Női kosárlabda Magyar Kupa: meglepetés a döntőben, a DVTK a győztes!
A DVTK nyerte a Killik László Női Magyar Kupa miskolci döntőjét miután hátrányból felállva hosszabbítás után 78-75-re legyőzte a jóval esélyesebb Sopront.
Akárcsak egy évvel ezelőtt úgy idén is a Sopron és a DVTK jutott el a kupadöntőig, egy évvel ezelőtt a soproniak 79-56-os sikerrel védték meg címüket és ma is esélyesként léptek pályára a fináléban. Az már az első percekben látszott, hogy ez egy jóval szorosabb mérkőzés lesz, mint az egy évvel korábbi, mivel a hétpercnyi játékot követően 13-13 állt az eredményjelzőn és a címvédő előnye is csak három pont volt az első negyed után. A második negyedben a hazaiak játszottak jobban és 34-29-re, majd a nagyszünetben 38-34-re is vezettek.
A különbség a harmadik tíz perc végére egy ponttal nőtt, azonban a zárónegyedet a Sopron egyértelműen jobban kezdte. A vendégek kihasználták, hogy Milica Jovanovics faultgondokba keveredett és a kispadon ült és három perccel a rendes játékidő vége előtt 64-55-re elhúztak. Az óriási bíztatásban részesülő hazaiak azonban nem adták fel: Bernáth Réka triplája valamint Jovanovics és Aho Nina kosarával az utolsó harmincnégy másodpercben 64-62-re feljött a DVTK, Gaby Williams pedig egy büntetőt dobott csak be, így a hazaiaknak labdájuk volt az egyenlítéshez, Cheridene Green 2+1-es játékával pedig jöhetett a hosszabbítás.
A túlóra elején a Sopron jobban ált, ám a diósgyőriek 69-67-et követően zsinórban hét pontot szereztek. A vendégek innen még talpra álltak és feljöttek mínusz egyre, ám amikor a vezetésért támadtak, kihagyták a helyzetüket. Jovanoviccsal szemben azonnal szabálytalankodtak a vendégek, ő bedobta a büntetőket, Gaby Williams triplája azonban lejött a gyűrűről az utolsó pillanatban és így hazai győzelem született. A Diósgyőr 1993, 1994 és 2016 után nyerte meg ismét a Magyar Kupát.
A nap folyamán lejátszották a bronzmérkőzést is, a harmadik helyért kiírt találkozón az Atomerőmű KSC Szekszárd 71-64-re verte az NKA Universitas PEAC-ot.
SOPRON BASKET - DVTK 75-78 (20-17, 14-21, 13-12, 18-15, 10-13)
Miskolc, DVTK Aréna
Cziffra Cs., Tóth C., Csabai-Kaskötő B. (dr. Gincsai J.)
Sopron Basket: Williams 18, Fegyverneky 4, Határ 6, January 21/6, Brooks 11/3. Csere: Varga A. 6/3, Jovanovic, Czukor, Dolson.
DVTK: Vorpahl 4, Green 11, Aho 12/3, Jovanovic 26/9, Bernáth 10/3. Csere. Kányási 9/3, Kiss 6, Tóth.