Olimpiai Híradó: amikor a hatodik helyre elég a legjobb idő - február 16.

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó úgy végzett a hatodik helyen, hogy jobb időt teljesített mint az aranyérmet megszerző kanadai csapat. A mieink pontszerzése mellett alpesi síben és sífutásban is izgalmas döntőt hozott a pekingi olimpia mai napja. 

Rövidpályás gyorskorcsolya, férfi váltó és női 1500 m 

Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry valamint Nógrádi Bence úgy végzett a hatodik helyen a váltók küzdelmében, hogy jobb időt futottak az A-döntő valamennyi résztvevőjénél, sőt a mögöttük beérkező hollandok és japánok is gyorsabbak voltak mint az aranyérmes kanadai váltó. A sportág "szépsége" azonban az, hogy mivel ez a három csapat volt az, amelyik kiesett az elődöntőben, így a hatodik-hetedik-nyolcadik helyért csatázhattak csak. 

A női 1500 méter nem alakult jól a vegyesváltóval bronzérmet szerző magyar hölgyeknek, Kónya Zsófiát és Jászapáti Petrát ugyanis kizárták a negyeddöntőben illetve az elődöntőben szabálytalan előzés miatt. 

Alpesi sí, férfi műlesiklás

Fotó: Getty Images

Hat versenyző volt egy másodpercen belül az első futamot követően, az élen a kombinációt megnyerő Johannes Stroltz állt Henrik Kristofferstent és Sebastian Foss-Solevaagot megelőzve. A második csúszások során aztán a francia Clement Noel egy elképesztő menetet produkált, amivel magabiztosan átvette a vezetést, de végül az aranyérmet is bezsebelte. A francia szakágspecialista mögött Strolz lett a második, aki úgy nyert már két érmet (közte egy aranyat) Pekingben, hogy egy hónapja még az osztrák keretnek sem volt tagja. A norvégok közül Solevaag állt fel a dobogó harmadik fokára, jellemző a verseny szorosságára, hogy a másodikat és a hatodikat negyedmásodperc sem választotta el. A 88 fős mezőnyben Szőllős Barnabás izraeli színekben huszonharmadikként végzett, míg Kékesi Márton a 33. lett. 

1. Clément Noël (Franciaország) 1:44.09 perc
2. Johannes Strolz (Ausztria) +0.61 mp
3. Sebastian Foss-Solevaag (Norvégia) +0.70
4. Henrik Kristoffersen (Norvégia) +0.79
5. Loic Meillard (Svájc) +0.80
6. Daniel Yule (Svájc) +0.86
33. Kékesi Márton +13.88

Biatlon, női váltó (4x6 km) 

Fotó: Getty Images

A norvég csapat egyik legstabilabb emberének számító Ingrid Landmark Tandrevold az üldözéses verseny végén elájult a célban és nem indulhatott el a váltóban. Az északiak néküle még a dobogóról is lemaradtak és így nem született meg a nagyot teljesítő Marte Olsbu Röiseland ötödik pekingi érme. Az aranyat így a svédek szerezték meg, Linn Persson, Mona Brorsson, Hanna Öberg nég éve már ott volt az akkor másodikként beérő csapatban, Elvira Öberg azóta került be a négyesbe és érte el legnagyobb sikerét. A dobogóra még az oroszok és a németek állhattak fel megelőzve a büntetőkör nélkül célbaérő olaszokat. 

1. Svédország (Linn Persson, Mona Brorsson, Hanna Öberg, Elvira Öberg) 1:11:03.9 óra (0+6 lőhiba)
2. Orosz csapat (Irina Kazakevics, Krisztyina Rezcova, Szvetlana Mironova, Uljana Nyigmatullina) +12.0 mp hátrány (1+7)
3. Németország (Vanessa Voigt, Vanessa Hinz, Franziska Preuss, Denise Herrmann) +37.4 (0+6)
4. Norvégia +50.7 (2+8)
5. Olaszország +1:33.1 perc (0+5)
6. Franciaország +2:13.0 (2+10)

Sífutás, férfi csapatsprint (klasszikus stílus)

Fotó: Reuters

A férfiak versenye nem hozott igazán nagy csatát a világbajnok kettős Erik Valnes és Johannes Höflot Klaebo nagy fölénnyel verte a komplett mezőnyt, amelyből csak a finnek és az oroszok értek célba "vállalható" hátrányon belül. Valnes először állhatott olimpiai dobogó tetejére, Klaebo viszont már ötszörös ötkarikás aranyérmesnek vallhatja magát, csapatban ráadásul másodszor diadalmaskodott (négy éve még Martin Johnsrud Sundby volt a társa. 

1. Norvégia (Erik Valnes, Johannes Hösflot Klaebo) 19:22.99 perc
2. Finnország (Iivo Niskanen, Joni Mäki) +2.46 mp hátrány
3. Orosz csapat (Alekszandr Bolsunov, Alekszandr Tyerentyjev) +4.29
4. Svédország +15.06
5. Kanada +22.31
6. Olaszország +25.43

Sífutás, női csapatsprint (klasszikus stílus) 

Fotó: AFP

A hölgyeknél az urakkal ellentétben az utolsó méterekig dúlt a harc az aranyéremért. Hiába volt esélyesebb az orosz és főleg a svéd csapat a németeknél, a 4x5 kilométeres váltóban ezüstérmes Katharina Hennig, Victoria Carl jól osztotta be az erejét és Carl nagyszerű hajrájával megszerezte az aranyat. 

1. Németország (Katharina Hennig, Victoria Carl) 22:09.85 perc
2. Svédország (Maja Dahlqvist, Jonna Sundling) +0.17 mp hátrány
3. Orosz csapat (Julija Sztupak, Natalja Nyeprjajeva) +0.71
4. Finnország +3.86
5. Egyesült Államok +12.93
6. Ausztria +45.40

Síakrobatika, férfi ugrás

Fotó: Getty Images

A hazaiak klasszisa Csi Kuang-pu már kilenc éve világbajnok volt, ám az elmúlt két olimpián is leszorult a dobogóról. Most Kínában felért a csúcsra, miután a legnagyobb pontszámot kapó gyakorlatát a többiek meg sem tudták közelíteni. A pjongcsangi aranyérmes Olakszandr Abramenko ezúttal a dobogó második fokára állhatott fel, míg Ilja Burov harmadikként zárt hasonlóan a négy évvel ezelőtti olimpiához. 

1. Csi Kuang-pu (Kína) 129.0 pont
2. Olekszandr Abramenko (Ukrajna) 116.5
3. Ilja Burov (Orosz csapat) 114.93

Síakrobatika, férfi slopestyle

Fotó: AFP

Az amerikai Alex Hall már az első körben egy 90 pontos gyakorlattal sokkolta a vetélytársait és a többszörös X-Games bajnokot nem is tudta megelőzni senki. Honfitársa Nicholas Goepper a Pjongcsangban szerzett ezüstérem és a Szocsiban szerzett bronzérem után ismét felállhatott a dobogóra, míg a bronzérmet a korábbi világkupa-győztes Jesper Tjäder érdemelte ki. 

1. Alexander Hall (Egyesült Államok) 90.01 pont
2. Nicholas Goepper (Egyesült Államok) 86.48
3. Jesper Tjäder (Svédország) 85.35
4. Andri Ragettli (Svájc) 83.50
5. Birk Ruud (Norvégia) 79.33
6. Fabian Bösch (Svájc) 78.05

Jégkorong, férfi negyeddöntők

Fotó: AFP

Az Egyesült Államok és Kanada kiesésével eldőlt, hogy idén is európai győztese lesz az olimpiának. A "juharlevelesek" 2-0-ra maradtak alul Svédországgal szemben, míg a Team USA pedig büntetőkkel kapott ki Szlovákiától. A 45 másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyenlítő szlovákok részéről csak Peter Cehlarik talált be a rávezetéseknél, ám mivel az amerikaiaktól öt játékos is rontott, így ez is elég volt. A címvédő oroszok másodszor (most 3-1-re) verték a nagyot küzdő dánokat, míg Finnország 5-1-re kiütötte Svájcot. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60277/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,MOB,Alpesi sí,biatlon,sífutás,Rövidpályás gyorskorcsolya,extrém sportok

További cikkek

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: aranyérmes kínai páros, kettős német bobsiker - február 19.

2022.02.19. 17:30
Összesen hét döntőt rendeztek a pekingi téli olimpia utolsóelőtti versenynapján. A műkorcsolyázók párosversenyében hazai, női bobban …

Egyéni sportok

Peking 2022: Bolsunov a lerövidített királyszámot is megnyerte

2022.02.19. 09:20
Az időjárási körülmények miatt 50 helyett 28,4 kilométeren rendezték meg a férfi sífutók utolsó versenyszámát a pekingi olimpián. Az aranyérmet a síatlont is …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Johannes Bö Peking legeredményesebb sportolója - február 18.

2022.02.18. 12:50
A francia Justine Braisaz-Bouchet és a norvég Johannes Thingnes Bö győzelmével zárultak a sílövők tömegrajtos versenyei a pekingi téli …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Shiffrin és Valijeva drámája, norvég rekordbeállítás - február 17.

2022.02.17. 17:05
Mikaela Shiffrin és Kamila Valijeva is sportága legnagyobb sztárjaként utazott a kínai fővárosba, ám mindketten …

Egyéni sportok

Peking 2022: a B-döntő megnyerésével olimpiai hatodik a férfi váltó

2022.02.16. 14:10
A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összeállítású magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó megnyerte a B-döntőt …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: drámai döntő biatlonban és északi összetettben, - február 15.

2022.02.15. 18:30
A norvég férfi bitalonváltó illetve honfitársuk az északi összetettben induló Jörgen Graabak is drámai versenyt nyert meg, …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Liu Shaoang a világ tetején - február 14.

2022.02.14. 15:40
Négy döntőt rendeztek a pekingi téli olimpián, és bármennyire is érdekesek voltak a versenyek, mi Liu Shaoang éremátadására figyeltünk legszívesebben.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: az első magyar egyéni bajnok és a többiek - február 13.

2022.02.13. 19:35
Liu Shaoang tovább írja a történelmet, hiszen immáron első magyarként egyéni olimpiai bajnoknak, kétszeres téli ötkarikás bajnoknak és …

Egyéni sportok

Peking 2022: Liu Shaoang olimpiai bajnok 500 méteren!

2022.02.13. 13:20
Liu Shaoang megszerezte Magyarország történetének első egyéni téli olimpiai aranyérmét miután az élen végzett az 500 méteres versenyben Pekingben.

Egyéni sportok

Peking 2022: Röiseland csúnyán megverte a mezőnyt, Fillon Maillet az élre tört

2022.02.13. 12:35
A norvég Marthe Olsbu Röiseland és a francia Quentin Fillon Maillet győzelmével zárultak a sílövők üldözéses versenyei a pekingi téli …