Vlhova viszont elbírta az esélyesség terhét és egy kiemelkedő második menettel a nyolcadik pozícióból előrelépve megnyerte az aranyérmet. Tóth Zita szépen helytállt első olimpiáján és a 88 fős mezőnyből a 40. helyen végzett. 

Északi összetett, normálsánc + 10 km

Fotó: Getty Images

A sportágat az elmúlt években uraló Jarl-Magnus Riiber koronavírusos, a címvédő Eric Frenzel pedig kisebb sérüléssel küszködik, így két favorit nélkül rendezték meg a viadalt. A síugrás után a japán Rijota vezetett az osztrák Lukas Greiderer és a német Julian Schmid előtt. Az éllovast aztán 2,5 kilométer alatt beérték az esélyesebb versenyzők, Hat kilométernél Greiderer, Schmidt és Johannes Rydzek félperces előnyre tett szert a többiekkel szemben. Közben a tizenegyedik helyről induló Vincez Geiger két és fél kilométerrel a befutó előtt már faragta a hátrányát, a különbség így is óriásinak tűnt. Nyolc és fél km után Rydzek, Greiderer, Geiger volt a sorrend, ám a német lemaradása még mindig 16 másodperc volt. Ekkor viszont a csapatban olimpiai bajnok német sportoló és a korábbi olimpiai bajnok Jörgen Graabak begyújtották a rakétákat és lépésről-lépésre jöttek fel, és a célegyenesre fordulva beérték az élbojt. Geiger jobban bírta a hajrát és így nyolc tizeddel nyert a Szocsiban két aranyérmet szerző, az utóbbi időben viszont egyéniben formán kívül lévő Grababak valamint az élete legnagyobb egyéni sikerét elérő Greiderer előtt. 

1. Vinzenz Geiger (Németország) 25:07.7 perc
2. Jörgen Graabak (Norvégia) +0.8 mp
3. Lukas Greiderer (Ausztria) +6.6
4. Johannes Lamparter (Ausztria) +9.0
5. Johannes Rydzek (Németország) +21.8
6. Ilkka Herola (Finnország) +25.4

Szánkó, férfi páros

Fotó: Getty Images

Azok után, hogy tegnap Natalie Geisenberger megnyerte zsinórban harmadszor a nők versenyét, ma Tobias Wendl és Tobias Arlt hajtotta végre ezt a bravúrt. A német duó 2014-ben és 2018-ban sem talált legyőzőre, mindkét futamban a leggyorsabbak voltak és várhatják a váltót, ahol jó esélyük van a hatodik ötkarikás aranyra. Másodikként a szintén német Toni Eggert és Sascha Benecken zárt, akik Pjongcsangban bronzérmes volt. A dobogó harmadik fokára az osztrák Thomas Steu és Lorenz Koller állhattak fel. Németország az eddigi három pekingi szánkódöntőből mindhármat megnyerte. 

1. Tobias Wendl, Tobias Arlt (Németország  1:56.554 perc
2. Toni Eggert, Sascha Benecken (Németország) +0.099 mp
3. Thomas Steu, Lorenz Koller (Ausztria) +0.511
4. Martins Bots, Roberts Plume (Lettország) +0.865
5. Andris Sics, Juris Sics (Lettország) +0.883
6. Emanuel Rieder, Simon Kainzwaldner (Olaszország) +1.043

Snowboard, női cross

Fotó: Getty Images

Nem kérdés, hogy Lindsey Jacobellis a szakág királynője, ötszörös világbajnok, tízszeres X-Games győztes, ám a korona a pályafutásáról még hiányzott. Pedig már 2006-ban Torinóban felérhetett volna a csúcsra, ám ekkor vezető helyről elesve "csak" második lett, az előző három olimpián pedig lemaradt a dobogóról. Most 36 évesen elérte élete legnagyobb sikerét, miután diadalmaskodott Chloé Trespeuch és a kanadai Meryeta Odine előtt. 

1. Lindsey Jacobellis (Egyesült Államok)
2. Chloe Trespeuch (Franciaország)
3. Meryeta Odine (Kanada)
4. Belle Brockhoff (Ausztrália)
5. Julia Pereira de Sousa Mabileau (Franciaország)
6. Tess Critchlow (Kanada)

Síakrobatika, férfi ugrás

Fotó: Getty Images

Első alkalommal rendeztek big air vagy ugrás versenyt olimpián a síakrobatáknak. A szabályok ugyanazok, mint a snowboard ugyanezen szakágában, vagyis a három ugrás során szerzett két legmagasabb pontszámot összeadják és az határozza meg a végeredményt. A norvég Birk Ruud kétszeres X-Games győztesként érkezett a kínai fővárosba és első két ugrásával lényegében eldöntötte a versenyt. Mivel utolsóként ugrott a harmadik sorozatban, így az is belefért, hogy gyakorlatát a norvég zászlóval a kezében mutassa be. Másodikként az amerikai Colby Stevenson, míg harmadikként a szám korábbi uralkodója a svéd Henrik Harlaut végzett. Az idei X-Games győztese Alex Hall két ugrását is elrontotta és így nyolcadikként zárt. 

1. Birk Ruud (Norvégia) 187.75
2. Colby Stevenson (Egyesült Államok) 183.00
3. Henrik Harlaut (Svédország) 181.00
4. Oliwer Magnusson (Svédország) 178.25
5. Leonardo Donaggio (Olaszország) 172.00
6. Javier Lliso (Spanyolország) 171.50

Jégkorong, férfi torna

Két mérkőzéssel kezdetét vette az olimpia egyik legnagyobb presztízzsel bíró eseménye. Mivel NHL-játékosok idén sem vesznek részt a tornán, így a KHL-es játékosokra épülő címvédő számít a legnagyobb favoritnak. A címvédő ma 1-0-ra verte Svájcot Anton Slepyshev góljával. A nap másik meccsén Dánia meglepetésre 2-1-re verte Csehországot, a sikerben óriási szerepe volt a 39 védést bemutató Sebastian Dahmnak. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60236/pics/lead_800x600.jpg
rövid pályás gyorskorcsolya,Jégkorong,MOB,Alpesi sí,északi összetett,extrém sportok,Snowboard,szánkó,Peking 2022

További cikkek

Csapatsportok

Hoki: kettőből, kettő a magyar U18-as válogatott eddigi mérlege a vb-n

2016.04.19. 19:25
Ezúttal Ukrajna ellen nyert 6-2-re a magyar válogatott az asiagói U18-as divízió I/B csoportos világbajnokságon.

Csapatsportok

A hazai döntő fölény után Bécsben is legyőzte Ausztriát a magyar hokiválogatott

2016.04.16. 20:30
Pénteken a Tüskecsarnokban a meccs elején, ezúttal viszont a hajrában villogott a magyar csapat

Csapatsportok

Magabiztos győzelem a hokimaraton rajtján a Tüskecsarnokban

2016.04.15. 20:30
Az oroszországi A-csoportos vb-re készülő magyar válogatott 4-0-ra verte Ausztriát

Csapatsportok

Hokimaraton - Ausztriától Oroszországig

2016.04.15. 08:15
Ausztria ellen, a Tüskecsarnokban kezdi meg meccs-sorozatát az A-csoportos vb-re készülő jégkorong-válogatott

Csapatsportok

Pénteki sportműsor a televíziókban

2016.04.15. 06:20
Gazdag kínálat várja ma a sportrajongókat - foci Hannowertől Gentig, jégkorong és Formula 1, de a tenisz szerelmesei sem maradnak éhesek

Csapatsportok

Jégkorong Magyar Kupa - Tizedszer kupagyőztes a Fehérvár

2016.03.28. 00:05
A Fehérvár AV19 4-1-re nyert a tavalyi győztes DVTK Jegesmedvék csapata ellen a jégkorong Magyar Kupa vasárnapi döntőjében a budapesti Tüskecsarnokban.

Csapatsportok

Jégkorong Magyar Kupa - A Fehérvár a második döntős

2016.03.26. 21:20
A Fehérvár AV19 lesz a címvédő DVTK Jegesmedvék ellenfele a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjének vasárnapi fináléjában a budapesti Tüskecsarnokban.

Csapatsportok

Jégkorong Magyar Kupa - Kialakult a négyes döntő mezőnye

2016.03.23. 20:40
A címvédő DVTK Jegesmedvék mellett a MAC Budapest, a Fehérvár AV19 és a Debrecen jutott be a jégkorong Magyar Kupa hétvégi, fővárosi négyes döntőjébe.

Csapatsportok

Jégkorong MOL Liga: bajnok a DVTK

2016.03.17. 20:50
A DVTK Jegesmedvék csapata megvédte címét a jégkorong MOL Ligában, miután a döntő negyedik mérkőzésén 5-2-re legyőzte a MAC Budapestet a Tüskecsarnokban.

Egyéni sportok

Vastaps és torta fogadta a világbajnokot és az érmest

2016.03.15. 09:25
Vastaps és születésnapi torta várta hétfőn este a Liszt Ferenc repülőtéren a szöuli világbajnokságról négy éremmel hazatért magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat.