NFL: a Los Angeles Rams a végén fordított és megnyerte a Super Bowl-t (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Los Angeles Rams másfél perccel a vége előtt fordítva 23-20-ra legyőzte a Cincinnati Bengalts és hazai pályán megnyerte az LVI. Super Bowl-t. 

Cincinnati Bengals-Los Angeles Rams 20-23

A Cincinnati Bengals története első bajnoki címéért, míg a Los Angeles Rams a Kaliforniába költözése óta első sikeréért lépett pályára magyar idő szerint ma éjfél után az 56. Super Bowl-on. A "kosok" hazai pálán, a SoFi Stadiumban küzdhettek meg a bajnoki elsőségért, ám a vendégek szurkolói is szép számmal helyet foglaltak a több mint 70 ezer néző között. 

A Rams kezdte a mérkőzést, de egyik csapat sem tudott pontokat szerezni az első támadássorozatból. Másodszorra a Bengals a félpályánál megpróbálkozott egy negyedik kísérlettel, amely eredménytelenül járt. A hazaiak ezt kihasználva szépen építették a támadásukat és Odell Beckham Jr. 17 yardos elkapásával megszerezték a vezetést. A Bengals elkezdett éledezni, ám hiába Joe Burrow és Ja`Marr Chase nagyszerű összjátéka (46 yard), a "tigrisek" csak mezőnygólig jutottak, amelyet Evan McPherson értékesített. 

A második negyed elején Cooper Kupp kapta el Matthew Stafford labdáját hat pontot érően, ám a Rams kihagyta a kétpontos kísérletet. Tee Higgins touchdownjával zárkózott a Bengals és mivel Stafford eladta a labdát, így a félidő végén csak 13-10-re vezetett a Los Angeles-i csapat. A szünetben az amerikai hip-hop szubkultúra jeles alakjai (Dr Dre, Snoop Dogg, Eminem, Mary J. Blige és Kendrick Lamar) szórakoztatták a közönséget, sokan már most is azt írják, hogy ez volt a SB-ok történetének egyik legjobb félidei show-ja. 

Ezzel a kijelentéssel lehet vitatkozni, azzal viszont nem, hogy a SB-ok történetének egyik legnagyobb játékával indította a második félidőt a Bengal: Burrow felpasszolt labdáját Higgins kapta el és meg sem állt vele a célterületig, elérve egy 75 yardos TD-t. A harmadik játékrészben továbbá egy-egy mezőnygól született és így a Bengals 20-16-ra vezetetett a mindent eldöntő negyedóra előtt.

A két csapat támadósora sokáig nem találta a ritmust a zárónegyedben és ez a Bengalsnak kedvezett. A Rams elkeseredetten próbált meg előre menni és végül ez a kétperces figyelmeztetés előtt sikerült a hazaiaknak: Stafford labdájából Kupp ért el touchdown-t és mivel az extra pont is jó volt, így 85 másodperccel a vége előtt megint vezetett a Los Angeles. A Cincinnatinak egy mezőnygól elég lett volna az egyenlítéshez, ám negyedik és egynél a félpályán Aaron Donald földrevitte az ellenfél irányítóját, bebiztosítva csapata győzelmét. 

A Cincinnati Bengals története harmadik döntőjét is elbukta. A Los Angels Rams 1945-ben még Cleveland Ramsként nyert bajnokságot, majd 1951-ben kaliforniai csapatként ért fel a csúcsra, hogyaztán az 1999-es szezon végén már St. Louis Ramsként nyerje meg a Super Bowlt. A döntő legértékesebb játékosának Cooper Kuppot választották. 

 

Címkék: NFL, Amerikai futball, NOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60272/pics/lead_800x600.jpg
NFL,Amerikai futball,NOB

További cikkek

Amerika

NFL: kikapott a New York Giants

2022.09.27. 08:15
A New York Giants - első vereségét elszenvedve - hazai környezetben kikapott a Dallas Cowboystól a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) harmadik játékhetének hétfői játéknapján.

Amerika

NFL: Rihanna lép fel a következő Super Bowlon

2022.09.26. 11:00
Rihanna lesz a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) következő nagydöntője, a Super Bowl félidei sztárfellépője.

Amerika

NFL: százszázalékos maradt a Miami és a Philadelphia

2022.09.26. 08:20
A Miami Dolphins és a Philadelphia Eagles is megőrizte hibátlan mérlegét a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) harmadik játékhetének vasárnapi játéknapján.

Amerika

NFL: legyőzte a Cleveland a Pittsburgh-öt

2022.09.23. 09:25
A Cleveland Browns hazai pályán 29-17-re legyőzte a csoportrivális Pittsburgh Steelerst a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) harmadik játékhetének a csütörtöki nyitómérkőzésén.

Amerika

NFL: magabiztosan nyert otthon a Buffalo és a Philadelphia

2022.09.20. 08:25
A Buffalo Bills és a Philadelphia Eagles egyaránt magabiztosan nyert otthon a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) második játékhetének hétfői játéknapján.

Amerika

NFL: óriási fordítások

2022.09.19. 08:10
Három elképesztő fordítást is láthattak a nézők a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 2. játékhetének vasárnapi játéknapján.

Amerika

NFL: második mérkőzését is megnyerte a Kansas City Chiefs

2022.09.16. 08:55
A Kansas City Chiefs 27-24-re legyőzte a vendég Los Angeles Chargers együttesét az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) második fordulójának csütörtöki …

Amerika

NFL: drámai befejezés Cincinnatiben, Mahomes brillírozott

2022.09.12. 08:35
A Pittsburgh Steelers drámai küzdelemben, hosszabbítás után nyert az előző idényben Super Bowl-vesztes Cincinnati Bengals otthonában.

Amerika

NFL: sima győzelemmel kezdett a legnagyobb esélyes a címvédő ellen

2022.09.09. 08:45
A bajnoki cím legfőbb várományosának tartott Buffalo magabiztos győzelemmel kezdett az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL).

Amerika

Forbes: továbbra is a Dallas Cowboys a legértékesebb klub

2022.09.08. 18:45
Továbbra is, immáron egymást követő hatodik évben a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Dallas Cowboys a világ legértékesebb sportklubja.