NBA: James Hardent Philadelphiába cserélték!
Megtörtént az NBA átigazolási időszakának legnagyobb bejelentése: James Harden három játékosért és két draftjogért cserébe Brooklynból Philadelphiába igazolt.
Egyértelműen az NBA-szezon legnagyobb csalódását nyújtotta a Brooklyn Nets eddig. Steve Nash csapata a bajnoki cím egyik legnagyobb favoritja volt a szezon előtt, ám a legutóbbi kilenc meccsét elveszítette. Kevin Durant folyamatosan kisebb sérülésekkel küzd, Kyrie Irving nincs beoltva, így a hazai meccseken nem játszhat, James Harden pedig néhány napja szintén kidőlt egy rövid időre. A brooklyni vezetőség emiatt úgy döntött, hogy nem vár tovább azzal, hogy kiépül-e egy nagy hármas, hanem egyiküket elcseréli.
James Harden tavaly januárban hosszas huzavona után került Brooklynba Houstonból, ahonnét kvázi menekülni akart. Az olimpiai bajnok sztár hamar meghatározó játékosa lett a gárdának, ám ő sem tudta bajnoki címre vezetni csapatát. Most, alig 13 hónappal azután a szerződés után el is hagyta Brooklynt és a Philadelphia 76ers játékosa lesz. A Sixers nem kevesebb, mint három játékost (Seth Curry, az elmúlt fél évben renitens magatartása miatt nem játszó Ben Simmons és Andre Drummond ) illetve a hírek szerint két draftjogot ad.
Az átigazolási időszak utolsó napjának másik szenzációját Spencer Dinwiddie és Kristaps Porzingis cseréje jelentheti. A lett magasember elhagyta Dallast, hogy Washingtonban folytassa karrierjét, az irányító pedig az ellentétes utat járta be.